Az ország Gömbös Gyula (1932-1936) miniszterelnöksége alatt kezdett közeledni Németországhoz. Az ő álma az volt ugyanis, hogy a kormánypártból fasiszta tömegpártot hozzon létre. Ez azonban az erős ellenállás miatt kudarcba fulladt. Még mielőtt megbukhatott volna, meghalt.

Utódja Darányi Kálmán (1936-1938) lett. Ekkorra tehető a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödése, melyeknek példaképe a német horogkeresztes mozgalom volt. (A parasztok a kaszáskeresztes, a városiak a nyilaskeresztes mozgalmat alakították meg.) A mozgalmak feje a többször is letartóztatott Szálasi Ferenc megalapította a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, amit többször be is tiltottak, ám ő mindig újjászervezte, csak más néven (Hungarista Mozgalom, Nyilaskeresztes Párt). Az 1930-as évek második fele Magyarország számára is a háborúra való felkészülést jelentette. Erős revizionista hangulat uralkodott. 1938. március 5-én sor került a győri program meghirdetésére, ami egy ötéves program során egymilliárd pengővel fedezte az ország infrastruktúrájának fejlesztését. Ebből természetesen leginkább a hírközlési és vasúti hálózatot fejlesztették, hisz ezt tudta a katonaság háború esetén a legjobban kihasználni. Március 13-án, az Anschluss következtében az ország Németország szomszédja lett, annak egyre erősebben érződött befolyása. A politikában így hamar két társaság vált külön: az egyik a németek segítségével kívánta átigazítani a trianoni béke pontjait, a másik pedig felismerve a fajelmélet veszélyét inkább az angolszász-francia barátság felé hajlott. A harcok sikeressége szerint mindig más-más irányzat került hatalomra.

1938 tavaszától Imrédy Béla lett a miniszterelnök. Meghozták az első zsidótörvényt, amely ellentétben a korábbiakkal már kifejezetten a zsidóság ellen irányult. A törvény szerint az egyetemek, főiskolák diákjainak (orvos, színész, újságíró, mérnök, jogász) mindössze 20%-a lehetett zsidó. Ekkor került sor a bledi konferencia összehívására a kisantant részéről, akik a francia passzivitás miatt kénytelenek voltak hozzájárulni Magyarország katonai potenciájának növeléséhez. Miután a szeptember 29-i müncheni konferencia felszólította Csehszlovákiát, hogy tárgyaljon Magyarországgal, 1938. november 2-án kihirdették az 1. bécsi döntést, mely a Felvidék magyarlakta területek és az öt követelt város (Munkács, Ungvár, Kassa, Pozsony és Nyitra) közül három (Munkács, Ungvár, Kassa) visszaadását mondta ki.

A németek a közbenjárásért cserébe azt kérték a magyar kormánytól, hogy az járuljon hozzá a Volksbund, a német kisebbség érdekvédelmi szervezetének felállításához, valamint hogy csatlakozzon az antikomintern paktumhoz.

Ez utóbbira 1939. február 24-én került sor, már gróf Teleki Pál (1939. február – 1941. április 3.) miniszterelnöksége alatt. (Ő már volt miniszterelnök 1920-1921 között.) Bevezették az új honvédelmi törvényt, ami általános hadkötelezettséget és honvédelmi munkakötelezettséget mondott ki, valamint 12 éves kortól kötelezővé tette a katonai nevelést (levente-mozgalom). A kormány sajtócenzúrát vezetett be, a rendszer ellenségeit pedig a társadalomtól való elkülönítés céljából internálták. Március 15-én a magyar csapatok bevonultak Kárpátaljára.

Szintén még 1939 tavaszán az ország kilépett a Népszövetségből. Májusban meghozták a 2. zsidótörvényt, ami a kritikus határt 6%-ra csökkentette. (Zsidónak az számított, akinek akár egy szülője, akár 2 nagyszüleje zsidó volt. Megindult hát a kikeresztelkedés.) A nyár folyamán Teleki levelet írt Hitlernek, melyben leszögezte, hogy egy Lengyelország elleni támadás esetén semmiféle magyar segítségre ne számítson. Az azonban szeptember 1-én kérte, hogy használhassa az észak-magyarországi vasútvonalat a lengyelek ellen, ám a kérést a kormány elutasította. A lengyel vereség után a Magyarországon keresztül menekülőknek nagy segítséget is nyújtottak a Franciaországba, illetve Angliába jutáshoz.

Teleki célja a háborúban a fegyveres semlegesség megtartása volt. Revíziót ő is akart, de csak békés tárgyalás útján, fegyveres konfliktusok nélkül. A gazdasági-katonai potenciát feltétlenül meg akarta őrizni, mert tudta, hogy a térség valamennyi országa bele fog keveredni a háborúba, így a nyugton maradó Magyarország a harcok végén mint rendezőállam léphetett volna fel. A háború első évei is ezt igazolták, az ország megpróbált békés maradni.

