Az emberiség történetének első, időben leghosszabb kora az őskor, amely az ember kialakulásának és társadalmi szerveződésének folyamatát mintegy két-három millió évvel ezelőttől kb. Kr. e. III. évezred elejéig, az ősközösség felbomlásáig öleli fel.

Darwin angol természettudós tanai nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy az ember az állatvilágból származik, és un. majomszerű ősei voltak. A majmokat és az embereket összekapcsoló élőlényt majomembernek – Pithecantrophusnak – nevezte el a tudomány. A régészek számos majomemberre, illetve ősemberre utaló csontmaradványokra bukkantak. Ennek ellenére nehéz megmondani, pontosan hogyan zajlott le az elmúlt 30 millió éves fejlődés. Az emberiség emlékezete olykor több millió éves szakaszokat is kihagy.

Ismert viszont, hogy az Amerikában élő újvilági majmok, valamint az Eurázsiában és Afrikában előforduló óvilági majmok (Kr. e. 40– 20 millió év) egyik típusát az aegyptopithecust Egyiptomban tárták fel. A tudósok szerint ez a típus összekötő kapocs lehetett a félmajmok és az ősi emberszabású majom között.

Az időközben lezajlott földtani és éghajlati változások indították el az ősállatok vándorlását. Az emberszabású majmok (összefoglaló néven: Proconsulok) csak mintegy 15– 16 millió évvel ezelőtt vándoroltak át a mai Anglia, illetve Dél-Eurázsia területére: ezek az erdei majmok (Driopithecusok). A természeti változásokhoz alkalmazkodva fejlődésük felgyorsult, s különféle újabb típusaik jelentek meg, többek közt a Rudabányai majom (Rudapithecus Hungaricus). Ez emberszerű ősmajom volt.

Az előkerült majomember- és ősemberleleteket két csoportba szokás sorolni: az erdei majmok és a Siwalik-lejtőről (Himalája) elnevezett Siva-majmok (Sivapithecusok) csoportjába. Mai ismereteink alapján az emberi faj (homo) 4– 5 millió évvel ezelőtt vált le az ősmajmoktól. Évmilliónyi “kihagyás” után, 3– 4 millió évvel ezelőtt jelentek meg a déli majmok (Australopithecusok) Etiópiában és Kenyában, amelyek fejlett aggyal rendelkeztek, eszközöket készítettek, ismerték és használták a tüzet, illetve két lábon jártak (homo erectus = fölegyenesedett ember). Ez az új emberfajta kb. 1– 1,5 millió évig élt Földünkön.

Az ember kialakulásához a biológiai feltételek megléte mellett szükség volt egy társadalmi tényezőre: munkára, elsődlegesen munkaeszköz készítésére. Ahol eszközkészítéssel, tűzhasználattal találkozunk, ott jelen van az ember is.

Mintegy 100 ezer évvel ezelőtt az Ún. neandervölgyi ősember lakta Afrika, Európa és Ázsia területeit, 30 ezer évvel ezelőtt pedig megjelent az emberré fejlődés legmagasabb fokára jutott értelmes ember (homo sapiens) vagy a lelőhely szerinti nevén cro-magnoni ember. Ennek már külső megjelenése, koponyája, törzse, végtagjai azonosnak mondhatók a ma élő emberével.

Az emberi faj földrajzilag alfajokra, rasszokra tagolódik. A mai ember az óvilágnak legalább négy központjában – feltehetőleg egymástól függetlenül – alakult ki, ekként ismerünk veddoausztráliai, europid (fehér), negrid (fekete) alfajt. Az alfajok megkülönböztető jegyei az embert meghatározó szellemi és testi tulajdonságokat nem érintik, az egész emberiség egyetlen fajt alkot, azaz valamennyi alfaj egyenértékű.

Az őskőkori ember a természet adta javak mindinkább összetettebb elsajátítása révén biztosította megélhetését. Először túlnyomórészt vadászott, halászott és gyűjtögetett. Nem tenyésztett állatokat, nem termesztett növényeket. Életmódját a közösségben való cselekedetek jellemezték (közös terület, közös szerszámok és eszközök, csoportos szervezettség). Ennek megfelelően a zsákmányt egyenlően osztották fel egymás között. A jellemző közösségi keretet a horda és (az ősanyától leszármazott) nemzetség alkotta, amelyben a nemek közötti munkamegosztás szervező tényezőként hatott.

A jégkorszak elmúltával (kb. 10000 évvel ezelőtt) jelentős változás állott be az őskőkor emberének fejlődésében, életmódjában. Az ún. “termékeny félhold” területein (Délnyugat-Ázsia, a kis-ázsiai és iráni régiókban a Kr. e. IX– VII. évezredben a termelő gazdálkodás is megjelent. A termelés egész rendszere változott meg ezáltal, s közvetlen hatással volt az átfogó társadalmi munkamegosztás rendjére is. Technikai és társadalmi értelemben is mondhatni “forradalmi” változás játszódott le.

A kőeszközök csiszolásáról nevezzük a Kr. e. 6000– 4000 közti időszakot újkőkornak (neolitikum) vagy csiszolt kőkornak. Erre a korra már újabb kézműves “mesterségek” jelentek meg: a fonás-szövés, a fazekasság. A társadalomban továbbra is a nemzetségi szervezet és az anyajogú rendszer (matriarchátus) volt jellemző.

