Észak-Amerika gyarmatosítása a virginiai Jamestown alapításával vette kezdetét (1607). A későbbi gyarmatosítási törekvések az új területek nyersanyagainak megszerzésére, esetleg felvevőpiac biztosítására irányultak. Az angol gyarmatosítás Észak-Amerikában 1607 és 1733 között sajátos polgári világot teremtett, amelyben “rendek” és kiváltságok, de európai értelemben vett jobbágyok és nagybirtokok sem léteztek; önkormányzat és vallásszabadság uralkodott a felekezeti villongások ellenére is. A 13 angol gyarmat nyelvében, vallásában, életmódjában egyaránt igen vegyes, kb. 3 milliós lakossága (több százezer néger rabszolgát is ideértve) a keleti partsávot vette birtokba, Kanadától Észak-Floridáig. Északon főleg szabad farmerek, iparosok és kereskedők telepedtek meg, a déli területeken a néger rabszolgamunkára építő ültetvényesek teremtettek maguknak új hazát. Az amerikai termékeket az angol gyarmati monopóliumok birtokában lévő kereskedők vásárolták meg – az általuk megszabott áron. A kivitel és behozatal fellendülése a XVIII. század közepétől erősítette a szabad piac híveit, napirendre tűzte a függőség lazítását (majd a teljes függetlenséget), az önkormányzat kiszélesítését.

A 13 angol gyarmat első kongresszusa (1754) az Újvilág első egyetemes jelentőségű tudósának, filozófusának, a demokratikus eszmék hívének, majd a függetlenségi harc egyik vezetőjének, Benjamin Franklinnak (1706–1790) a kezdeményezésére ült össze. A kongresszust követően az amerikai gyarmatok, főként a korona illeték- és vámpolitikája miatt, bojkottálni kezdték az angol árukat, amely a “bostoni teadélután” néven ismert incidensben folytatódott (50, indiánnak öltözött amerikai telepes 3 hajó tearakományát öntötte a tengerbe, 1773).

Az 1774 őszén Philadelphiában megtartott első kontinentális kongresszus az angol kormány megtorló intézkedéseinek hatására (csapatnövelések, alkotmányfelfüggesztés stb.) a fegyveres védekezés mellett döntött. Az egyes kongresszusi frakciók: a loyalisták, Franklin mérsékelt liberálisai és Thomas Jefferson (1743–1826) liberális demokratái a békés megegyezés lehetőségével is számoltak egészen 1775 áprilisáig, a lexingtoni “farmergyőzelemig” . A következő hónapban megtartott második kontinentális kongresszuson a tábornoki rangra emelt George Washingtont (1732–1799) választották a függetlenségi mozgalom vezetőjévé. A harcot a szabadkereskedelmet, földszerzést, iparfejlesztést hirdető amerikai polgárok vívták meg a kezdeti sikereket arató, a loyalisták támogatását élvező angol királyi hadsereg ellen.

Közben a kongresszus 1776. július 4-én elfogadta az újkor egyik nagyobb hatású oklevelét, a Jefferson szerkesztette Függetlenségi Nyilatkozatot, amely az egyesült gyarmatok szabadságát proklamálta. A szabadság elve mellett az egyenlőség és a társadalmi igazságosság elve is helyet kapott a dokumentumban (1787-ben mérsékeltebb formában szentesítették). A küzdelem Franciaország, Spanyolország és Hollandia hadba lépésével dőlt el, amikor előbb Saratoga, majd Yorktown közelében győzött a köztársasági haderő (1781). III. György angol király a versailles-i békeszerződésben (1783) elismerte az Egyesült Államok függetlenségét; Kanada brit koronabirtok maradt; a Mississippi bal partján 1848-ig további 9 új tagállam jött létre, és csatlakozott a köztársasághoz.

A köztársasági államforma föderatív alapon kapcsolta össze a terület államait, amelyek megtartották intézményüket, belső önkormányzatukat. A végrehajtó hatalom feje a 4 évenként külön népszavazáson megválasztott elnök, ő a miniszterek tanácsának elnöke is. A kongresszus irányítja az államszövetséget, a miniszteri jogkört betöltő államtitkárokkal. A kongresszus kétkamarás (napjainkig!), képviselőházból és szenátusból áll. A Legfelsőbb (független) Bíróság tagjait az elnök nevezi ki a szenátus 2/3 részének hozzájárulásával.

A polgári köztársaság független nemzeti és demokratikus államot hozott létre, törvényesítette a farmer típusú gazdálkodást, megvalósította a gyülekezés, a szólás és a sajtó szabadságát, elválasztotta az egyházat az államtól. Általánosságban saját maga és a többi földrész felé irányította Európa figyelmét, a polgári szabadságjogok biztosításával és szabad területeivel az európai munkaerő megtelepedését, értékteremtő munkakultúráját példás fejlődés kiindulópontjává tette. 1860-ban az USA 32 milliós regionális nagyhatalommá, a világ negyedik ipari államává vált. Kibontakozott észak-keleten a nehézipar, a kohászat és a szénbányászat, de a korábbi “angol” iparágak (pamutipar, textilipar stb.) mellett a mezőgazdasági termelésre épülő iparágakat is kifejlesztették a piacgazdaság szabályai szerint.

