Jakab fia, I. Károly (1625-1649) uralkodása alatt létrejött az Angol-Skót perszonálunió. Felesége XIII. Lajos nővére volt. Támogatta a francia katolikusokat, ezért otthon népszerűtlen volt. Az ellenzék ki is adta a Petition of Rights (1628) -ot, a “Jogok kérvényét”. Követelték a Csillagkamara beszüntetését, hogy bírói ítélet nélkül valakit letartóztatni vagy fogságban tartani ne lehessen, hogy az adókat a Parlament szavazza meg és hogy irtsák ki a katolikus maradványokat az egyházból. Ennek hatására 1628-1640-ig nem hívta össze a gyűlést Károly. A kálvinista Skóciában is anglikán egyházat akart, ezért felkelés robbant ki ellene, ami leverésére háború és ahhoz pénz kellett, így 1640-ben összehívta a gyűlést, hogy azok megszavazzák az adókat, de nem ez lett az eredmény. Ez volt az 1640-es 3 hétig tartó Rövid Parlament, mert ugyanez évben kezdődött meg a 13 évig tartó Hosszú Parlament is. Ez utóbbiban a rendi ellenzék (Alsó Tábla, independensek és presbiteriánusok) követelte, hogy az adómegszavazás a Parlament feladata legyen, hogy a király a rendekkel kormányozzon, hogy bevezessék az alkotmányos monarchiát (az uralkodó felelős a Parlamentnek) és hogy a Parlamentet feloszlatni ne lehessen, csak ha azok úgy szavaznak. A követeléseknek az első másfél évben semmi eredménye nem volt, majd (1642. jan) az ellenzék 5 képviselőjét letartóztatták, de azok ellenálltak, polgárháború robbant ki. Az uralkodó Nottinghambe menekült a királypárti hadsereggel, a gavallérokkal. A polgári forradalom hadereje a kerekfejűek voltak. Még ugyanez évben a király megindult London ellen és sorra győzött (Edgehill), mert a Parlamentnek nem volt sok katonája. Az independensek az új parlamenti haderővel, a vasbordájúakkal (páncélos lovasok) Oliver Cromwell vezetésével megállították a királyi haderőt London előtt (1643). A siker után ellentámadásba lendültek (1644) és Marston Moornál és Nasebynál is győztek (1645). A király a fordulat hatására Skóciába ment, ahol elfogták és eladták a Parlamentnek 400 ezer fontért. A királyt tehát bezárták, mégis újra fellángoltak az indulatok, mert az independensek (hadsereg) és a presbiteriánusok (Parlament) most egymásnak estek. A király kihasználva a szerencsét, megszökött és a skótok most mellé álltak. Angilában is egyre több királypárti lázadás tört ki, így a király skót haderejével bevonult Angliába. Az összecsapásból (1648, Preston) azonban ismét Cromwell került ki győztesen. A parlamentből kitakarították a presbiteriánusokat, így létrejött az independens érdekeket képviselő Csonka Parlament. Károlyt 1649. január 30-án kivégezték, családja Franciaországba menekült.

Angliában köztársasági államforma jött létre, ahol a hatalom Cromwell kezében volt. Ekkor azonban az independensek szakadtak 2 pártra. Az egyik John Lilburne vezetésével a levellerek (egyesítők), a másik a Gerald Winstanley által vezetett diggerek (ásók) pártja volt. Az elsőbe a kispolgárok és a parasztok tartoztak, akik egyenlő polgárjogokat, általános választójogot és új Parlamentet akartak, míg a második csoport csupán vagyonegyenlőséget és földújraosztást akart. Cromwell mindkét csoportot leverte. Leverte az ír (1649) és a skót (1651) felkelést is. Kiadta az angol Hajózási Törvényt (1651), mely szerint Angliába vagy angol területekre vagy angol hajók, vagy a származási ország hajói hozhatnak be árut, ezzel kizárta a Holland közvetítőkereskedelmet. Az emiatt kirobbant holland-angol kereskedelmi háborúból 1652-ben Anglia került ki győztesen, aminek eredményeképp a hollandok is elismerték a törvényt (1654). Anglia ezzel tengeri hatalommá nőtte ki magát. A szárazföldi erők helyett ettől kezdve a flottára fektették a hangsúlyt. Ahhoz, hogy biztosan meg tudják védeni magukat, több hajóra volt szükségük, mint a 2 utánuk legnagyobb erejű hatalomnak összesen. Ezt egészen az I. Világháborúig tudták tartani. 1653-ban Cromwell föloszlatta a Parlamentet, majd saját híveiből létrehozta a Szentek Parlamentjét. Kinevezte magát Lord Protectornak és az országot katonai diktatúrájával (1653-1658) irányította. Angliát katonai körzetekre osztotta, és azok élére kormányzókat nevezett ki. A feszültség egyre nőtt. Már tárgyalások kezdődtek Károly fiával, aki Franciaországban volt, mikor Cromwell meghalt (1658). Ez lehetővé tette a Stuart restaurációt.

