Az 1825-ös dekabrista felkelés után I. Miklós (1825 december-1855) került a cári trónra. Az ő nevéhez kötődik a Szent Liga megalapítása, a magyar szabadságharc leverése és az orosz-török háború (1853-56) is, mely a tengerszorosokért folyt. Őt II. Sándor (1855-1882) követte, aki a 3 császár szövetségének lett tagja. Ekkor került sor az újabb orosz-török háborúra (1877-1878), melyet a San Stefano-i, majd a berlini béke zárt le, amire válaszul az oroszok kiléptek a szövetségből. 1861-ben került sor a jobbágyok felszabadítására, majd megindult a külföldi tőke beáramlása. Kezdtek terjedni Hertzen és Csernyisevszkij elméletei is a népakaratról, merényletek történtek, megindultak a narodnyik-mozgalmak és a forradalmi demokraták szervezkedései. 1883-ban, Genfben megalakult az első Marxista szervezet. III. Sándor (1882-1894) alatt az egyetlen fontos esemény az orosz-francia szövetség (1892-1893) volt.

II. Miklós (1894-1917) uralkodása alatt alakult meg a Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadításáért (1895) és az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSzDMP, 1898), mely szavazott Lenin programjáról, és azt a bolsevikok (OSzD[b]MP) elfogadták, a mensevikek (jelenleg többségben) pedig nem. Szintén 1898-ban szerezték meg Kínától a Távol-Keleten Port Arthurt, majd 1900-ban behatoltak Mandzsúriába. Bár a kínai uralkodócsalád mandzsu volt, tehetetlenül szemlélte a változásokat. A fejleményektől Japán is veszélyeztetve érezte magát, ezért háborúba kezdett Oroszországgal (1904-1905). 1904-ben megkezdték a japánok Port Arthur ostromát, amit az év végére siker koronázott. A következő évben (1905) két jelentős orosz vereség is történt: Csuzimánál tengeren és Mukdennél szárazföldön. A harcok orosz oldalon érezhető eredménye a sok halott és sebesült, az ellátási problémák és az elégedetlenség volt. A sztrájkok és tüntetések egyre gyakoribbá váltak.

1905. január 9-én a szentpétervári Palota-téren tüntettek Gapon Pópa vezetésével. (Később kiderült róla, hogy felbujtó volt.) A katonaság erre a tömegbe lőtt, ez a nap “véres vasárnap” néven vált ismertté. A forradalom 1905 és 1907 közé tehető. A tüntetések egyre sűrűbbek lettek, a munkásság felfegyverkezett, kitört a forradalom. Lévén, hogy céljuk a feudális maradványok felszámolása volt, az igazán érdekeltek a munkások, parasztok, liberális nemesek és a polgárok voltak. 1905 nyarán a Patyomkin páncélos hajó matrózai fellázadtak, és Romániában partra szállva illegálisan tértek haza. Októberben a cár ígéretet tett a duma összehívására és az alapvető szabadságjogok megadására.

Ekkor szerveződtek az 1917 során jelentős erők. Ilyenek a szentpétervári szovjetek (szovjet = tanács), mely segítségével a közigazgatási rendszer át tudta venni a hatalmat. Ekkoriak az igazi bolsevik-mensevik pártok és a kadet párt (konsztitucije demokracije = alkotmányos demokraták), melyet Miljukov alapított és tagjai liberális nemesek és gazdag parasztok voltak. Szintén ekkor váltak jelentőssé az oktobristák és a fekete századok. Célja lényegében mindnek a feudális maradványok eltörlése és a cári rendszer reformja volt. Az uralkodó azonban megosztotta őket, így 1907-re felszámolták a “februári forradalmat”. Ugyanez évben állapodtak meg Angliával a határról Perzsiában.

1914. július 23-án a Monarchia ultimátumára azt javasolták a szerbeknek, hogy forduljanak szembe, a franciákat pedig értesítették a helyzetről. A Monarchia hadüzenetet küldött Szerbiának, mire Oroszország mozgósításba kezdett, mire nekik meg a németek üzentek hadat. Hadseregük rosszul volt ellátva, a hátországban pedig ismét fokozódott az elégedetlenség az ellátási zavarok miatt. 1916. november 1-re az elégedetlenség annyira felfokozódott, hogy össze kellett hívni a dumát. A cár ellenfele a liberális nemesség és a munkásság volt. Az utóbbiak célja az új uralkodó, és a gyökeres változtatások voltak, az előbbieké csak reformok révén egy palotaforradalom kirobbantása volt. Követelték a nemesek Raszputyin eltávolítását a palotából, mert eddigre már több merénylet is kudarcba fulladt. (Raszputyin titokzatos körülmények között került a cári család mellé, befolyása alatt tartotta azokat.) A cár nem engedett, de egy sikeres merénylet megoldotta a helyzetet.

