38. Itália a 11-15. Században

 

A Pápai állam már mint Patrimonium Sancti Petri (756: Kis Pippin adta II. István pápának) szerepelt. A frankokkal volt szövetségben, és szembekerült Bizánccal (képrombolás (726), átmeneti szakadás (754, 867) és végleges schizma (1054)). A cluny-i mozgalomnak köszönhetően a XI. század közepén már reformpápák kerültek hatalomra. Ez időben volt a Lateráni zsinat (1059), a dictatus papae (1075), Canossai feloldás (1077), majd a Wormsi Concordatum (1122), a pápaság fénykora, III. Ince (1198-1216) és az investitura lezárulása (Hohenstauf Frigyes halála: 1250). Sötétebb már, azonban az avignoni fogság (1309-1377: V. Kelemen-XI. Gergely). Gergely visszatérése előtt (1340) volt Rómában egy népszerű ember, Niccolo/Cola di Rienzo, akit 1347-ben Néptribunussá választottak, és mivel így kezébe került a hatalom, a bárói családok elűzték. Mégis néhány év múlva visszatért (1354), ezért megölték. Visszatérve tehát Gergelyhez, - aki visszatérése után nem sokkal meghalt - halála után egyszerre két pápát választottak (egyet Avignonban, egyet Rómában. Ez egy újabb belső szakadás, a schizma kora volt (1378-1417). A helyzet tarthatatlansága miatt 1409-ben a bíborosok összehívták a pisai zsinatot, ahol egy harmadik pápát választottak, ám a másik kettő nem akart lemondani. Az 1414-es konstanzi zsinat célja már nemcsak e schizma felszámolása volt, hanem fel kellett lépni az eretneknek nyilvánított John Wycliff keleti “párja”, Ian Hus (Husz János) ellen is. Miután mindhárom pápát lemondatták, megválasztották V. Mártont pápának.

A Nápoly-Szicíliai Királyság területe már volt bizánci, arab, normann, Hohenstauf, majd anjou kézen (1268-). 1282-ben aztán megtörtént az ún. Szicíliai vecsernye, mely során leöldökölték a franciákat, és az aragonokat ismerték el uralkodónak. Ezt persze a franciák sem hagyhatták szó nélkül, így a francia-aragon háború 1282-1443-ig tartott. Előbb Szicília, majd Dél-Itália is aragon kézre került.

Észak-Itália városköztársaságai közül kezdjük Velencével. Ennek első települései az 5. századra tehetők. A hatalom élén a doge volt (697-től), de korlátozta a 10-ek Tanácsa. A XI. században már jelentős kereskedőváros volt. Részt vett a keresztes hadjáratokban is. Ez indítványozta a Latin Császárság létrejöttét (1204-1261), melyet aztán konkurense, Genova segítségével szereztek vissza a paleologok. A mindent eldöntő összecsapás a két város között a háborújuk folyamán (1256-1381) az 1380-as chioggiai csata volt, mely Velence győzelmével ért véget, és ezzel megkezdődött Genova hanyatlása. A XIV. században már Földközi-tengeri nagyhatalomnak számított a törökök megjelenéséig, és a negy felfedezések koráig. Genova egyébként szintén kereskedőváros volt, és szintén a sejem- (Bursa, Konstantinápoly a két vége) és tömjénút kínálata éltette. A XIII. században harcban állt Pisával, amit le is győzött. Pisa jelentőssége ezzel tulajdonképpen megszűnt.

Az iparral foglalkozó városok közül az első Milano. Fontosabb évszámai a NRCs elleni Lombard Liga megalakulása (1167), valamint a legnanoi csata (1176), mely után megszűnt a Hohenstauf nyomás. Két család vetekedett a hatalomért, a Visconti (1310-1450-ig volt vezető) és a Terra. A hatalmat végül Francesco Sforza (1450-1535) szerezte meg. A másik jelentős város Firenze, ahol a 7 fő céh embereiből álló 9 tagú signoria irányított. A XIV. század legjelentősebb munkásmegmozdulása az 1378-as ciompi-felkelés volt. Ezzel a ciompok (gyapjúmosók) szerezték meg a hatalmat, és a signoriát úgy alakították, hogy 3 vagyonos, 3 középrétegbeli és 3 ciompi alkossa. A műhelyeket nem vették el, tulajdonosaikat nem bántalmazták, azok mégis bezártak, így a “felkelők” nem jutottak mukához, éhínség tört ki. Így könnyű volt a felkelést leverni. Hatalomra itt a Medici család került. Az első közülük Lorenzo Medici (1469-1492) volt. Uralkodása alatt építkezések, kultúrális virágzás volt. Halála után megindult Girolamo Savonarola népi mozgalma. A domonkos-rendi demokrata reformálni akarta az egyházat, ezért kiátkozták (1497), majd egy ünnepségen megégették.

 

Look back a Történelem III. 253-256.

Written by Asbót Márton 1996.