Az anyagi termelés és kultúra vívmányai – agrotechnikák, fémek (réz, bronz) felfedezése és alkalmazása – felgyorsították az emberiség fejlődését (Kr. e. V– VI. évezred). A kézművesség elvált a mezőgazdaságtól, sőt már “háziipari fölös termékékek” is megjelentek, amelyek csere és eladás tárgyát képezték. Megjelent a magántulajdon. Mindezek a változások nyitottabbá tették az önellátó közösségeket, a folyamat azonban konfliktusosságot is magában foglalt (megjelentek a harci eszközök és építmények).

Az újkőkori társadalomban a fémkortól kezdve a nemzetségek felbomlására került sor, kialakult az Ún. nagycsaládi forma, amelyben már az apa vitte a döntő szerepet, a férfiakhoz kapcsolódtak az életmódra kihatással lévő teljesítmények. A nagycsalád apajogú lesz (patriarchátus). Az ősközösség felbomlása során tagoltabb társadalmi viszonyok alakultak ki. Privilegizált rétegek irányítása alá kerültek a közösségek (l. a fegyveres és papi arisztokrácia szűk csoportját, valamint a közrendűek széles körét).

Az őskori ember ama fő törekvése, hogy a természeti erők és a véletlenek szorítását enyhítse vagy kivédje, különös tudatai és lelki teljesítményekhez vezetett. A mágia (pótlólagos, kiegészítő cselekvés) útján vélték megerősíteni a helyzetüket (l. a különféle rajzokat, festményeket, amelyeknek varázserőt tulajdonítottak).

Felmerült az eredet kérdése is, s minthogy az ember még a természettel egynek érezte magát, a nemzetségek totemállattól vagy természeti jelenségtől származtatták magukat. (A törzsek kialakulása a totemállatok nemzetségek közti cseréjén alapul.) Később a totemállat tabuvá lett, s mint ilyent az adott közösség jelképeként tisztelték (l. Árpád nemzetségének totemállatát, a turult).

A sikertelenség esetén az embertől független hatalom képzete, a mana (erő, hatalom, tehetség hordozója), illetve a manahit segített túljutni a bajokon. Manahordozó lehetett élő és halott ember, állat és tárgy. Ez utóbbiakat szentnek, fétisnek tekintették. A törzsi fétisek és totemállatok a kultikus szertartások során összeolvadhattak. Megszületett egy-egy embercsoport közös hite az emberek fölötti erők létezésében, kialakult a vallás.

Az ember az őskőkor középső szakaszán halottairól is gondoskodott, jelezve, hogy továbbra is a közösség tagjainak tekintik őket. A temetkezési mód (összekötözött zsugor testhelyzet) arra utal, hogy a halállal kapcsolatban a félelemérzés és a gondoskodás egyszerre jellemezte magatartásukat.

1. A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOR (E1.html)
2. A KÖZEL-KELET ÓKORI BIRODALMAI ÉS ÁLLAMAI (E2.html)
3. A GÖRÖG POLISZOK (E3.html)
4. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA (E4.html)
5. A PRINCIPATUS KORA (E5.html)
6. A DOMINATUS KORA. A NYUGATRÓMAI BIRODALOM FELBOMLÁSA (E6.html)
7. A KORAI FEUDALIZMUS (E7.html)
8. RENDI ÁLLAMOK A XIII– XV. SZÁZADBAN (E8.html)
9. A FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI (E9.html)
10. A REFORMÁCIÓ ÉS A KATOLIKUS RESTAURÁCIÓ (E10.html)
11. AZ ABSZOLUTIZMUS SIKEREI ÉS KUDARCAI (E11.html)
12. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS (E12.html)
13. AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XIII–XIX. SZÁZADBAN (E13.html)
14. A FRANCIA FORRADALOM ÉS NAPÓLEON (E14.html)
15. A MODERNKORI GYARMATBIRODALMAK KIALAKULÁSA 1789–1870 KÖZÖTT (E15.html)
16. A NEMZETI ÁLLAMOK LÉTREJÖTTE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN EURÓPÁBAN (E16.html)
17. A KLASSZIKUS KAPITALIZMUS KÖZPONTJA: EURÓPA. A XIX. SZÁZADI FEJLŐDÉS FŐBB JELLEMZŐI (E17.html)
18. SZOCIALISTA–SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALMAK ÉS SZERVEZETEK A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (E18.html)
19. A MODERNKORI GYARMATOSÍTÁS 1870–1918 KÖZÖTT (E19.html)
20. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (E20.html)
21. FORRADALMAK OROSZORSZÁGBAN 1917-BEN (E21.html)
22. OROSZORSZÁG A FORRADALMAKAT KÖVETŐEN, A SZOVJET POLITIKAI VISZONYOK A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E22.html)
23. GAZDASÁGI–TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK EURÓPÁBAN ÉS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E23.html)
24. KÖZÉP-KELET-EURÓPA A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E24.html)
25. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAKULÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E25.html)
26. ANTIKOLONIALISTA NEMZETI FELSZABADÍTÁSI MOZGALMAK 1914–1939 KÖZÖTT (E26.html)
27. A NÁCIZMUS NÉMETORSZÁGBAN (E27.html)
28. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (E28.html)
29. A NEMZETKÖZI VISZONYOK GLOBÁLIS FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN (E29.html)
30. A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990) (E30.html)