32. Az investitura-háborúk története

 

A Kereszténység kialakulását lásd a 25-ös tételben!

A bencések aztán az idő során a földadományok hatására kezdtek világiasodni. Lazultak a szabályerkölcsök is, ezért reformkísérletekkel próbálkoztak, amit a Karolingek is támogattak.

Anian-i Szent Benedek, aztán összegyűjtötte a regulákat, így megalkotta a Codex Regularum-ot. A legjobb pontokat kigyűjtve ebből, megírta a Concordia Regularumot, az egyetemes regulát, melyhez ezentúl a rendek igazodhattak.

A papság erkölcse is süllyedt, az egyházi méltóság megvásárolhatóvá vált (simonia). Aquitánia hercege, Jámbor Vilmos ezért (909-ben) bencés kolostort alapított az eredeti szabályok szerint Cluny-ben. Az itteni apátok az egyházi reformfolyamat mozgatói, irányítói lettek. Kolostorokat reformáltak, felügyeltek, alapítottak. A Cluny alá rendelt itáliai, spanyol-, francia-, német- és lengyelországi kolostorok száma meghaladta a 3000-et. Szövetségük a kongregáció, vezetőjük a mindenkori cluny-i apát volt. Az itteni törekvéseket III. Henrik (NRCs, 1039-1056) is támogatta. Ő nevezte ki II. Kelemen pápát, aki 1046-ban, egy évig volt pápa. Ettől kezdve jöttek a reformpápák. Reformjai között volt a cölibátus betartása, valamint a simonia és investitura betiltása. IX. Leo (pápa, 1049-1054) reformszerető új bíborosokat nevezett ki. Ezek közé tartozott a még később feltűnő Hildebrand is.

II. Miklós (pápa, 1059-1061) hívta össze a lateráni zsinatot 1059-ben. Itt jelentős döntések születtek. Elhatározták, hogy csak a bíborosok testülete választhat pápát, és csak a hivatalban levő pápa választhatja ki a bíborosokat. Betiltották a simoniát, és a nős papokra suspensiót (felfüggesztést) mondtak ki. Ez időben volt német-római uralkodó IV. Henrik (1056-1106), aki még majd előjön.

A következő jelentős pápa, Hildebrand VII. Gergely (1073-1085) volt, aki Augustinushoz (Szent Ágoston) hasonlóan a legfontosabbnak a Civitas Dei (Isteni város) -t tartotta, és az egyházi hatalmat a császári fölé szerette volna helyezni. 1075-ben kiadta a Dictatus Papae-t, mely 27 pontból állt (Világiak általi investitura eltörlése; Simonia eltörlése; Cölibátus kötelezővé tétele; Egyetemes zsinat összehívása csak pápa által lehet; Pápai tévedhetetlenség; …). A tiltás ellenére az előbb említett IV. Henrik (NRCs) még ez évben itáliai püspököt nevezett ki, ezért a pápa decemberben figyelmeztette, hogy vonja vissza. Henrik válaszképp (1076-ban) wormsi birodalmi zsinatot rendezett, melyen eldöntötték, hogy Gergelyt meg kell fosztani hatalmától. Mit tehetett erre a pápa, kénytelen volt kiátkozni Henriket, és alattvalóit feloldotta a hűbéresü alól. Ez igen nagy büntetésnek számított, nőtt is a feszültség a két állam közt. A német fejedelmek 1 évet adtak Henriknek, hogy visszaszerezze tekintélyét, különben leváltják. A legesélyesebb új jelölt Rudolf, sváb herceg volt. Henrik még januárban a pápa után ment Matild, toscanai őrgrófnőhöz Canossába, és (25-27-éig) mezitláb, szőrcsuhában könyörgött, ezért a pápa január 28-án visszavonta a kiközösítést. Henrik hazatérte után megverte Rudolfot, majd (1080-ban) a Ravennai püspököt kinevezte (III. Kelemen) ellenpápának. (1084-ben) elfoglalta Rómát, de az Angyalvárat nem tudta bevenni. A pápa normann segítséget hívott, de mire délről megérkeztek, Henrik elvonult, ezért az érkező déliek Rómában fosztogattak. A nép persze Gergelyre lett mérges, ezért annak menekülnie kellett. A halál Salerno-ban érte.

Gergelyt II. Orbán (1088-1099) követte a pápai székben. Manzikert hatására (1071) hívta össze 1095-ben a clermonti zsinatot, melyen kimondták, hogy egyházi személy nem lehet világi hűbérese, valamint meghirdették a keresztes hadjáratokat (lásd a 34. Tételt). 1089-ben pápai rendeletet adott ki, mely tartalmazta a cölibátus betartását, valamint a simonia és az investitura betiltását.

A következő jelentősebb pápával, II. Calixtus (1119-1154)-szal körülbelül egy időben uralkodott V. Henrik (NRCs, 1106-1125). Erre az időszakra esik az 1122-es Wormsi Concordatum, melyben a gyűrűvel, és a pásztorbottal az investitura joga a pápa kezébe került, de a hivatalbaavatás (kormánypálca) a császár joga lett. Az első nyugati egyetemes (lateráni) zsinat is erre az időszakra esett (1123). Itt fogadták el a Wormsi Concordatumot.

III. Sándor (1159-1181) pápa kortársa a német-rómaiaknál I./Barbarossa/Rőtszakállú Frigyes (1152-1190) volt, aki Lombardiát akarta elfoglalni, de mivel Milano szembeszállt, lerombolta azt (1162). Milano erre a pápával szövetkezve megalakította a Lombard ligát 1167-ben. A legnanoi csatát (1176) szövetséges győzelemmel zárták, majd a velencei békében a Német-Római Császárság lemondott az itáliai városokról és az investituráról (a pápa javára).

A pápaság fénykora III. Ince (1198-1216) idejére tehető. Az ő nevéhez fűződik a 4. Keresztes hadjárat, valamint a Gyerekek keresztes hadjárata. Pápaságát az investitura szempontjából szünet kísérte.

IX. Gergely (1227-1241) pápát német-római kortársa, /Hohenstauf/ II. Frigyes (1212-1250), a Nápoly-Szicíliai trón megszerzésével két tűz közé szorította. Ő engedte meg magának a 6. Keresztes hadjáratban, hogy egyezkedjen az arabokkal Jeruzsálemért. Mindezért a lyoni zsinaton (1245) kiközösítették Frigyest. Frigyes halálával (1250) le is zárult az investitura-háborúk korszaka.

 

Look back at Történelem III. 43-53.

Written by Asbót Márton 1996.