16. Mutassa be 1848 Európáját, ismertesse az önálló nemzetállamok kialakítására tett kísérleteket a porosz és Habsburg birodalomban, valamint Itáliában!

Európa

A polgárosodás útjára lépett Európában a nyugaton kialakult ipari forradalom egyre jobban éreztette hatását, és egyre jobban terjedt kelet felé. Sűrűsödtek a gazdasági válságok is. Az 1847-es válság során, mikor megnőtt a munkanélküliség, és még a termés is rossz lett, az elégedetlenek 1848. január 12-én Palermoban felkelést robbantottak ki a Nápolyi Királyság ellen. A felkelés átterjedt Nápolyra, majd február 22-én Párizsra is. A hullám megállíthatatlanul ment tovább. Március 11: Prága, 13: Bécs, 15: Pest, 17: Berlin és Velence, 18: Milano, április 26: Krakkó és október 6: újra Bécs.

Itália

Dél-Itáliában, a Nápoly-Szicíliai Királyságban Bourbon II. Ferdinánd volt a trónon, de az országban erős volt a Habsburg befolyás. Itt a forradalom sikeres volt, 1849. májusáig alkotmányos monarchia volt életben.

Közép-Itáliában, az Egyházi Állam fővárosában, Rómában a köztársaságot kiáltották ki, de ez csak 1849. februárjától júliusig állt fenn.

Az észak-itáliai Milanoban kirobbant Habsburg-ellenes felkelés leverésére nem volt a Habsburgoknak erejük, ezért főparancsnokukat, Radeczkyt visszavonulásra szólították fel. Ő azonban megtagadta a parancsot, és csak Velence és Lombardia határáig vonult vissza, ott Mantova, Legnano, Verona és Pischiera várait megtartva kivárta a forradalmat. Piemont hadat üzent Ausztriának, de még 1848. júliusában vereséget szenvedett Custozzánál. Az itáliai ellenállást 1849. augusztusára számolták fel végleg.

Poroszország

Miután 1848. március 17-én Berlinben is kirobbant a forradalom, IV. Frigyes Vilmos ígéretet tett, hogy bevezeti az alkotmányos monarchiát. A hatalom a nagypolgárság és egy liberális kormány kezébe került, majd 1849. novemberében a király visszaállította a korábbi államrendet.

Ausztria

1848. március 13-án, a bécsi forradalom kitörésével eljött Metternich bukása. Az október 6-i felkeléssel csak a magyarországi eseményeket akarták támogatni, mert az új hadügyminiszter, Latour Magyarország ellen akart csapatokat küldeni. A bécsiek erre az utcán felakasztották. A forradalmat Windischgrä tz verte le novemberben.

Franciaország

Az 1789-es, és az 1830-as júliusi forradalom után 1848. február 22-én újra forradalom robbant ki Franciaországban. Az uralkodó Lajos Fülöp volt. Először a nemzetőrség, majd a katonaság állt a barikádokat emelő nép mellé. Február 24-én Lajos lemondott, és egy ideiglenes kormány alakult, ami 25-én kikiáltotta a II. Francia Köztársaságot. (A mai már az ötödik!) Eltörölték a cenzúrát és minden 21 éven felüli férfi választójogot kapott.

Itália függetlensége

Itália utoljára a Római Birodalom alatt volt egységes. A bomlás során három nagyobb egység alakult ki a Piemonti Királyságon kívül. Északon a városállamok: Milano, Genova, Firenze és Velence, amik vagy köztársaságok voltak, vagy egy-egy család kezében volt a hatalom. A 19. századra már majdnem mind Habsburg-rokon volt. A középső térség volt az Egyházi Állam, amit még Kis Pippin alapított 756-ban Patrimonium Sancti Petri néven. 1848-ban ide franciák nyomultak be a pápai hatalom megtartásának érdekében. Délen a Nápoly-Szicíliai Királyság volt. Ez a rész agrárterületekből állt, igen elmaradott volt, uralkodói először Anjouk, majd Arragonok azt követően pedig Bourbonok voltak. A 19. században a trónon már Habsburg-rokon Bourbonok ültek.