A trónra, tehát II. Károly (1660-1685) került, és uralma alatt megkezdődött a visszarendeződés. Visszatért az abszolutizmus, a monarchia és az anglikán egyház (félretolva a kálvinizmust) és a feszültség ismét nőni kezdett.

A trónon öccse, II. Jakab (1685-1688) követte, aki a régi fénykort akarta visszahozni, így megindította a katolizációt, ami miatt felkelés robbant ki ellene, és 1688-ban Orániai Vilmost hívták be Hollandiából a trónra, akinek felesége Jakab lánya, Mária volt.

1689-ban Orániai Vilmos (1689-1702) kiadta a Bill of Rights-ot, a “Jognyilatkozatot”, amiben lefektette, hogy az országban ezentúl alkotmányos monarchia (MÁIG!!) lesz, hogy az államforma királyság, hogy a törvényhozás a királytól független Parlament (Lordok háza, Alsó ház) feladata, hogy a végrehajtó a király (a választásokon győztes pártból kinevezi a miniszterelnököt), hogy a 2 párt a tory (földbirtokos arisztokrácia) és a whig (kereskedő-, iparos réteg) és hogy a miniszterelnök állítja össze a kormány névsorát, amit utána a király hagy jóvá. A lényeg, hogy a király felelős a parlamentnek. Szétválasztották a bíráskodást, a törvényhozást és a végrehajtást.

A Rendi Gyűlést 1789. május 1-re tűzték ki, és megindult a választási küzdelem. A reformtörekvéseket röplapokon terjesztették (Sieyes abbé: Mi a 3. rend?). A rendbe végül túlnyomórészt nagy- és középpolgárok kerültek. A megnyitóra május 5-én került sor, amikoris a király előterjesztette pénzügyi programját és elutasította a fejenkénti szavazást. A 3. rend elrendelte minden résztvevő mandátumának megvizsgálását (hogy jogosan vesznek-e részt a Rendi Gyűlésen), de erre csak néhány pap és nemes jött el. Június 20-án a 3. rend ülésterme (“Felújítási munkák miatt”) zárva volt, ezért új központjuknak a Labdaházat tették meg. Ott aztán letették a Labdaházi esküt, amely szerint addig nem oszlanak szét, amíg nincs elfogadva az új alkotmány. Mikor aztán az uralkodó újra összehívta a rendeket és felszólította őket a külön ülésezésre, a 3. rend néhány pappal és nemessel ottmaradt a helyén, ezzel jelentősen javult a helyzet, mert nemsokára a papság java és egy jelentős nemesi csoportosulás is összeolvadt a 3. renddel. Június 27-én aztán már odáig jutottak, hogy a király felszólította a nemesség és a papság maradékát, hogy csatlakozzanak a már együtt ülésezőkhöz.

