20. A hellenizmus

Alexandros még életében Perdikkast bízta meg a kogmányzásra, míg fia fel nem nõ. Alexandros hadvezérei, azonban önállóságot akarván õt i.e. 321-ben félreállították. A másik, akit még Alexandros bízott mek vezetéssel, az Antipatros, a görög városállamok kormányzója volt. Neki a görög városállamok i.e. 322-321-ig tartó lázadását kellett levernie. I.e. 321-ben megtörtént a birodalom felosztása a diadokhosok között. Így került Lysimakhoshoz Thrákia, Antipatroshoz Makedónia és Görögország, Antigonoshoz Közép-Kis-Ázsia, Seleukoshoz a keleti tarományok Babilon központtal, Eumeneshez Kelet-Kis-Ázsia és Ptolemaioshoz, (aki minden korai egymást irtó harcbol kihagyta magát) Egyiptom.

I.e. 310-ben Alexandros családját kiírtották. I.e. 301-ben az ipsosi csatában Seleukos és Lysimakhos harcolt az öreg Antigonos ellen. A csata a két szövetséges gyõzelmével végzõdött.

Az i.e. 3. század elejére így már csak három nagyobb állam maradt a térségben:i.e. 323-tól a Ptolemaidák Egyiptoma (Ptolemaios), i.e. 281-tõl a Seleukidák Szír állama (I. Antiokhos) és i.e. 277-tõl az Antigonidák Makedón-Görög állama (I. Antigonos).

I.e. 323-ban I. Ptolemaios Alexandriában temettette el Alexandrost és ez késõbb nagyon erõsítette államát. Célja Szíria, Fõnícia és Palesztína meghódítása volt, ezért az i.e. 3. században megkezdõdtek a szír háborúk. Ezekbõl 4 darab folyt váltakozó sikerrel, de az i.e. 201-195-ig tartó 5. szír háborúban ellenfelétõl, III. Antiokhostól akkora vereséget szenvedett, hogy elvesztette Palesztínát és Fõníciát. Ekkor Egyiptom katonai szövetségest kezdett keresni és végül a rómaiak jöttek segíteni. Az idõk folyamán késõbb egyre nõtt Róma befolyása felettük, míg i.e.30-ban teljesen Róma uralma alá került.

Az ország élén imét az isteni fáraó állt. Õ volt minden föld tulajdonosa és használatba adta azokat adóért. A földeket szabad parasztok mûvelték és közmunka kötelezettség csak a csatornaásás volt. Gazdaságára a központosítás volt jellemzõ. Egy-egy terület igazgatása egy-egy oikomonos kezében volt. A gazdasági vezetõ a dioiketes volt, kinek dolga az adók behajtása /termény+pénz/ volt. A kereskedelem és a bányászat állami monopólium volt. A bányákban és az üzemekben már rabszolgákat alkalmaztak.

A Seleukidák birodalma kezdetben Kis-Ázsiától Indiáig terjedt, központi területe Szíria volt. Három fõbb központja Sardeis (Kis-Ázsia, Anatólia), Antiochia (Szír területek) és Seleukeia (Mezopotámia). Az i.e. 3. század táján aztán megindult a különbözõ területek leszakadása. Elsõként i.e. 302-ben Csandragupta egyesítette Indiát, így elvesztek az Induson túli területek. I.e. 297-ben megalakult Nithynia és Pontus, újabb területvesztés. Iráni törzsek függetlenítették i.e. 239-ben Pathiát (partusok), majd Baktria is önállósult. Kappadókia 225-ben szakadt le, majd a 3. század folyamán a nyugati területeken kialakult a Pergamoni Királyság.

I.e. 190-ben a magnesiai csatában veszített Rómával szemben, így Kis-Ázsia maradéka is a Pergamoni Királyságé lett. Az i.e. 2. század során a partusok elhódították Mezopotámiát, és Palesztínában Iuda Maccabi vezetésével felkelés robbant ki, mely során õk is függetlenedtek.

Az i.e. 2. század végére tehát már csak Szíria és Fõnícia maradt a Seleukidák kezén, de i.e. 64-ben végleg elbuktak Rómával szemben.

Gazdaságukra a sokközpontúság volt jellemzõ, kevés föld volt az uralkodók kezén (pl.: bányák, erdõk), de ott rabszolgamunka folyt. Sok volt a magántulajdon, a poliszoknak autonómiája és adókötelezettsége volt. A kormányzatban volt a pénzügyek, az államügyek (vezér) és a kancellária vezetõje (epistolographos). A nagyobb tartományok élén strategosok, a kisebbekén oikonomosok álltak.

Fontos volt területeiken a földek magántulajdonban léte, de a bányák és az erdõk itt is magántulajdonban voltak. Makedóniában jellemzõ volt a paraszti földtulajdon, strategosok kormányoztak. A határterületeket adóért lehetett használatba venni. Királyi tulajdonban voltak. A görögországi területeken megmaradt a városok autonómiája, kormányzójuk a korinthosi strategos volt. Két szövetségük az achai és az aitoliai volt.

Külpolitikájukban jelentõs V. Philippos 1. Római háborúja (i.e. 215-205) volt.

Az Attalidák állama i.e. 279-ben önállósult, virágkorát I.-III. Attalos korában élte. I.e. 133-ban az utolsó uralkodó elõrelátóan Rómára hagyta végrendeletében országát.

Gazdaságuk központosított volt.

Neve Magale Hellas, Magna Graecia volt. A fõbb gyarmatvárosok i.e. 733-tól Syracusa (Korithos) és 706-tól Tarnas (Spárta) volt. I.e. 480-ban zajlott le a himerai csata, ahol a carthagoi Hamilkar állt szemben Gelonnal (Syracusa) és Theronnal (Akragas). Az északi etruszkokkal i.e. 474-ben Kymenél csaptak össze tengeren. Midkét alkalommal a görögök gyõztek.

Központjai Alexandria, Antiochia, Seleukeia és Pergamon voltak. Fõbb vonásai a várostervezésben a trevszerû városépítés (Hippodamosi terv: Priene, Alexandria), a piactér (agora) fedetlenné, a buleuterion fedetté válása volt. A városok kultúrális központja a könyvtár és a színház lett. A gazdagok nagy luxussal rendezték be házaikat. Virágzásnak indult a mozaikmûvészet, hisz a látható ábrázolás lett a legfontosabb. Nemcsak egyéneket, hanem népeket is meg tudtak jeleníteni, tökéletesítették a tér- és tájábrázolást. Kedvelték a ruhátlan nõi test ábrázolását, de a másik véglet a ruhák maximális kidolgozottsága volt. A harcokat szobrokban is megörökítették. A két leghíresebb szobrászati iskola a rhodosi (Laokoon-csoport) és a pergamoni (oltár) volt.

A filozófia nagy alakjai Sokrates (5. század), Platón (5-4. század; 387: Athéni iskola) és Aristoteles (340-336: Alexandros nevelõje) volt. Irányzatai a sztoicizmus (a festett csarnokban [stoapoikile] filozafáltak), a szkepticizmus (skepsis = kétely a világ megismerhetõségében), azepikureizmus (Epiker volt az alapítója), a cinizmus (kynikos szóból ered) és az új platonizmus voltak.

Look back at Történelem II. 111-129.

Written by Asbót Márton 1996.