A háború utáni fegyverszünet megkötésére 1944. október 11-én került sor, majd a bejelentést követően 15-én Szálasi átvette a hatalmat (nyilaspuccs). November 9-én megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, ám vezetőit hamar le is tartóztatták. December 2-án létrejött a népfront-szerű Magyar Nemzeti Függetlenségi Front a KMP (kommunisták), az MSZDP (szociáldemokraták), az FKGP (ennek legnagyobb a tömegbázisa), az NPP (Nemzeti Parasztpárt) és a PDP (Polgári Demokrata Párt) együttműködéseképp. Céljuk a nyilas hatalom megszüntetése, a németek ellen fordulás és a demokratikus Magyarország megteremtése volt. December 21-én felállítottak egy ideiglenes nemzetgyűlést, majd másnap (december 22.) megalakult az ideiglenes kormány Dálnoki Miklós Béla vezetésével. Ebben mindegyik párt képviselte magát: Nagy Imre (MKP) a földművelésügyi miniszteri, Gyöngyösi János (FKGP) a külügyminiszteri, Erdei Ferenc (NPP) a belügyminiszteri és Vörös János (pártonkívüli) a hadügyminiszteri posztot kapta meg. Céljuk a Szovjetunióval való végleges fegyverszünet megkötése, majd egy demokratikus Magyarország megteremtése volt. Ennek érdekében december 28-án hadat üzentek Németországnak. A fegyverszünetre 1945. január 20-án került sor, ennek értelmében Magyarország területe az 1937. december 31-i méretére csökkent vissza. Február 13-ra Budapest is felszabadult.

A nemzetgyűlés 1945. március 17-én elfogadta az új földtörvényt, majd 24-én Ópusztaszeren megkezdték a földosztást. A törvény szerint minden 1000 hold feletti birtok egésze elkobzásra került. Az 1000 holdnál kisebb területtel rendelkezők között már különbséget tettek: ha a tulaj nem termelő (nemes, aki dolgoztat), akkor csak 100 holdat tarthatott meg, ha viszont paraszt volt (földjéből él), akkor csak a 200 hold feletti részt vették el. Azoktól, akik bizonyítottan nyilastevékenységet folytattak, azoktól minden földet elvettek, akik viszont igazoltan ellenállók voltak a fasiszta hatalom alatt, azok akár 300 holdnyi területet is kaphattak a sajátjuk mellé. A földosztásban elvileg mindenki csak 20 holdat kapott.

Áprilisra az egész ország felszabadult a német uralom alól, megalakult a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság), ami kötelezte a kormányt a választások kiírására.

Az 1945. november 4-én megtartott szavazásra 4 774 653 szavazó ment el, megválasztottak 409 képviselőt. Még a szavazás lezajlása előtt szültetett azonban egy egyezmény, miszerint a Függetlenségi Front majd együtt fog kormányt alakítani.

A koalíció miniszterelnöke Tildy Zoltán lett. A kormányba 9 kisgazda, 4 kommunista, 4 szociáldemokrata és 1 parasztpárti került be. A főbb posztok Gyöngyösi János (külügyminiszter), Nagy Imre (belügyminiszter), Kovács Béla (földművelésügyi miniszter) és Rákosi Mátyás (államminiszter) kezébe kerültek. Az új kormány hatalmas problémákkal kellett szembenézzen: még mindig fennálltak az ellátási nehézségek, az infláció már-már világcsúcs méretű volt, gondokat okozott az államosítás és a népbírósági perek. Ez utóbbiak feladata a Nürnbergi Per (főbűnösök) után a háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása volt. Bárdossy László (háborúba való belépésért) kivégzésére még 1945 őszén sor került, majd a választások után ugyanerre a sorsra jutott Imrédy Béla (zsidótörvények) is. 1946 márciusában Szálasit és Sztójait (nyilasterror, németek kiszolgálása) is kivégezték.

