Az ipar fejlődésének lényege, hogy gyárak alakulnak, a termelést gépesítik, és mindemellett csökkenő költséggel növekvő mennyiséget tudnak előállítani. Mivel azonban a piaci viszonyok nem képesek szabályozni, gazdasági válságok is létrejöhetnek. Az ipari forradalomban az országok fejlettségi szintjük szerint követték egymást. Az első Anglia (1780-1830), a második Franciaország és Németország (1840-1850) volt. Magyarországra csak lemaradással (1860-1870) érkezett, az utolsók az oroszok voltak (1890 körül). Anglia előnye és sikere abban rejlett, hogy ő volt a térség gazdaságilag legfejlettebb országa, hogy a sok nyersanyagra erős könnyűipar (gyapjú, gyapot) épült, hogy jó infrastrukturális háttere (szárazföldi és vízi utak) és munkaereje volt, hogy mezőgazdasága már képes volt nagy, nem mezőgazdaságban dolgozó tömegek ellátására és, hogy már nem voltak meg a feudális viszonyok, a parasztokból bérmunkások lettek.

Mindezek hatására emberek szabadultak fel, akiket gyárakban lehetett alkalmazni. Megindult az urbanizáció, kialakult a [gyári] munkásság rétege, ami munkásmozgalmakat hozott létre.

Az első ilyen a luddisták mozgalma, ami azért jött létre, mert az egyszerű gépek kezeléséhez már szakértelem nélküli nőket és gyerekeket is alkalmazhattak kisebb fizetésért, tehát az alacsony önköltség miatt nőtt a nyereség, bár a férfiak kiszorultak a munkaerőpiacról, ami munkanélküliséget okozott. A férfiak azt hitték, hogy a munkanélküliségről a gépek tehetnek, ezért ők lettek a géprombolók, ténykedésük azonban nem eredményezett semmit. A helyzet végül fegyveres megmozdulásokba torkollott (1831: Lyon, 1844: Szilézia; könnyűipar), amiket azonban levertek.

A másik jelentős mozgalom a chartisták mozgalma volt (1836), ami szociális és politikai követelésekkel állt elő. 1838-ban kiadták a People’s Chartát, amiben általános választójogot követeltek minden 21 év feletti férfinak, és azt akarták elérni, hogy a képviselők napidíjat kapjanak, mert máskülönben egy munkásképviselő nem tudta volna magát eltartani. Szociális követeléseik közé tartozott a gyári munkakörülmények javítása és a munkaidő csökkentése. A mozgalom 1850 körül elhalt, de eredményüknek tudhatók be az 1840-es évek során hozott Gyári törvények, melyek kimondták, hogy a munkások maximum napi 10 órát dolgozhattak és kitiltották a bányákból a nőket és a gyerekeket.

A mozgalmak helyét innentől kezdve a Trade-unionok (szakszervezetek) vették át.

Az 1820-as évektől kezdve szocialista elméletek születtek. Három irányzata a kispolgári szocializmus (1820; Proudhon, Blanqui, Blanc és Bakunyin), az utópikus szocializmus (1830; Saint Simon, Fourier és Owen) és a tudományos szocializmus (1830,1840; Marx és Engels). Mindhárom az ideális állam formáját és a munkásság társadalmi helyét kereste.

Az utópikusok elnevezése még a 16. századba nyúlik vissza, gondolataik magva pedig Platóntól, Macchiavellitől, Morus Tamástól (műve: Utópia; ő volt VIII. Henrik államminisztere) és Campanellától (műve: Napállam) származott. Ez utóbbi kettő szintén elképzelt társadalmakról értekezett.

A tudományos irányzat kidolgozóira nagy hatással volt a francia utópizmus, a német filozófia (Hegel és Feuerbach) és az angol közgazdaságtudomány (Smith és Ricardo). Mivel a meghatározóbb Marx volt, ezt az irányzatot szokták marxizmusnak nevezni. Nagy műve (3 kötet) a kapitalizmus elemzésével foglalkozott.

Eszerint egy gyár beindításához tőke kell, melynek két része a constans és a variabilis. E kettő adja az önköltséget, amit mindenképp ki kell adni. Az elsőbe tartoznak a gépek, a nyersanyag, az energia és az épület. Ezek részben (gépek, épület) vagy egészében belekerülnek az áru árába. A változó (v) rész a munkaerő, amely a saját értékénél nagyobbat hoz létre (m). A v+m mindig állandó. Az m-ből csak akkor lesz profit, ha sikerül az árut eladni. A profitot pedig vagy felhasználja, vagy befekteti (több nyersanyag, energia és munkás), vagy felhalmozza az ember. Ha befekteti, visszaforgatja, bővített, ha nem, egyszerű újratermelésről beszélünk.

A gazdaság ciklikussága. A termelés egyszer eljut ahhoz a ponthoz, amikor a piac már nem képes több árut felvenni. Ezt a tőzsde kis késéssel mutatja is. A tőkés gyárak csökkentik a termelést és raktároznak, de a kisvállalkozók csődbe jutnak. Munkanélküliség jön létre, amitől viszont olcsó lesz a munkaerő, csökken a fogyasztás és a kereslet is. Ez a válság erősödéséhez vezet. Egy idő múlva aztán minden rendeződik, majd ismét megindul a felfutás.

Hamarosan kérdéssé vált a munkásság hatalomátvételének jelentőssége is. A kispolgáriak már a kis engedményeknek is örültek, de Bakunyin a merényletek híve volt, az ő nevéhez fűződik az anarchizmus is. Az utópikusok megvoltak a maguk elméleti fejtegetéseivel, bár néhányan azokat a gyakorlatban is alkalmazni akarták. Ilyen volt Owen is, aki egy minta gyártelepet akart működtetni, de hamar csődbe ment. A tudományos szocialisták egyértelműen erőszakkal akarták meggátolni a munkásság kizsákmányolását. 1848-ban, a Népek Tavaszán ki is adta Marx és Engels a Kommunista Kiáltványt, mely gyakorlati kipróbálásra is került.