Az egységesítési mozgalmak az 1820-as évektől jelentek meg. Hátterük a gazdasági fejlődés volt, mert a megerősödött polgárság egységes piacot akart. Az első irányzatok közé tartozott a Carbonari (szénégető)-mozgalom. Ők álruhájukról kapták a nevüket. A 20-as évek végére elhalt ez a mozgalom. Az 1830-as évek mozgalma az Ifjú Itália-mozgalom volt. Ezt Mazzini alapította (1831), aki eredetileg köztársaság-párti volt, de katonai segítségért cserébe elfogadta a monarchiát is. Céljuk az egységes Itália létrehozása volt.

Az egyesítés időszakát (1840-1871) nevezik risorgimentonak. 1848-ban már egyszer elbukott Piemont az osztrákokkal szemben, ezért az 50-es évek elején Cavour piemonti miniszter felismerte, hogy szövetséges kell nekik. Ezt a francia III. Napoleonban találták meg, ezért nagy haderőt (15 000 fő) küldtek a franciákkal és az angolokkal a krími háborúba. 1859-ben megállapodás született, hogy ha Ausztria támadna, Franciaország Savoyáért és Nizzáért cserébe megvédi Piemontot. Piemontnak tehát már csak azt kellett elintéznie, hogy Ausztria támadjon. Ezt pedig azzal érték el, hogy csapatösszevonásokat végeztek a lombard határon, mire az osztrákok ultimátumban követelték a demobilizálást (leszerelést). Piemont ezt persze elutasította, ezért Ausztria megindult ellene. 1859. június 14-én Magentánál és 24-én Solferinonál az osztrák csapatok súlyos vereséget szenvedtek, de július 8-án Villafrancánál a franciák békét kötöttek az osztrákokkal, mert nem volt érdekük egy egységes Italia létrejötte a Földközi-tengeren. Kénytelen volt tehát Piemont is békét kötni, mely alapján Velence Habsburg kézen maradt, Lombardia Piemonté, Savoya és Nizza pedig Franciaországé lett. 1859-60 között különböző kis államok csatlakoztak felkelések útján Piemonthoz, így lassan már csak Velence és az Egyházi Állam nem egyesült vele.

Az egyesítés második szakasza (1860-ban) azzal kezdődött meg, hogy Giuseppe Garibaldi 1000 vörösingesével partraszállt a szicíliai Marsalánál (közel Palermohoz) és népfelkelést robbantott ki. (Garibaldi az 1848-as forradalomban is részt vett, majd annak bukása után Amerikába ment, majd visszatért. Vezérkarában magyarok is voltak.) A népfelkelésnek köszönhetően hamarosan az övék lett a Nápoly-Szicíliai Királyság, és bár céljuk a köztársasági Itália megteremtése volt, a meghódított területeket átadták Piemontnak elismerve ezzel a monarchiát. A piemonti uralkodó ekkor II. Victor Emanuel volt. 1861. március 17-én kimondták az Olasz Királyság létrejöttét, fővárosnak Torinót jelölték ki. 1866-ban Custozzánál aztán vereséget szenvedtek Ausztriától, de mivel szövetségeseik, a poroszok megverték az osztrákokat, megkapták Velencét is. A franciák 1870-ben kivonták a katonaságot az Egyházi Államból, helyükre olaszok jöttek be, ezért a pápa a Vatikánba menekült. 1871-ben az olaszok garanciális törvényt adtak, mely kimondta a Vatikán különállását és a pápa sérthetetlenségét.

