A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990)

 

Az összeomlási folyamat 1985 után gyorsult fel, éppen azután, hogy 1985 áprilisában a Varsói Szerződés tagországainak legfelsőbb szintű párt- és állami vezetői – saját szerepük méltatása mellett – felvetették az egymással szemben álló katonai tömbök egyidejű felszámolásának kérdését. Ugyanez év decemberében a KGST-tagországok a tudományos-műszaki haladás 2000-ig szóló komplex programját fogalmazták meg. A háttérben a szocialista világ alkut válsága húzódott meg.

A valóságban a “létező szocializmus” összeomlása következett be. Mindinkább kiütköztek a működésképtelenség jegyei a gazdaságban és a politikai szférában egyaránt. A piaccal szemben érzéketlen rendszerekben romlott az ellátás, növekedtek a hiányok, hanyatlott az életszínvonal, az esetek többségében a kúszó válság határozta meg a pártállamok vezetésének tetteit. Súlyos adósságterhek halmozódtak fel.

1985 márciusában lépett fel Mihail Gorbacsov mint az SZKP újító szellemű főtitkára. Hatalomra kerülésekor a “gyorsítás” és a “dinamizálás” jelszavával próbálta megélénkíteni az agonizáló szovjet rendszert. 1987-ben pedig már a “nyilvánosság” (glasznoszty) eszközéhez kellett nyúlnia, hogy a politikai-társadalmi demokratizálódás kísérlete ne rekedjen meg, ill. hogy ne kerüljön sor visszarendeződésre. A katasztrofális állapotú szovjet társadalomban mindennek ellenére a feszültségek tovább növekedtek: nemcsak az ismert negatív jelenségek (korrupció, pazarlás, bűnözés, alkoholizálás stb.), hanem a feléledő nemzetiségi-nemzeti ellentétek is mindinkább megterhelték a szovjet politikát.

A külpolitikai viszonyok terén nyilvánvalóvá lett, hogy a Szovjetunió leszakad az ipari versenyben, s hogy helyzete tarthatatlanná vált az afganisztáni inváziós hadműveletek során is. Különös gondot okozott a moszkvai központ számára a közép-kelet-európai országok viszonylag egyidejűen jelentkező mély gazdasági-társadalmi válsághulláma. A “Birodalom” minden ízében recsegett ropogott. Az erőszak alkalmazásának gátat vetett a rendszerek kifáradása és különösen az USA által vezetett Nyugat politikája, amely lépésről lépésre kikényszerítette a gorbacsovi vezetéstől a pozíciók feladását. (1987-ben az amerikai–szovjet rakétaegyezmény a közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról, a stratégiai támadófegyverek 50%-os csökkentéséről szólt. 1988 májusában pedig megkezdődött Afganisztán kiürítése is.) A szovjet “be nem avatkozási” politika kiváltotta a rendszerváltozási folyamatot a szocialista tömb valamennyi országában.

Az összeomláshoz a lengyel és magyar események adtak lökést. Lengyelországban 1989 áprilisában elismerték az 1981-ben katonai hatalomátvétel útján kisemmizett (betiltott) Szolidaritás szakszervezeti mozgalmat. A szabad választások pedig az ellenzéki erők győzelmét eredményezték. Magyarországon a magát megújítani óhajtó kormányzat megnyitotta a nyugati határokat a keletnémet állampolgárok előtt, felszámolta a “vasfüggönyt” , s ezzel hozzájárult a merev posztsztálinista NDK-állam megszüntetéséhez. Magyarországon békés átmenet formájában kezdődött meg a rendszerváltozás.

1989 első havában folytatták le az ún. bécsi utótalálkozót a helsinki záróokmányt aláíró országok, s megerősítették elkötelezettségüket a kölcsönös kapcsolatokat vezérlő 1975-ös elvek mellett. Egyebek közt kifejezték elhatározásukat, hogy szavatolják az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok hatékony gyakorlását, s eszerint fejlesztik törvényeiket, államigazgatási szabályaikat és politikájukat.

