33. Európa gazdasági, társadalmi átalakulása

az érett feudalizmusban

A feudalizmus kezdete az 5. századra esett. Vége országonként változó volt (Magyarországon 19. sz.). Érett feudalizmusnak a 11-15. századot szokták nevezni.

A 3-4. századi germán, török és iráni népmozgás ledöntötte a Nyugat-Római Birodalmat 476-ban. A fejlett gazdaság összeomlott, az árutermelés megszûnt, a sok barbár támadás hatására az önellátó gazdálkodás lett jellemzõ. A kézmûipar is megszûnt, a háziipar lett jellemzõ (maguk készítették, javították szerszámaikat). A pénzrendszer megszûnésével ismét a közvetlen termékcsere vált meghatározóvá.

Társadalmilag fontos változás volt, hogy így a városokból a falvakba terelõdött át a hangsúly. A falu a belsõ (ház, konyha) és külsõ (közös: erdõ, legelõ, halászó vizek; szántó [majorsági föld: robot, bérelhetõ föld: terményjáradék]) részekbõl állt. A faluközösség tehát a földbirtokosból és a földmûvelõkbõl állt.

A szántó területeket minden évben újrasorsolták. Kezdetben legelõváltásos (kimerülésig), majd két- (ugar, mûvelt), késõbb háromnyomásos (ugar, õszi, tavaszi) gazdálkodást alkalmaztak.

A népesség ekkor vagy romanizált (Italia, provinciák), vagy barbár volt. Az elõbbiek latin nyelveket (olasz), az utóbbiak eltérõ (indogermán, szláv, finnugor) nyelveket beszéltek. A feudális társadalom így a római császár-kor és a barbár népek berendezkedésének keveredésébõl alakult ki. Élén a nagybirtokos arisztokrácia volt. Ezt a papság, majd a katonaság követte. Legalul voltak a szabad földmûvesek.

A hûbéri rendszerben a beneficium a korai feudalizmusra jellemzõ nem öröklõdõ adománybirtok volt. A feudum a 8. századtól osztott öröklõdõ adománybirtok volt. Az adományozó a senior (hûbérúr), az adományozott a vazallus (hûbéres) volt. Kapcsolatukat a föld és egy eskü (fegyveres segítség, fogságból szabadítás) is erõsítette.

A technikai újítások (X-XII. sz.) közé az asszimetrikus vaspapucsos faeke helyett használt nehézeke (több vas: csoroszlya, ekevas), a malmok (posztó, gyapjú), a nyakhám helyetti szügyhám, a zsinórhajtás és a fonókerék tartozott. A román stílust a gótika váltotta fel, elõjött a luxus igénye.

A római kori városok hanyatlásnak indultak. Az újfajta város a Civitas lett. A városok fejlõdéséhez leginkább a háromnyomásos földmûvelés által termelt többlet kereskedelme járult hozzá. Ezek fõleg püspöki központok, fallal körülvett települések voltak, amit a körülvevõ környék tartott el. Ha valaki 366 napig tartózkodott egyhuzamban egy városban, ott automatikusan polgárjogot kaptt. Ez elvonta a robotköteles dolgozó réteget, ezért kezdetben a földesurak nem szerették a városokat, de mivel azok fix összegû adókat fizettek, jobb volt “várost tartani”. A kialakulást segítette az árutermelés által szétválasztott mezõgazdaság is. Ennek az összekötõ-kereskedelmével jött létre a piac.

A városi rétegek közé a patríciusok, a középrétegbeliek és a jobbágyság (gazdag, közép és zsellér) tartozott. Kialakultak a hospesek (kedvezményes jogokkal rendelkezõk) is. A 11. századi Provenceban és Aquitaniában kialakult a lovagság (caballarius) intézménye. Fogadalmukban szerepelt Isten, hûbéruruk és a hölgyek védelme. Kiskorukban otthon nevelkedtek (testi, lelki erõnlét), majd egy seniorhoz kerültek. Itt elõbb apródok, majd fegyverhordozók lettek. Lovag csak valami nemes tettel lehetett valaki.