Az infláció oda vezetett, hogy a pénznek immár semmi vásárlóértéke sem volt. Visszatért a közvetlen termékcsere, megindultak a “batyuzók”, azok a városi vállalkozók, akik értékeiket vidéken élelmiszerre cserélve hoztak árut a városba. Ezzel párhuzamosan megjelentek a “vetkőztetők” is, mert lényegében már csak a ruha volt az egyetlen érték az embereken.

1946 februárjában sor került a “széncsatára”, célja az volt, hogy buzdítással serkentsék a szénszükséglet biztosítását. Február 1-én kikiáltották a köztársaságot (a király nélküli királyság helyett). A köztársasági elnök Tildy Zoltán, a miniszterelnök Nagy Ferenc lett. Március 5-én megalakult a Baloldali Blokk a kommunisták, a szociáldemokraták, a parasztpárt és a szakszervezeti tanács együttműködéseként. Céljuk a földreform megvédése, az ipar államosítása, a közigazgatás megtisztítása és a FKGP jobboldala elleni harc volt. Ez utóbbi érdekében követelték a kisgazdák kitiltását a kormányból. Márciusban lett belügyminiszter Rajk László, akinek elképzelései, hozzáállása Rákosiéhoz és Sztálinéhoz hasonlított. Első intézkedései között állami felügyelet alá vonta a Magyar Nemzeti Bankot, államosította a szénbányákat és a nehézipari üzemeket, valamint feloszlatta az egyházi, ifjúsági és női szervezeteket, mert ez utóbbiak is katolikus alapokon nyugodtak. Elkészült az A- és a B-lista. Az elsőbe tartozók megtarthatták munkahelyüket, a másodikba tartozó köztisztviselőket (10%) azonban el kellett bocsátani.

Hozzálátott a gazdasági stabilizáció megteremtéséhez, mert mivel a nyilasok kifosztották az országot és mind a MÁV gépparkja, mind az állatállomány jelentősen megfogyott, az inflációt csak egy értékálló új pénz bevezetésével állíthatta meg. Ennek érdekében az Egyesült Államok visszaszolgáltatta az ország aranykészletét. Az aranyfedezet tehát megvolt, már csak az árufedezetet kellett biztosítani. 1946. augusztus 1-én kibocsátották a forintot. Ekkor 1 kg alma 50 fillérbe került.

1946. augusztus 1.: 1 ft = 400 000 quadrillió pengő

A párizsi béketárgyalásokon (1947. február 10.) sikerült békét kössenek. A kollektív felelősség alapján megkezdték a német kisebbség kitelepítését, valamint megindult a csehszlovák-magyar lakosságcsere.

Az év (1947) első fele során a kommunisták hatására megindult a FKGP bomlása. 1946 decemberében fény derült ugyanis egy horthysta összeesküvésre, ami kapcsolatba volt hozható Kovács Béla főtitkárral, akit ezért letartóztattak és Moszkvába szállítottak. 1947 tavaszán, mikor Nagy Ferenc éppen Svájcban tartózkodott, kiderült, hogy ő is kapcsolatba hozható az összeesküvéssel, ezért lemondott, nem is tért haza.

1947. május 31-én így Dinnyés Lajos ideiglenes kormánya került hatalomra (az 1947-es választásig). Augusztus 1-én beindították az első 3 éves tervet, majd 31-re kiírták az új választásokat, és feloszlatták a Parlamentet.

Ez volt a “kék cédulás” választás. A lakóhelyüktől távol maradók ugyanis kék cédulákon adhatták le voksukat. Ezt az MKP csalásra használta fel. A szavazás eredménye alapján az ellenzék és a FKGP több, mint 50%-ot birtokolt, így egyesülve leválthatták volna a kormányt, ám Dobi István elzárkózott ettől a lehetőségtől.