Az átalakulás újabb állomása volt, hogy Csehszlovákiában 1989 decemberében a rendőrterrort alkalmazó egypárti kormány helyét koalíciós kormány vette át M. Calfa vezetésével. Az 1990. júniusi választásokon már a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalom lett a győztes. Bulgáriában is változtak az uralmi viszonyok: a kommunista párt utódpártja (Bolgár Szocialista Párt) kezébe került a hatalom az 1990. májusi választásokon. Romániában 1989. december közepén robbant ki a népharag (l. a dec. 16-i temesvári felkelést), és ismételt fegyveres összetűzések után a Nemzeti Megmentés Front ragadta meg a hatalmat. (A Cauçescu házaspárt gyorsított eljárást követően kivégezték.) Jon Iliescu és hívei az 1990. májusi választásokon legalizálták magukat.

A Szovjetunióban 1990 márciusában következett be a történelmi fordulat: törölték az alkotmányból az SZKP vezető szerepét és elnöki (prezidenciális) rendszert vezettek be. Ezalatt azonban több szovjetunióbeli régió és állam jelentette be függetlenségét (balti államok, Grúzia, Örményország). Oroszország hasonlóan cselekedett, megalakítva az Oroszországi Föderációt Borisz Jelcin elnökletével.

Jugoszláviában a rendszerváltozás feltartóztathatatlan hulláma a szövetségi tagállamok konfliktusát váltotta ki. Az események sajátosságát az adta, hogy 1990 decemberében a kommunista mozgalom utódszervezete került a hatalom birtokába (Milosevic volt pártvezető lett az államelnök), amíg Szlovéniában a DEMOS (koalíciós polgári ellenzék), Horvátországban pedig a Horvát Demokratikus Közösség győzött az április–májusi választásokon, és vette kezébe a kormányzást. Az utóbbiak megindultak az önállósulás felé, 1991 nyarán emiatt fegyveres harc vette kezdetét a volt jugoszláviai tagállamokon belül és között is. A volt szövetségi Jugoszlávia – főként a szerb vezetés agresszív tervei és politikája folytán – Európa háborús tűzfészkévé vált. A “jugoszláv válság” bonyolult etnikai, vallási, nemzeti, gazdasági és politikai ellentéteket hordoz magában.

a szovjet–amerikai diplomáciai érintkezések rövid idő leforgása alatt olyan kereteket teremtettek, amelyben a Kelet–Nyugat – ideológiai tartalommal telített – ellenségkép nagyrészt meghaladottá vált. (A Varsói Szerződés tagállamainak 12 pontos nyilatkozatában 1990. június 7-én megfogalmazást nyert a VSZ jellegének, funkciójának és tevékenységének felülvizsgálatára irányuló igény. Az új helyzet egyik fontos elemévé vált NATO-val folytatott konstruktív együttműködés készséges vállalása és a helsinki folyamat továbbvitele.)

1990. novemberében újabb világraszóló jelentőségű egyezmény született az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) párizsi tanácskozásán. “Párizsi Charta az új Európáért” címmel részletes dokumentumokat bocsátottak ki a résztvevők. A fődokumentum összefoglalta – mintegy előírta – az új Európához való tartozás vezérelveit. (Emberi dimenziók, gazdasági együttműködés, biztonsági, környezetvédelmi és kulturális ügyek, valamint a tágabb világ- és interregionális kapcsolatok kérdései kerültek “szabályozásra” .) Konfliktus Megelőző Központ felállításával igyekeztek megakadályozni a nyilvánvalóan fenyegető helyi erőszakosságok és háborúk terjedését.

Európában a német egyesítéssel tetőzött az 1980-as évek második felében lejátszódó történelmi jelentőségű rendszerváltozási folyamat. Az egyesült Németország a Német Szövetségi Köztársaság, az NDK és egész Berlin területét foglalja magában, külső határai az NSZK és a megszűnő NDK határai. E határok végleges mivoltának megerősítése az európai békerendezés fontos részét képezik.

A rendszerváltozásokkal új megvilágításba kerültek a korábbi két világháborút lezáró békeszerződések (békediktátumok) intézkedései is. Az egymást követő etnikai, nemzetiségi, irredenta és expanzionista töltetű konfliktusok a korábban “befagyasztott” status quo gyenge pontjain robbantak ki, nem egy esetben helyi háborúba sodorva az érintett soknemzetiségű területek polgárait (l. a volt Jugoszláviában és Szovjetunióban dúló heves helyi háborúkat). A széteső szocialista szövetségi államok körében sorra új államok, ill. államközösségek kialakulása kezdődött meg.