1917. januárjában Szentpétervárott az emberek kenyér és tüzelő híján ismét tüntetni kezdtek. Julianus-naptár szerint február 25-én (Gergely-naptár szerint március 8-án) a Putyilov gyár munkásai is sztrájkolni kezdtek. Kezdeti követeléseik csupán élelmiszer, tüzelő és munka voltak, ám hamarosan békét követelő tüntetésekké fajultak. Február 26-tól már a fegyveres erők is kezdtek átállni, a forradalomnak egyértelmű vezetője azonban nem volt! Február 27-én Miklós feloszlatta a dumát, majd másnap a liberális ellenzék felállított egy ideiglenes vezetőséget. Ez volt a Munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetje, melynek vezetője a mensevik Csheidze, helyettese pedig Kerenszkij volt. Március 2-án aztán megalakult az ideiglenes kormány Lvov herceg vezetésével. Így Oroszországban kettős hatalom alakult ki. Az ideiglenes kormányt a liberális nemesek támogatták, ám nem volt tömegbázisa; a munkások a szovjetek támogatói voltak. Ez utóbbi támogatta az előbbit! Szoros szál a két hatalom között, hogy Kerenszkij végig hivatalban volt az ideiglenes kormányban. Március 2-án Miklós lemondott öccse, Mihály javára, ám március 3-ra Mihályt is lemondatták.

Másnap, 4-én az ideiglenes kormány kiadta első intézkedéseit: biztosította az alapvető szabadságjogokat és a politikai foglyoknak az amnesztiát, de nem rendelkezett a földosztásról, nem kiáltotta ki a köztársaságot és az elégedetlenség ellenére nem szállt ki a háborúból (antant). Az intézkedések hatására a száműzetéséből hazatérő Sztálin Szentpétervárra ment és a Pravda c. bolsevik lap szerkesztőségében dolgozott. Szentpétervárra jött Lenin is Svájcból 1917. április 3-án, és kiadta az “Áprilisi Tézisek”-et. (Lenin Németországon keresztül tért haza, de egy lepecsételt vagonban, mert a németek így azt remélték, hogy Oroszország Lenin ténykedésére majd belülről megremeg, így majd kevesebb német katonára lesz szükség a keleti fronton.) Ez Lenin haladásának irányvonalát mutatta:

1. Amíg kettős hatalom van, addig lehetséges a hatalom megszerzése fegyver nélkül is a munkásság számára. (Elég azt az ideiglenes kormánytól megvonni.)
2. Az iparban be kell vezetni a munkásellenőrzést (munkások kontrollálnak), a nagybirtokokat el kell kobozni, szét kell osztani, és a föld azé lesz, aki megműveli. Így a parasztságot is érdekeltté tette.
3. A bolsevikok legyenek kommunisták.
4. A kommunista pártok internacionáléjának szükségessége.

A bolsevikok kezdetben értetlenkedve fogadták, de április végére már elfogadták, sőt célul tűzték ki végrehajtását. Megkezdődött a fegyveres milíciák és a Vörös Gárda felállítása. Az ideiglenes kormány ekkori változtatásai közül a legfontosabb, hogy Kerenszkij, aki kezdetben csak hadügyminiszter volt, 1917. július 1-től az ideiglenes kormány elnöke lett. Ezzel megszűnt a kettős hatalom, Lenin tételmondatának is változnia kellett. Az új értelmében minden hatalmat a (mensevik-többségű!) szovjeteknek kellett adni. Válaszképp Kerenszkij betiltotta a bolsevik pártot, vezetőik ellen letartóztatási parancsot adott ki. (Leninék a finnországi Vyborgba menekültek.)

1917. augusztus 25-én azonban nem várt fordulat következett be: Kornyilov tábornok katonai puccsal próbálkozott, célja egyértelműen az egyszemélyes diktatúra volt. Az ideiglenes kormánynak nem volt katonai ereje, ezért a bolsevik milíciák melléjük álltak, mert rádöbbentek, hogy egy katonai diktatúrától nehezebb lenne a hatalmat elvenni. Szövetségben végül is legyőzték Kornyilovot, mire a bolsevik vezetőség visszatérhetett az emigrációból. Körülbelül ekkorra tehető a bolsevikok többségbe kerülése a szovjetekben.