Ismét Dinnyés Lajos alakított kormányt, a Kommunista Párt megkezdte a szalámi-taktikát: a polgári, a keresztény és a jobb-centrum pártok feloszlatását. Lassan közeledtek az egypártrendszerhez. Elsőnek a Magyar Függetlenségi Párt szűnik meg (1947 ősze), majd a többi 1948 és 1949 februárja között tűnt el. Innentől állt fenn az egypártrendszer. Megkezdődtek az államosítások is. A bankoknál kezdték (1947 november), majd következtek a 100 főnél többet foglalkoztató üzemek (1948), így fölöslegessé vált a GYOSZ, a Gyáriparosok Országos Szövetsége is. A fordulat éve 1948 volt. Június 12-én a két munkáspárt is egyesült, így létrejött a kommunistákból és szociáldemokratákból álló MDP (Magyar Dolgozók Pártja). Elnökük Szakasits Árpád, főtitkáruk Rákosi Mátyás (helyettesei Marosány György, Farkas Mihály és Kádár János) lett. Vitát váltott ki az iskolák államosítása, ezért a piaristák, a bencések és a ferencesek megtarthatták iskoláikat.

A még 1947-ben felállított KomInform (a keleti blokk Moszkva központú tájékoztató irodája) 1948 júniusában Jugoszláviát az imperialisták ügynökének minősítette, minden ország meg kellett, hogy szakítsa vele a kapcsolatot. Ez a két ország közötti elhidegüléshez vezetett.

Augusztusban lemondatták Tildy Zoltánt köztársasági elnököt, helyére Szakasits került. Ugyanez évben (1948 szeptemberében) szakadt ki a belügyminisztériumból az 1946 óta működő ÁVÓ és immár ÁVH néven működött tovább. Feladatuk az államellenes és ellenforradalmi tevékenység kiszűrése volt, ami kapcsán gyakran elhurcolásokra, vallatásokra került sor. A vezető ekkor Péter Gábor lett, de akárcsak a Szovjetunióban, itt is egymást ítélték el az egymást leváltó vezetők. (Péter Gábort például 1954-ben életfogytiglani börtönbüntetés letöltésére ítélték.)

Decemberben új kormány lépett hivatalba Dobi István (FKGP) miniszterelnök vezetésével. A miniszterek közül 9 MDP-s volt. Kádár lett a belügyminiszter, Rajk a külügyminiszter (kezdték kiszorítani), Farkas a honvédelmi és Gerő a pénzügyminiszter. Az év végétől megindultak a koncepciós perek. Az egyik első áldozat az esztergomi érsek, Mindszenty (Pém) József volt. Mivel erősen köztársaság-támadó királypárti volt, aki az iskolák államosítása ellen is hevesen tiltakozott, valutaüzérkedés és kémkedés vádjával 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték.

1949. február 1-én megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, és kikötötték, hogy a következő választáson csak ennek a pártnak a jelöltjei indulhattak. Májusban így 96%-kal megnyerték a választást. (Ennek is 71%-át az MDP jelöltjei kapták.) Ismét csak Dobi alakított kormányt, ami most már a 10 főnél több alkalmazottat foglalkoztató üzemeket is államosította. Az újabb koncepciós per áldozata ezúttal Rajk László volt. Megkezdődött később hírhedté vált Rajk-per. A sztálinista Rajkot a szintén sztálinista Rákosi akarta félreállítani, így júniusban azzal vádolták Rajkot és társait (Pálffy György, Szőnyi Tibor, Justus Pál), hogy Jugoszlávia számára kémkedtek. A szeptemberben meghozott ítélet halálbüntetés volt, így a jobboldallal sikeresen leszámoltak a kommunisták. Ekkor a baloldal, a szociáldemokraták ellen fordultak: Szakasits Árpádot, Marosány Györgyöt, Kéthly Annát, Kádár Jánost és Kállay Gyulát börtönbe zárták.

1949 augusztusában az új alkotmány új államformát kiáltott ki, a népköztársaságot. Minden hatalom a dolgozó népé, mondták, ám valójában négyen, Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő és Révai József tartották azt a kezükben (“négyek bandája”).

