A XII– XIII. századra Európa-szerte végbement a feudális államok kialakulása, a feudális viszonyok megszilárdulása, az egységes jobbágyság kialakulása. Ez a jobbágyság szabad költözési joggal rendelkezett, a használt földjét örökíthette, termény- és pénzszolgáltatással tartozott urának. Az árutermelés és a piacgazdálkodás fejlődése a jogilag egységes jobbágyság vagyoni differenciálódásához vezetett. Egyes rétegek fokozatosan felhagytak a mezőgazdálkodással, és csak ipari tevékenységgel foglalkoztak. Ezek a még jobbágyi függésben lévő iparosok adták a később kialakuló városok polgárságának magját. Fokozatos önállósulásuk a mezőgazdaság és a kézműipar szétválásához vezetett.

E különállás lehetővé tette a városok újjászületését a forgalmasabb piaci és vásárhelyeken. A kialakuló városok lakói harcot kezdtek önállósulásukért, a feudális kötöttségektől való megszabadulásért. Az uralkodók támogattál e törekvéseiket, gazdasági támaszt látva a városokban. A megszerzett városi önállóság új társadalmi réteg, a városi polgárság kialakulásához vezetett. A városi kézművesek érdekeik védelmében céhekbe tömörültek. A városok a kereskedelem központjaivá is váltak. A távolsági kereskedelem két fő útvonala, az ún. levantei kereskedelem a Földközi-tenger medencéjében folyt, az északi kereskedelem központja a Hanza-városok voltak.

A XI– XII. századra kialakult európai államok különböző fejlődési fokon mentek keresztül. Európa középső részén a német császár és a pápa folytatott hatalmi harcot egymással. A vesztesként kikerülő, meggyengült német császár nem tudta megakadályozni Németország széttagolódását. Barbarossa Frigyes halála (1250) után két évtizedig tartó interregnum köszöntött az országra. A tartományurak jelentősen megerősítették hatalmukat, saját területükön uralkodói jogokat élveztek. Az interregnum után az egymást követő, a Habsburg- és Luxemburg-családból kikerülő uralkodók nem tudtak változtatni a helyzeten. Az 1356-ban kiadott német Aranybulla deklarálta a tartományfejedelmek császárválasztó jogát, mintegy szentesítve Németország széttagoltságát.

Angliában és Franciaországban e korszakban a királyi hatalom megerősödése figyelhető meg. Angliában a XIII.. század elején a főurak 1215-ben a Magna Charta kiadására kényszerítették az uralkodót. Ebben a király megígérte, hogy csak a királyi tanács beleegyezésével szed adót, és bírói eljárás nélkül senkit nem fog elítélni. Amikor III. Henrik törvénytelenül adót akart beszedni, az angol főurak éltek a Magna Charta adta jogaikkal, Simon Monfort vezetésével fellázadtak. Monfort mint Anglia kormányzója 1265-ben a középnemeseket és a városok képviselőit is meghívta a parlamentbe. Angliában ettől kezdve beszélhetünk a rendi parlament és a rendi monarchia létrejöttéről.

Franciaországban IV. Fülöp 1302-ben a pápaság elleni harcát támogatandó hívta össze a papság, a nemesség és a városi polgárság képviselőit. Ettől kezdve Franciaországban is rendszeressé váltak a rendi országgyűlések.

Mint láttuk, Angliában és Franciaországban is más-más csoportok alkottak rendeket. A rendek az országgyűléseken saját érdekeiknek megfelelően igyekeztek beleszólni az állam ügyeibe a király mellett. A rendek számára is sajátos érdek volt a szilárd, jól szervezett államalakulat . A rendi korszak legfejlettebb államformája a rendi monarchia lett. Létrejötte a központi hatalom megerősödését jelentette. Az uralkodók egységes államok létrehozására törekedtek, amelyben a független zsoldoshadseregre és a városok adójára támaszkodhattak.

Közép- és Kelet-Európában a rendi fejlődés a nyugat-európaihoz képest később következett be. Csehországban a XIV. században a Luxemburgok uralkodása alatt épült ki erős királyi hatalom. Lengyelországban szintén a XIV. században sikerült Nagy Kázmérnak úrrá lenni a széttagoltságon a köz- és kisnemesség bevonásával. A kelet-európai fejlődés sajátossága, hogy a nyugat-európaihoz képest kevés a város, és anyagi erejük is csekélyebb. Az uralkodóknak erősebben kellett a köznemességre támaszkodniuk.

1. A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOR (E1.html)
2. A KÖZEL-KELET ÓKORI BIRODALMAI ÉS ÁLLAMAI (E2.html)
3. A GÖRÖG POLISZOK (E3.html)
4. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA (E4.html)
5. A PRINCIPATUS KORA (E5.html)
6. A DOMINATUS KORA. A NYUGATRÓMAI BIRODALOM FELBOMLÁSA (E6.html)
7. A KORAI FEUDALIZMUS (E7.html)
8. RENDI ÁLLAMOK A XIII– XV. SZÁZADBAN (E8.html)
9. A FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI (E9.html)
10. A REFORMÁCIÓ ÉS A KATOLIKUS RESTAURÁCIÓ (E10.html)
11. AZ ABSZOLUTIZMUS SIKEREI ÉS KUDARCAI (E11.html)
12. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS (E12.html)
13. AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XIII–XIX. SZÁZADBAN (E13.html)
14. A FRANCIA FORRADALOM ÉS NAPÓLEON (E14.html)
15. A MODERNKORI GYARMATBIRODALMAK KIALAKULÁSA 1789–1870 KÖZÖTT (E15.html)
16. A NEMZETI ÁLLAMOK LÉTREJÖTTE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN EURÓPÁBAN (E16.html)
17. A KLASSZIKUS KAPITALIZMUS KÖZPONTJA: EURÓPA. A XIX. SZÁZADI FEJLŐDÉS FŐBB JELLEMZŐI (E17.html)
18. SZOCIALISTA–SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALMAK ÉS SZERVEZETEK A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (E18.html)
19. A MODERNKORI GYARMATOSÍTÁS 1870–1918 KÖZÖTT (E19.html)
20. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (E20.html)
21. FORRADALMAK OROSZORSZÁGBAN 1917-BEN (E21.html)
22. OROSZORSZÁG A FORRADALMAKAT KÖVETŐEN, A SZOVJET POLITIKAI VISZONYOK A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E22.html)
23. GAZDASÁGI–TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK EURÓPÁBAN ÉS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E23.html)
24. KÖZÉP-KELET-EURÓPA A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E24.html)
25. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAKULÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E25.html)
26. ANTIKOLONIALISTA NEMZETI FELSZABADÍTÁSI MOZGALMAK 1914–1939 KÖZÖTT (E26.html)
27. A NÁCIZMUS NÉMETORSZÁGBAN (E27.html)
28. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (E28.html)
29. A NEMZETKÖZI VISZONYOK GLOBÁLIS FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN (E29.html)
30. A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990) (E30.html)