Október 10-én a bolsevik vezetők gyűlésén döntés született, miszerint a hatalmat fegyveres úton kell megszerezzék. 16-án létrehoztak egy katonai bizottságot, melynek feladata a hatalomátvétel előkészítése volt. Ennek tagjai: Szverdlov, Sztálin és Dzerzsinszkij. A bizottság biztosokat küldött a katonákhoz, hogy azok nehogy szembeforduljanak velük. A terv szerint a hatalomátvételre október 25-én került volna sor, az ideiglenes kormány azonban tudomást szerzett erről, ezért óvintézkedésekbe kezdett. Eltávolították a katonai biztosokat a hadseregből, kikapcsolták a Szmolnij (bolsevik vezetés épülete) telefonját és felnyitották a Néván a hidakat, hogy a munkásság ne jöhessen át a folyón. A fegyveres felkelések ezért már október 24-én megkezdődtek, a Vörös Gárda visszacsukta a hidakat és megszállta a pályaudvarokat és a telefonközpontokat. (Az ideiglenes kormány telefonját kikapcsolták.) Ellenőrzésük alá vonták a városból kivezető utakat is, így Szentpétervár teljesen a bolsevikok irányítása alá került.

Október 25-26-án meghirdették a 2. Összoroszországi Kongresszust, melyben már a bolsevikok voltak többségben. (Az első még júniusban volt, mensevik többséggel.) 25-re lezárult a forradalom, este sor került a kongresszus megnyitójára, és lezajlott a Téli Palota ostroma is, mely az Aurora-cirkáló jelére indult meg és még aznap sikerrel zárult. Az ottlevőket letartóztatták, de Kerenszkijnek sikerült megszöknie.

Lenin három javaslatot nyújtott be e kongresszuson. Az első a földdel volt kapcsolatos: a nagybirtokokat ki kell sajátítani, a parasztok közt szét kell osztani. A termelőszövetkezetesítést Lenin csak lassan, 70-80 év alatt akarta bevezetni. A második javaslat a békét biztosította: Szovjet Oroszországban azonnali békére van szükség, hogy az új hatalmi rendszer megszilárduljon. Ezzel szemben Buharin és Trockij a forradalom exportálhatóságának eszméjében hitt. A harmadik javaslat a hatalom módját fogalmazta meg: a hatalom tehát a munkásság kezében van, de a parasztsággal szövetségben gyakorolja. A dekrétumokat másnap (október 26-án) elfogadták, és egyúttal kormányszervvé emelték a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsát.

Azonnal megkezdték a földosztást és a béke biztosítását. Decemberben megindultak a fegyverszüneti tárgyalások, majd megkezdődtek a béketárgyalások. A békeküldöttség vezetője Trockij volt. Mivel a németek célja továbbra is a nyugat-orosz területek megszerzése volt, Trockij elutasította a békekövetelést. A németek erre újabb támadást kezdtek Szentpétervárnál. 1918. február 23-án megalakult a Vörös Hadsereg. Ez megállította a németeket, és március 3-án megkötötték a breszt-litovszki békét, ami jelentős területveszteséget jelentett Oroszországnak. 1919. július 28-án jött létre a versailles-i béke, mely kimondta Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét, Lengyelország újjáalakulását és azt, hogy Gdansk városa nemzetközi kikötő (+lengyel korridor).

1918-1921 között volt az ún. intervenciós időszak.

1917-ben alakult meg a CSEKA, a rendkívüli bizottság, melynek feladata az ellenforradalmi tevékenységek kiszűrése és az ezzel vádoltak felkutatása volt. Élet és halál között dönthettek. (CSEKAà GPUà NKVDà KGB) Megindult a harc a fehérek és a vörösök között. Az előbbiek (tábornokok: Kolcsak, Gyenyikin, Vrangel, Jugyenyics) nyugati támogatással küzdöttek a bolsevikok (legfontosabb: Bugyonnij lovas tábornok a vörösöknél) ellen. A korszak tulajdonképpen utolsó “hadszíntere” a rigai béke (1921), melyben Szovjet Oroszország lemondott Nyugat-Belorussziáról és Nyugat-Ukrajnáról Lengyelország javára. Ezzel lezárult az intervenciós időszak.

Oroszország gazdaságára 1918-1921 között a hadikommunizmus volt jellemző. Ennek lényege a kötelező beszolgáltatási rendszer, a termelő kezén a minimumot hagyták. Még a közszükségleti cikkeket is központilag osztották szét. Ez kiszipolyozta az országot, új gazdaságpolitikára volt szükség. Ez lett a NEP (Novaja Ekonomicseszkaja Polityika = Új Gazdaságpolitika). Utólag ezért sok kritika érte a bolsevik pártot. A kötelező beszolgáltatási rendszert megszüntették, bevezették helyette a terményadót: a termény adott hányadát kellett befizetni. A mennyiséget a föld nagysága, a terméshozam és a családtagok száma alapján határozták meg. Lehetőséget teremtettek a kisiparok újjáindítására és megengedték az államosított vállalatok bérbe vételét. (Ezek a szocializmussal ellentétes rendelkezések!) Létrejött a GOSZPLAN, az Állami Tervhivatal, melynek feladata a tervgazdálkodás meghatározása 3-5 évre előre. A szocializmus igazán nagy vívmánya a GOELRO volt, mely során mindenhová bevezették az áramot.