Július 9-én így összeült a Nemzetgyűlés, de ugyanakkor 20 ezer katona vette körül Versailles-t. A király kinevezte de Breteuil-t államminiszternek (július 11.), aki el akarta fojtani a forradalmasodást, de Párizsban (13-án) már polgári milíciák szerveződtek, az utcákon barikádokat emeltek és feltörték a fegyverraktárakat. A Nagy Francia Forradalom kitörése dátumának 1789. július 14-et nevezik, mert ezen a napon a párizsiak megrohanták a Bastille-t, ahol a politikai foglyokat őrizte mintegy 80 invalidus és 30 svájci gárdista. Az erődöt lerombolták, ezért a király másnap (július 15.) visszavonta a csapatokat Versailles-ből, de Breteuil helyére ismét Neckert tette, majd (17-én) bevonult Párizsba, ezzel szentesítette a forradalmat. (A párizsi nemzetőrség vezetője ekkor már La Fayette volt.) A nemzetgyűlés megkezdte az új alkotmány kidolgozását, megindult az emigráció az arisztokraták és a király családjának (Provence és Artois grófok) körében. A július 14-i változások hatására egész Franciaországban nemzetőrségeket hoztak létre, majd Párizsban kimondták a közteherviselést, a jogegyenlőséget és eltörölték a feudális terheket (augusztus 4.). A ‘Az emberi és polgári jogok nyilatkozata’-t augusztus 26-án fogadta el a Népgyűlés. Ennek legfőbb tartalma: “Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad. A társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjaiból való hasznosságon alapulhatnak.”, születési előjogok eltörlése, ártatlanság vélelme (rábizonyításig mindenki ártatlan), vallási, gondolati, szólás- és sajtószabadság, a nemzetőrség, mint karhatalom szentesítése, közteherviselés kimondása. A nyilatkozat szerint a választójog nem általános, hanem cenzusos lett (vagyoni, iskolázottsági cenzus). Fontos újítás, hogy a végrehajtó felelős lett a törvényhozásnak, és szétválasztották a bírói, végrehajtói és törvényhozói hatalmakat. (Ez utóbbi kettő újítás alapjait már Montesquieu: A törvények szelleméről című művében olvashattuk.) A polgári követeléseket a király jóváhagyta, de a katonaság 1789. őszén ismét körbevette Versailles-t, hogy szétoszlassák a Nemzetgyűlést. Erre való válaszul a párizsi tömegek Versailles-ba mentek (Nők menete, október 5.), ahonnan a Nemzetgyűlést és az udvart Párizsba vitték, ahol a Nemzetgyűlés ismét folytathatta munkáját. Az év végére a nagy államadósságok miatt kénytelenek voltak olyan törvényeket hozni (egyházi birtokok kisajátítása), amelyek a polgárság ellen fordították a papságot. Az állam kibocsátotta az assignatákat (értékpapírt), amikkel a hitelezők megvásárolhatták az egyházi birtokokat. Mivel azonban a birtokok ekkor még nem voltak az állam kezén, ez is inflációt okozott. A további spórolások érdekében (1790 elején) feloszlatták a szerzetesrendeket, aminek az eredménye az lett, hogy az egész egyház szembefordult a polgárokkal. Átszervezték a közigazgatást is (decentralizálás). 83 megyét (departement) hoztak létre, amik élén a direktóriumok álltak. Az egyház is polgári alkotmányt kapott, felbontották a régi egyházkerületeket, és átvették a 83 kerületes rendszert. Az új alkotmányt 1791-ben fogadták el. Ettől kezdve Franciaország hivatalos államformája az alkotmányos monarchia volt. Ebben a végrehajtói hatalom a király volt. Ő hagyta jóvá a kormány névsorát, ő nevezte ki a miniszterelnököt, hadat üzenhetett és békét köthetett (ez utóbbi kettőhöz a Nemzetgyűlés jóváhagyása kellett). A törvényhozás a legfőbb hatalom, az egykamarás Nemzetgyűlés kezében volt. Ugyanez évben (1791) hozták meg a Le Chapelier törvényt, amely kimondja a munka szabadságát, eszerint a dolgozók nem sztrájkolhattak és tilos volt csoportosulniuk, egyesülniük.

A király nem bírva a változásokat, 1791. júniusában Poroszországba menekült, de útközben a pénzről felismerte valaki, és visszavitték Párizsba, ahol innentől a Tuileriákban volt házi fogságban. A szökési kísérlet mérhetetlen felháborodást keltett a népben és július 17-én tüntetni kezdtek a Mars-mezőn: a király trónfosztását követelték. A Nemzetgyűlés válaszképp arra utasította La Fayette-et, hogy oszlassa szét a tömeget, mire az a népbe lövetett (vérengzés). Még ez év augusztusában megemelték a választói cenzust és új adókat vetettek ki.

Ekkor kezdtek divatosabbá válni a klubok, ahol a polgárok összegyűltek és politizáltak. Ilyen volt a Feuillant (liberális nemesség, nagypolgárság; vezetőik La Fayette és Bailly), a Jakobinus Klub (középpolgárság; Brissot, Robespierre) és a Cordelier (Marat, Danton).