A déli államok ültetvényein cukrot, mogyorót, rizst, dohányt és főként gyapotot termeltek és értékesítettek főleg Angliában, cserébe angol iparcikkeket vásároltak. Észak az angol áru megvámolásával saját termékeinek keresett Délen piacot, Dél a szabadkereskedelem híveként versenyeztette saját piacán a kétféle árut. Az ültetvényesek olcsó termékei a farmergazdálkodást hozták nehéz helyzetbe. A föld birtoklása annak művelési módját is meghatározta. A farmerek a rabszolgamunka felszámolásában váltak érdekeltté, de az északi államok iparosai is igényelték az olcsó és szabadon értékesülő munkaerőt.

A változás tükröződött az érdekképviseletekben is. A délieket kiszolgáló Demokrata Pártból kivált a Köztársasági Párt (1854), amely az 1860-as választásokat meg is nyerte, jelöltjével Abraham Lincolnnal (1809–1865). A déli államok – az északi érdekek érvényesítésétől tartva – elhatározták az Amerikai Államok Konföderációját. A déliek a Sumter-erőd megtámadásával elutasították az esetleges kompromisszumot. A gazdasági fölény, az embertartalék, a technika az északiakat segítette, a polgárháború első évei mégis a katonai hagyományokkal, jobb katonai kiképzéssel rendelkező déliek győzelmeit hozták, Lee tábornok vezetése mellett. Ugyanakkor az északiak tengeri blokádja elzárta a déli államokat a létfontosságú európai importtól. Az eredményességet fokozták Lincoln reformjai:

1. minden farmer jogot kapott arra, hogy 10 dollár illeték ellenében maximálisan 115 kat. hold földet kapjon;
2. bevezették az általános hadkötelezettséget;
3. 1863. január 1-jén a déli államok rabszolgáit felszabadították.

Lengyel, magyar, olasz emigráns katonai egységek is segítették a fölénybe kerülő északiakat. 1863 nyarán Lee tábornok Gettysburgnál vereséget szenvedett az északiaktól, majd Sherman és Grant tábornok dél felé szorította a konföderáció egységeit, amelyek részekre szabdalva vagy vereséget szenvedtek, vagy megadták magukat (1865).

A piacgazdaság általánossá tételével Dél is felzárkózott a nagyobb ütemű iparosításhoz. A republikánusok egy részének a demokratákhoz való csatlakozása után az ültetvényesek a politika részeseivé váltak, és a volt rabszolgák bérlőként való alkalmazásával sort keríthettek az árutermelésre való átállásra. Ezzel megteremtődtek azok a gazdasági, jogi és társadalmi keretek, amelyek a Csendes-óceánig terjeszkedő Egyesült Államok számára a világhatalommá válás belső feltételeit biztosították.

 

ÉVSZÁMOK

1775–1783	az amerikai függetlenségi háború
1776	a Függetlenségi Nyilatkozat
1861–1865	polgárháború az Amerikai Egyesült Államokban

 

IRODALOM

E. J. Hobsbawm: A forradalmak kora. (Kossuth Kiadó, Bp., 1976.)

R. Szabó Jenő: Polgárháború Észak-Amerikában. (Móra Kiadó, Bp., 1976)

Szuhay–Havas: Tizenhárom csillag. (Kossuth Kiadó, Bp., 1976.)



1. A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOR (E1.html)
2. A KÖZEL-KELET ÓKORI BIRODALMAI ÉS ÁLLAMAI (E2.html)
3. A GÖRÖG POLISZOK (E3.html)
4. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA (E4.html)
5. A PRINCIPATUS KORA (E5.html)
6. A DOMINATUS KORA. A NYUGATRÓMAI BIRODALOM FELBOMLÁSA (E6.html)
7. A KORAI FEUDALIZMUS (E7.html)
8. RENDI ÁLLAMOK A XIII– XV. SZÁZADBAN (E8.html)
9. A FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI (E9.html)
10. A REFORMÁCIÓ ÉS A KATOLIKUS RESTAURÁCIÓ (E10.html)
11. AZ ABSZOLUTIZMUS SIKEREI ÉS KUDARCAI (E11.html)
12. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS (E12.html)
13. AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XIII–XIX. SZÁZADBAN (E13.html)
14. A FRANCIA FORRADALOM ÉS NAPÓLEON (E14.html)
15. A MODERNKORI GYARMATBIRODALMAK KIALAKULÁSA 1789–1870 KÖZÖTT (E15.html)
16. A NEMZETI ÁLLAMOK LÉTREJÖTTE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN EURÓPÁBAN (E16.html)
17. A KLASSZIKUS KAPITALIZMUS KÖZPONTJA: EURÓPA. A XIX. SZÁZADI FEJLŐDÉS FŐBB JELLEMZŐI (E17.html)
18. SZOCIALISTA–SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALMAK ÉS SZERVEZETEK A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (E18.html)
19. A MODERNKORI GYARMATOSÍTÁS 1870–1918 KÖZÖTT (E19.html)
20. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (E20.html)
21. FORRADALMAK OROSZORSZÁGBAN 1917-BEN (E21.html)
22. OROSZORSZÁG A FORRADALMAKAT KÖVETŐEN, A SZOVJET POLITIKAI VISZONYOK A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E22.html)
23. GAZDASÁGI–TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK EURÓPÁBAN ÉS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E23.html)
24. KÖZÉP-KELET-EURÓPA A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E24.html)
25. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAKULÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E25.html)
26. ANTIKOLONIALISTA NEMZETI FELSZABADÍTÁSI MOZGALMAK 1914–1939 KÖZÖTT (E26.html)
27. A NÁCIZMUS NÉMETORSZÁGBAN (E27.html)
28. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (E28.html)
29. A NEMZETKÖZI VISZONYOK GLOBÁLIS FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN (E29.html)
30. A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990) (E30.html)