Egyedül Erdély elvesztése volt még érzékeny pont, fontosnak érezték visszaszerezni. A német-román kapcsolatok ugyan nem voltak nagyon erősek, de Románia mégis csak szövetségese volt Németországnak, akárcsak Magyarország. 1940 nyarán megkezdték a csapatösszevonásokat, ám utolsó lehetőségként még összehívtak egy nemzetközi konferenciát. 1940. augusztus 30-án ezen kiadták a 2. bécsi döntést, Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszterek rendeletét. Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz.

Ugyanez év (1940) decemberében a kormány örök barátsági szerződést kötött a németbarát jugoszláv kormánnyal, ám az a következő év (1941) márciusában megbukott, és egy angolbarát kormány került hatalomra. A németek felszólították Telekit, hogy az áprilisi offenzívában magyar csapatok is vegyenek részt, és mivel ez a miniszterelnök elveinek feladását jelentette volna, 1941. április 3-án öngyilkos lett. Lehet az is, hogy megölték, mert a politikai erőknek már útjában állt, ám ellent mond ezzel a tény, hogy egy búcsúlevelet hagyott hátra, melyben megerősíti, hogy a felszólításnak való engedelmeskedés lelkiismeretével összeegyeztethetetlen lett volna.

Megkezdődött a németorientáció. Teleki helyére Bárdossy László (1941-1942) került, aki segített is Németországnak Jugoszlávia megtámadásában. A magyar csapatok április 11-én lépték át a határt, majd 18-án az ellenállók letették a fegyvert. Az ország cserébe visszakapta a Délvidék egy részét és a Muraközt, ahol bár kevés volt a magyar, megkezdték a tisztogatást. Mikor a szerbek visszakapták a területeket, ugyanezt tették, csak a magyarokkal.

1941. június 22-én a németek megtámadták a Szovjetuniót. 26-án Magyarországon sor került a kassai provokációra, aminek a körülményei ma sem tisztázottak. Egy biztos, hogy Kassát és Munkácsot gépek bombázták, ám ezek lehettek szovjetek, németek a magyarok tudta nélkül (mint Gleiwitznél és Freiburgnál) vagy akár egy német-magyar összehangolt akció is lehetett. Magyarország mindenesetre június 27-én megtámadta a Szovjetuniót. Mindössze 30 ezer katonát vetettek be, ám 1942-re ezeket is folyamatosan kivonták.

A 3. zsidótörvényt 1941. augusztus 8-án adták ki. Ez megtiltotta a zsidók és nemzsidók vegyesházasságát és házasságon kívüli kapcsolatát (fajgyalázás), ezért házasságkötés előtt kötelező orvosi vizsgálaton kellett részt venni. Decemberben az ország az Egyesült Államoknak is hadat üzent.

Mivel a németek felszólították Magyarországot, hogy vegye ki a részét a háborúból, 1942. januárjában Jány Gusztáv vezetésével létre jött a II. Magyar Hadsereg, ami 9 gyalogos és 1 páncélos hadosztályból állt. (200 ezer katona és 20 ezer munkaszolgálatos. Ez utóbbiak közé a politikailag megbízhatatlanok kerültek. Nem harcoltak, fegyvert sem kaptak, csak a kapcsolódó munkákat végezték, pl.: vasútépítés, lőárokásás. Ilyen egységben volt Rejtő Jenő is.)

1942 márciusában újabb kormányváltásra került sor; a németek moszkvai veresége Kállay Miklóst (1942-1944) juttatta hatalomra. Őt nevezték hintapolitikusnak, mert egyszerre teljesítette a német kéréseket (a II. Hadsereget keletre küldte) és kezdett fegyverszüneti tárgyalásokat az angolszászokkal. Ez utóbbi azonban nem jött be. 1942. áprilisa és júniusa között a II. Hadsereget a Don-kanyarba vezényelték. Feladatuk Voronyezsnél egy 200 km-es szakasz megszállása és a sztálingrádi csatában oldalvédként való helytállás volt. Németország teljes felszerelést és rövid bevetést ígért a magyaroknak, így csak nyári ruhákat vittek magukkal. Szeptemberig nem is volt komolyabb konfliktus. A németeket azonban bekerítették és a szovjet offenzíva január 12-én áttörte a magyar vonalakat. 1943. január 15-30 között a II. Magyar Hadsereg 147 971 embert veszítve megsemmisült.

