A XVII–XVIII. század fordulóján John Locke angol filozófus papírra vetette a felvilágosodás első koncepcióját, melyben már szólt az ember természetes jogáról, tulajdonáról, személyes szabadságáról. Írt az alattvalók és az uralkodók közti társadalmi szerződésről, a népfelség elvén alapuló kormányzatról s a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom szétválásának szükségességéről. Mindebben a “dicsőséges forradalom” és az azt követő kompromisszum tanulságai összegződnek.

Angliában a nemesség és a polgárság kiegyezése azonban nemcsak a forradalmat zárta le, hanem a továbblépésre ösztönző elméleti vitát is. Ezzel szemben a XVIII. században Franciaországban a régi rendszer mozdulatlan feudális kötöttségein lazítani akaró reformmozgalom bontakozott ki, és harcot kezdett azért, ami Angliában már megvalósult. Montesquieu és Voltaire sok tekintetben a szigetország alkotmányos monarchiáját tekintette mintaképnek. Több honfitársukkal együtt főként az ő írói munkásságuknak köszönhetően terjedtek el a felvilágosodás eszméi kontinensszerte, az Ibériai-félszigettől a Skandináv-félszigetig, Kelet-Európát is beleértve.

E peremzónákon azonban a felvilágosult gondolatok nem a nyugat-európainál jóval gyengébb polgárság körében találtak visszhangra, hanem főként a nemesség korszerűbben, hatékonyabban gazdálkodni akaró, reformer csoportjában, ill. – kisebb részben – az új értelmiség soraiban. Ők támogatták kormányzatuk felvilágosult abszolutisztikus politikáját, amit az európai peremzónák országainak sajátos kísérlete volt az állam szervezetének korszerűsítésére, hatékonysága növelésére. Mindezt annak érdekében igyekeztek megvalósítani, hogy a feudális rendszeren belül felzárkózzanak arra a szintre, melyet a fejlettebb zóna – mindenekelőtt Anglia és Franciaország – képviselt. Ezt csak úgy remélhették, ha egyebek mellett pótolják a politikai egységesítés, a központosítás, az ipartámogatás, a műszaki szervezet, az iskolázás és a közegészségügy terén való lemaradásukat. Ezeket ugyanis a fejlettebb államok feudális abszolutizmusa más a XVII. században korszerűsítette.

A brandenburgi választófejedelemségből és a porosz hercegség egyesüléséből a Hohenzollern-dinasztia uralma alatt létrejött militarista hatalom, Poroszország tehetséges uralkodója, II. (Nagy) Frigyes (1740–1786), szemet vetett Sziléziára, a Habsburgok fejlett iparral rendelkező tartományára, melyet az osztrák örökösödési (1740–1748) és a hétéves (1756–1763) háborúban sikerült is elfoglalnia. Igen nagy számban alapított itt állami manufaktúrákat. A földesuraknak megtiltotta, hogy parasztjaikat elűzzék földjükről. Iskolareformja a Habsburg Birodalomban is követésre talált.

II. (Nagy) Katalin (1762–1796) cárnőnek szinte maradéktalanul sikerült biztosítania saját egyeduralmát. Voltaire-hez, Diderot-hoz fűződő személyes kapcsolata, melyre az uralkodónő nagy súlyt helyezett, a felvilágosodás általuk propagált eszméi az uralkodónő politikájában szinte egyáltalán nem jelentkeztek. Ezer számra adományozta el híveinek az állami földek parasztságát, és juttatta a parasztokat még súlyosabb földesúri függésbe. Ennek elviselhetetlensége 1773-ban a Volga-vidéken a Jemeljan Pugacsov vezette felkeléshez vezetett. A cárnő által megvalósított erős központi hatalomra az orosz nemességnek is szüksége volt a terjeszkedéshez: 1772-ben porosz kezdeményezésre Lengyelország első felosztásában vett részt, majd pedig Habsburg szövetségben a Török Birodalom rovására terjeszkedtek.

1. A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOR (E1.html)
2. A KÖZEL-KELET ÓKORI BIRODALMAI ÉS ÁLLAMAI (E2.html)
3. A GÖRÖG POLISZOK (E3.html)
4. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA (E4.html)
5. A PRINCIPATUS KORA (E5.html)
6. A DOMINATUS KORA. A NYUGATRÓMAI BIRODALOM FELBOMLÁSA (E6.html)
7. A KORAI FEUDALIZMUS (E7.html)
8. RENDI ÁLLAMOK A XIII– XV. SZÁZADBAN (E8.html)
9. A FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI (E9.html)
10. A REFORMÁCIÓ ÉS A KATOLIKUS RESTAURÁCIÓ (E10.html)
11. AZ ABSZOLUTIZMUS SIKEREI ÉS KUDARCAI (E11.html)
12. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS (E12.html)
13. AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XIII–XIX. SZÁZADBAN (E13.html)
14. A FRANCIA FORRADALOM ÉS NAPÓLEON (E14.html)
15. A MODERNKORI GYARMATBIRODALMAK KIALAKULÁSA 1789–1870 KÖZÖTT (E15.html)
16. A NEMZETI ÁLLAMOK LÉTREJÖTTE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN EURÓPÁBAN (E16.html)
17. A KLASSZIKUS KAPITALIZMUS KÖZPONTJA: EURÓPA. A XIX. SZÁZADI FEJLŐDÉS FŐBB JELLEMZŐI (E17.html)
18. SZOCIALISTA–SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALMAK ÉS SZERVEZETEK A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (E18.html)
19. A MODERNKORI GYARMATOSÍTÁS 1870–1918 KÖZÖTT (E19.html)
20. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (E20.html)
21. FORRADALMAK OROSZORSZÁGBAN 1917-BEN (E21.html)
22. OROSZORSZÁG A FORRADALMAKAT KÖVETŐEN, A SZOVJET POLITIKAI VISZONYOK A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E22.html)
23. GAZDASÁGI–TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK EURÓPÁBAN ÉS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E23.html)
24. KÖZÉP-KELET-EURÓPA A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E24.html)
25. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAKULÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E25.html)
26. ANTIKOLONIALISTA NEMZETI FELSZABADÍTÁSI MOZGALMAK 1914–1939 KÖZÖTT (E26.html)
27. A NÁCIZMUS NÉMETORSZÁGBAN (E27.html)
28. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (E28.html)
29. A NEMZETKÖZI VISZONYOK GLOBÁLIS FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN (E29.html)
30. A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990) (E30.html)