Németország függetlensége

A 843-as verduni egyezmény szerint ezeket a területeket Német Lajos kapta meg. 962-ben Otto (szász) egyesítette a szétszakadt fejedelemségeket létrehozva ezzel a Német-Római Császárságot. Hohenstauf IV. Konrád halálával megkezdődött a német interregnum (1254-73). IV. Károly kiadta a német aranybullát (1356), majd Napoleon 1806-ban felszámolta a Császárságot megalapítva a saját pártján álló Rajnai Szövetséget.

Az igény egy egységes államra a 19. században jelent meg újra. A hajdani birodalom ekkorra már 300 tartományból, Birodalmi Városból és fejedelemségből állt. Ezek mind a Német-Római Császárnak voltak alárendelve 1806-ig. Ekkor ugyanis II. Ferenc NRCs-ból I. Ferenc osztrák császár lett.

A német egység megvalósítására két elképzelés alakult ki. Egyik a nagy német egység, ami az összes német nyelvű terület Ausztria vezetésével történő egyesítését jelentette. (Svájc különállását már az 1648-as vesztfáliai béke kimondta.) A kis német egység Ausztria kizárásával történő egyesítést jelentett, ahol a vezető állam Poroszország lett volna. Az egyesítés egyik első lépéseként 1834-ben létrehozták a Német Vámszövetséget (Zollverein).

A porosz uralkodó 1861-től I. Vilmos volt, akinek Otto von Bismarck volt a kancellárja. Bismarck nevéhez fűződik a kis német egység, amit véghez is vitt. Modernizálta a porosz hadsereget, előkészítette az Ausztriával való összecsapást. Ezt úgy igazgatta, hogy az 1863-as varsói oroszellenes lengyel felkelés leverésében segítséget nyújtott II. Sándor cárnak, de cserébe azt kérte, hogy azok legyenek semlegesek egy esetleges Ausztria elleni harcban. III. Napoleon is biztosította Franciaország semlegességéről, az olaszok pedig szövetséget kötöttek vele.

A dán IX. Keresztély elhódította Schleswiget és Holsteint (1864), amit azonban Poroszország osztrák szövetséggel visszaszerzett. Bismarck innentől kezdve már csak ki akarta provokálni a háborút. Azt javasolta ezért Ausztriának, hogy alakítsa át a német tartományokat és vezesse be az általános választójogot. Az osztrákok persze ezt elutasították, mire a poroszok azt követelték, hogy zárják ki Ausztriát a Vámszövetségből, valamint általános mozgósításba kezdtek Ausztria ellen.

Az 1866-ban kitört háború egyik hadszínterén az olaszok ugyan vereséget szenvedtek Custozzánál, de a csehországi Königgrä tznél az osztrákok 1866. július 3-án döntő vereséget szenvedtek. Létrejött ezzel az Észak-Német Szövetség. Ez az állapot még meg is felelt volna a kontinentális vezető szerepre törekvő franciáknak, Bismarck azonban a déli területeket is egyesíteni kívánta. Tudták, hogy háború lesz a franciákkal, ki is akarták provokálni, ezért a poroszok megpályázták a spanyol trónt. Napoleon erre tiltakozott és a német uralkodó vissza is lépett, Franciaország azonban lemondólevelet akart, amit I. Vilmos ugyan megfogalmazott, Bismarck azonban nyílt sértéssé írta át. 1870-ben ki is tört az újabb háború, melynek döntő összecsapása szeptember 2-án Sedannál volt. Itt a poroszok győztek, Napoleon fogságba esett. A békét 1871. májusában kötötték meg.

Hogy a győzelem adta lehetőségeiket kihasználják, a németek 1871. január 18-án a versailles-i Tükör-teremben kiáltották a Német Császárságot. (1701-ben ugyanezen a napon alakult a Porosz Királyság.)

Az országban aztán gyors iramú gazdasági fejlődés indult meg, így nemcsak, hogy beérték Angliát és Franciaországot, de meg is előzték őket és az Amerikai Egyesült Államokkal a századfordulóra vezető szerephez jutottak a világgazdaságban.

Rewritten by Asbót Márton 1999.