Az átalakuló nemzetközi viszonyok közepette rendkívüli próbát idézett elő Irak inváziója Kuwait ellen. Az iraki vezetést 1991 elején amerikai parancsnokság alá rendelt közös nyugati expedíciós haderővel több mint félévi előkészület után sikerült megadásra kényszeríteni. A Nyugat intervenciójához segítséget nyújtottak a rendszerváltozáson átesett volt szocialista országok (így a SZU és Magyarország is), valamint több arab ország (köztük a hagyományosan Izrael-ellenes Szíria és a szomszédos Szaud-Arábia). Az ún. szocialista világrendszer európai pillérei kidőltek, s ez különös helyzet elé állította a még szocialista orientációjú nem európai országokat.

 

ÉVSZÁMOK

1985. március

Gorbacsov fellépése a SZU-ban

1988. május

a szovjet inváziós csapatok megkezdik a kivonulásukat Afganisztánból

1989. január

az ún. bécsi utótalálkozó

1989

sorban megdőlnek a pártállamok

1990. november

EBEÉ-tanácskozás Párizsban; a “Párizsi Charta” kibocsátása

 

IRODALOM

Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok. (Tankönyvkiadó, Bp., 1991.)

Hankiss Elemér: Kelet-európai alternatívák. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1989.)

Pándi Lajos: A kelet-európai diktatúrák bukása. (JATE Kiadó, Szeged, 1991.)

Samir Amin: A harmadik világ újra “viharzóna” . (Eszmélet, 1992/15–16. sz.)

A német kérdés. Összeállította: dr. Németh István. (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1993.)

  1. A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOR (E1.html)
  2. A KÖZEL-KELET ÓKORI BIRODALMAI ÉS ÁLLAMAI (E2.html)
  3. A GÖRÖG POLISZOK (E3.html)
  4. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG KORA (E4.html)
  5. A PRINCIPATUS KORA (E5.html)
  6. A DOMINATUS KORA. A NYUGATRÓMAI BIRODALOM FELBOMLÁSA (E6.html)
  7. A KORAI FEUDALIZMUS (E7.html)
  8. RENDI ÁLLAMOK A XIII– XV. SZÁZADBAN (E8.html)
  9. A FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI (E9.html)
  10. A REFORMÁCIÓ ÉS A KATOLIKUS RESTAURÁCIÓ (E10.html)
  11. AZ ABSZOLUTIZMUS SIKEREI ÉS KUDARCAI (E11.html)
  12. A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS (E12.html)
  13. AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XIII–XIX. SZÁZADBAN (E13.html)
  14. A FRANCIA FORRADALOM ÉS NAPÓLEON (E14.html)
  15. A MODERNKORI GYARMATBIRODALMAK KIALAKULÁSA 1789–1870 KÖZÖTT (E15.html)
  16. A NEMZETI ÁLLAMOK LÉTREJÖTTE A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN EURÓPÁBAN (E16.html)
  17. A KLASSZIKUS KAPITALIZMUS KÖZPONTJA: EURÓPA. A XIX. SZÁZADI FEJLŐDÉS FŐBB JELLEMZŐI (E17.html)
  18. SZOCIALISTA–SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALMAK ÉS SZERVEZETEK A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN (E18.html)
  19. A MODERNKORI GYARMATOSÍTÁS 1870–1918 KÖZÖTT (E19.html)
  20. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ (E20.html)
  21. FORRADALMAK OROSZORSZÁGBAN 1917-BEN (E21.html)
  22. OROSZORSZÁG A FORRADALMAKAT KÖVETŐEN, A SZOVJET POLITIKAI VISZONYOK A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E22.html)
  23. GAZDASÁGI–TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK EURÓPÁBAN ÉS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E23.html)
  24. KÖZÉP-KELET-EURÓPA A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN (E24.html)
  25. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAKULÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (E25.html)
  26. ANTIKOLONIALISTA NEMZETI FELSZABADÍTÁSI MOZGALMAK 1914–1939 KÖZÖTT (E26.html)
  27. A NÁCIZMUS NÉMETORSZÁGBAN (E27.html)
  28. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ (E28.html)
  29. A NEMZETKÖZI VISZONYOK GLOBÁLIS FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN (E29.html)
  30. A KELET-EURÓPAI SZOCIALIZMUS ÖSSZEOMLÁSA (1985–1990) (E30.html)