1944 tavaszára a szovjet csapatok már a Kárpátoknál voltak, az ország fel kellett készüljön a védekezésre. Márciusban Hitler Berchtesgadenba hívta Horthyt, aki 17-én oda is ért. Hitler követelésére aláírta (március 18.) azt a kérelmet, hogy az ország védelme érdekében német csapatok vonuljanak be Magyarországra. Március 19-én az ország ellenállás nélkül került német megszállás alá.

Német nyomásra Horthy Kállayt is leváltotta, az új miniszterelnök a korábbi berlini nagykövet, Sztójay Döme (1944. március 22 – augusztus 29.), a teljhatalmú német megbízott Veesenmayer lett. Március és április közt újabb kormányrendeletek születtek a zsidóságról, akik eddig nem szenvedtek igazi károkat. Az új törvények tiltották a keresztények alkalmazását zsidó háztartásokban, kötelezővé tették a megkülönböztető jelzés (sárga dávidcsillag) viselését, megkezdték a gettók kialakítását, a zsidók kilakoltatását/kitelepítését, valamint megindult a vidéki zsidóság deportálása.

A szovjet előrenyomulás miatt 1944 tavaszán a Dnyepernél, a Kárpátok előtt megsemmisült az I. Magyar Hadsereg is, majd a német megszállás miatt megkezdődtek a szövetséges bombázások. Ettől lecsökkent a gazdaság teljesítőképessége, ami pedig az életszínvonal romlását okozta. Megerősödtek az ellenállási mozgalmak, amik eddig csak háborúellenes tüntetéseket szerveztek és 1944. májusában megalakult a kommunisták és a szociáldemokraták népfront-szerű egyesüléseként a Magyar Front. Céljuk a németek kiszorítása volt.

Miután 1944. augusztus 23-án Románia kilépett a háborúból, Horthy, aki szintén a kilépést szorgalmazta, Sztójayt leváltva Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. Vezetése alatt egyetlen feladatuk volt: fegyverszünetet kötni a szovjetekkel, akik szeptember 23-án már az ország határát is átlépték. A támadók két csapata a Malinovszkij vezette 2. Ukrán front és a Tolbuhin vezette 3. Ukrán front volt. Megkezdték az ország németek és nyilasok alól való felszabadítását. (Az első felszabadított város Makó volt.) Szeptember 28-án Faragho Gábor vezetésével egy tárgyalóküldöttség ment Moszkvába, hogy a fegyverszünetet megbeszéljék. Az aláírásra október 11-én került sor, két feltétel szerepelt benne: a határok az 1937. december 31-i határok lesznek, és kötelezték Magyarországot, hogy üzenjen hadat a németeknek. 1944. október 15-én Horthy rádióbeszédben jelentette be a fegyverszünet meglétét, ám naivitása Badoglioéhoz volt hasonló: a németeknek Magyarországon is voltak szövetségesei: Szálasi nyilasai. A megszállók rögtön az ő kezükbe akarták adni a hatalmat, ehhez azonban Horthy fiát elrabolták, mire 16-án a kormányzó lemondott, a hatalmat Szálasinak adta. (Horthy így 1920. március 1 – 1944. október 16. közt volt a király helyett megbízott kormányzó.) Október 17. elhagyta az országot és Portugáliába ment.

A hatalom a “nemzetvezető” Szálasi Ferenc és a nyilaskeresztesek kezébe került. Megkezdődött a terror és az általános mozgósítás. Felállították a Nyilas Számonkérő Széket, ami a hazaellenes tevékenységgel vádoltakat ítélte halálra. Létrehozták a budapesti gettót is a Nagykörút-Kiskörút – Dohány utca-Király utca közötti részen, ahol amúgy is sok zsidó élt. Megkezdték a deportálást Budapestről is.

Október-november közt a szovjeteké lett az egész Tiszántúl. November 9-én megalakították a Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát, elnökük Bajcsy-Zsilinszky Endre lett. A bizottság célja Budapest németektől és nyilasoktól való megtisztítása volt. Erre külön irányítótestület alakult. A katonai vezető Kiss János altábornagy lett. Még november 22-én letartóztatták őket és a Számonkérő Szék december 8-án többségüket kivégezte. A kormány a szovjet fenyegetettség miatt Sopronba költözött. Bajcsy-Zsilinszkyt december 25-én végezték ki. A szovjet csapatok a Duna vonalát is átlépték, majd december folyamán a Margit-vonalat (Balaton – Csepel-sziget) is áttörték. 1944. december 26-án körbezárták Budapestet. A városban bennrekedt mintegy 180 ezer magyar és német katona, a deportálás elakadt, megkezdődött a leningrádi és sztálingrádi után leghosszabb ostrom. A két parlamenthez Osztapenko (Buda) és Steinmetz (Pest) vezetésével jött szovjet tárgyalóküldöttség.

Pestet január 18-án, Budát február 13-án szabadították fel a német megszállás alól. Április 1-10 között az egész ország a szovjeteké lett.