1950-től kiépült a tanácsrendszer, megkezdték az első 5 éves tervet (nehézipar felfejlesztése), ami a nemzetközi politikai helyzetnek ugyan megfelelő volt, de nem voltak meg hozzá a szükséges feltételek. (A beruházásoknak csak 15%-a került a mezőgazdasághoz, 85%-a az ipart támogatta. Ennek is 90%-át (az egész 76%-át) a nehéziparba ölték, a többi ipari ágazat a maradék 10%-kal kellett beérje.) Magyarországon is megkezdődtek a sztahanovista mozgalmak, megindult Sztálinváros kiépítése. Az első évek ellátási nehézségei miatt a fogyasztáskorlátozás érdekében bevezették a jegyrendszert. A mezőgazdaság kollektivizálását is rövid időn belül végre hajtották. Ennek során elkészültek a kuláklisták, a gazdag parasztok ellenségnek lettek kikiáltva. Bevezették a beszolgáltatási kötelezettséget is. Az osztályidegen elemeket kitelepítették, esetleg munkatáborokba (Recsk) vitték.

A harmadik jelentős koncepciós per Grősz József ellen irányult. Végítélete 15 év börtön lett. A kormány célja egyértelműen a katolikus ellenzékiség megtörése volt. Rákosi ekkorra ugyanis már az abszolút vezető szerepét töltötte be: 1952-től miniszterelnök, pártfőtitkár, a honvédelmi bizottság elnöke és az ÁVH irányítója volt.

1953. március 5-én meghalt Sztálin, ez pedig minden országban alapvető változásokhoz vezetett. A központi vezetőség megfosztotta pártfőtitkári hivatalától Rákosit, az innentől kezdve már “csak” első titkár volt. Helyettese Gerő lett, ő ellenőrizte, ám a helyzet semmit sem változott. Az új miniszterelnök Nagy Imre lett. Jó gazdasági szakember volt, reformokat akart, és tudta, hogy az iparosítás nem jó az országnak. Így szembe kellett forduljon Rákosival, ellensúlyoznia kellett őt, ám ellenfelének jobb kapcsolatai voltak, így amikor Rákosi 1955-ben teljhatalomhoz jutott, Nagy Imrét azonnal leváltotta és kizáratta a pártból. Ugyanebben az évben (1955) lett Magyarország az ENSZ tagállama.

1956 márciusában a Petőfi-kör megtartotta első nyilvános vitáját. (A kör a DISZ, a Dolgozók Ifjúsági Szervezetének vitaköre volt.) Ezeken a vitákon feltárták a rendszer problémáit (egyoldalú gazdaságfejlesztés, fogyasztásnövelés hiánya), ezért a kör tevékenységét a központi vezetőség pártellenes tevékenységnek tekintette, ezért a belügyminiszter betiltotta.

Ugyanekkor (1956 március) történt meg az, hogy “Rákosi elvtárs önkritikát gyakorolt”, elismerte politikai felelősségét a Rajk-perben, ezért júliusban felmentették posztjáról, ő eltűnt a politika színteréről, helyére Gerő Ernő került. Október 6-án sor került Rajkék dísztemetésére, Jugoszlávia ismét baráti állam lett, október közepén párt- és kormányküldöttség utazott oda a kapcsolatok rendezésére.

Október 21-én a reformpárti Gomulka lett a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt) főtitkára. Ennek “örömére” a magyar diákok 23-ra egy szimpátia-tüntetést akartak rendezni. Céljaik a szabad választások megrendezése, a demokratikus szabadságjogok, a sajtószabadság, a gazdasági-politikai függetlenség biztosítása, a gazdaságpolitika átalakítása és a nemzeti ünnepek visszaállítása voltak. A belügyminiszter még déltájban betiltotta a megmozdulást, majd másfél órával később engedélyezte. A diákok 15:00-kor gyülekeztek a Petőfi-szobornál (Március 15. tér), majd a Bem-tér érintésével a Parlament elé vonultak. Céljuk továbbra sem a fennálló rend megdöntése, hanem annak megreformálása volt. 17:00-ra a néhány ezer felvonulóból 200 ezer tüntető lett. Nagy Imrét akarták hallani, aki beszédével nyugtatni igyekezett a tömeget, ám ezalatt Gerő kemény fellépéssel fenyegetett rádióbeszédében. A tömeg ezért ledöntötte és összezúzta Sztálin szobrát, majd este megostromolták a Rádió épületét. Itt már lövöldözésre is sor került.

Másnap, október 24-én Nagy Imre nevében kijárási tilalom és statárium lett meghirdetve, majd – szintén az ő nevében – szovjet segítséget kértek. A fegyveres központok a Széna-tér, a Móricz Zsigmond körtér és a Corvin-köz lettek. Mind Szakasits, mind Tildy, mind pedig Nagy Imre nyugtató beszédeket mondott.

Október 25-én fegyverletételre szólították fel a lakosságot, meg is kezdődött a fegyverek beszolgáltatása (utcára letevés). Gerőt Kádár váltotta fel az MDP vezetésében, így sikerült elérni, hogy a kedélyek csillapodjanak, a közbiztonság azonban továbbra is nagyon rossz volt. Megalakult a Forradalmi Bizottság és a munkástanácsok, céljuk az események ellenőrzése, az ország anarchiától való megkímélése volt. Eddig tehát csak népfelkelésről lehetett beszélni.

27-én megnyitották a börtönöket, ám nem csak a politikai, hanem a köztörvényes bűnösöket is szabadon engedték. Ezek pedig a fegyveresekhez csatlakoztak. 29-én feloszlatták az ÁVH-t, majd 30-án megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Budapestről. Újra megalakultak a pártok, elsőként az FKGP, majd a szociáldemokraták álltak talpra. Mindszenty is kiszabadult házi őrizetéből. Ugyanekkor került sor az MDP Köztársaság téri székházának ostromára, tankok és egyéb katonai eszközök segítségével. A felkelők behatoltak, lincseléseket hajtottak végre, ám semmiféle titkos kazamatákra nem bukkantak a föld alatt.

November 1-én Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét, majd megalakult az MSZMP Kádár János, Losonczy Géza és Nagy Imre vezetésével. Kádár azonban hamarosan el is tűnt, csak később derült ki, hogy Moszkvában tárgyalt a hatalom átvételéről.

November 3-án Nagy Imre, Tildy Zoltán, Bibó István, Kéthly Anna, Kádár János, Losonczy Géza és Maléter Pál (hadügy) részvételével új kormány alakult. Mindszenty az ellenzék nevében rögtön ellenük fordult. Másnap a Szolnoki Rádióban a Forradalmi Munkásparaszt kormány beszédében szovjet segítséget kért, így november 4 és 7 között leverték a felkelést. Nagy Imre a Jugoszláv, Mindszenty az amerikai követségre menekült. (Az utóbbi 15 évet (1971-ig) töltött az épületben, mert kint folyamatosan várták a biztonsági egységek, majd elhagyta az országot.)

November 12-én megalakult a Kádár-kormány. Nagy Imrének büntetlenséget ígértek, ám mikor az elhagyta a követséget, letartóztatták és Romániába hurcolták (1 év fogság). A Szovjetunió ekkor azt ígérte, hogy nem engedi haza Rákosit, ha Nagy Imrét bíróság elé állítják. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklóst. 1957-1958 között sok halálos ítélet született, sok volt a letartóztatások száma is, ám mikor 1963-ban amnesztiát hirdetett a kormány, az ENSZ levette napirendjéről a magyar-kérdést.

A Kádár-korszak 1956 novemberétől 1989-ig tartott. A fő politikai erő az MSZMP lett. Ennek ifjúsági tagozata 1957-től a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség), fegyveres ereje a munkásőrség volt. Ez már a megreformált szocializmus időszaka volt