Fontos háttéreseménynek számít, hogy 1791. augusztus 27-én Pillnitzben szövetséget kötött II. Lipót (Hbs, NRCs, Hu) és II. Frigyes Vilmos (Por), mely szerint mindketten készek Franciaországra támadni az abszolút monarchia visszaállításának érdekében. Ez azért volt szerintük szükséges, mert különben a francia eset felbátorítaná a többi nemzetet és az megjósolhatatlan változásokat idézett volna elő Európában.

Az új törvényhozó testület a Törvényhozó Gyűlés lett, amely 745 főből állt (Feuillant: 264, Jakobinus: 136, Alkotmány-párti: 345). A jakobinusokon belül ekkorra két irányzat különült el, a Gironde (nagypolgárság; Brissot) és a Hegypárt (ún. “jakobinusok”; Robespierre). A kormányt a Feuillant alkotta, így ők kellett, hogy szembenézzenek az elértéktelenedett assignaták okozta infláció és az ellátási nehézségek eredményeképp halmozódó problémákkal. Országszerte egyre gyakoribbak lettek az összetűzések, feszítette még a hangulatot az is, hogy az emigráció (Condé herceg + poroszok + osztrákok) Koblenzben csapatösszevonásokba kezdett. Felmerült hát a kérdés, hogy legyen-e háború. A király mindenképp háborút akart, mert arra épített, hogy veszítenek és visszaáll az abszolut monarchia. A Feuillant is háborút akart, mert egy győzelem jelentősen megszilárdította volna hatalmát. A Gironde is a háború oldalán állt, mert az elterelné a belső gondokról a figyelmet. Egyedül a jakobinusok voltak a háború ellen, mert szerintük a még gyenge Franciaország veresége a forradalom bukását jelentette volna.

A király 1792. március 24-én új Gironde kormányt nevezett ki, ami április 20-án hadat üzent Ausztriának (I. Ferenc), és egyben le is rohanta a Habsburg fennhatóság alatt álló Belgiumot. A támadás azonban vereséggel végződött és megindult az ellentámadás. A király július 25-én titkos üzenetet juttatott el a porosz főparancsnoknak, a braunschweigi hercegnek, ami nem volt más, mint egy kiáltvány, mely szerint a háború célja az abszolutizmus restaurációja Franciaországban. Ezzel a király arra számított, hogy ha a hír majd visszaér Franciaországba, a forradalmárok majd megoszlanak és sokan mellé állnak. Ez persze nem jött be, mert miután augusztus 1-je körül a hír visszajutott, újabb népmegmozdulás indult meg, mely eredményeképp a királyt, XVI. Lajost 1792. augusztus 10-én megfosztották a tróntól és a Temple-ben bebörtönözték. La Fayette ekkor emigrációba menekült, az ellenség pedig Párizs felé nyomult. Szeptember 2-án az osztrákok elfoglalták Verdunt. A francia kormány letartóztatásokba kezdett, és mivel a börtönök már tele voltak és mégis hely kellett, kivégzésekbe kezdett (szeptember 2-6). Dumouriez, a franciák parancsnoka 20-án Valmy dombjainál (Párizstól északra) összecsapott a poroszokkal és győzött. Ezt november 6-án Jemappesnál az osztrákok veresége követte. Az ország így külpolitikailag biztosítva lett.

Az új törvényhozó hatalom 1792. szeptember 20-tól a (Törvényhozó Gyűlés helyett) a Nemzeti Konvent lett, ami 750 fős volt (Gironde: 200; Hegypárt: 300; Mocsár/Síkság: 250, mindig valamelyik pártot támogatták). Ekkor éppen a Gironde volt a Konventben a meghatározó, szeptember 21-én kikiáltották a köztársaságot. A királyt perbe fogták: 1792. október 16-án megkezdődött Capet Lajos polgártárs pere. A vád hazaárulás volt így halálra ítélték. 1793. január 21-én délelőtt 11-kor kivégezték, mire 24-én Anglia kiutasította a francia követet, majd február 1-én megalakította az I. Franciaellenes Koalíciót, melynek tagjai Anglia, Hollandia, Ausztria, Poroszország és Spanyolország voltak.

Franciaország belső problémái ismét előtörtek. Csökkent az önkéntesek létszáma a hadseregben (à vereségek), nőttek az ellátási problémák, nőttek az árak és persze az assignaták okozta infláció is jelentősen hatott a gazdaságra. Több megmozdulás közül a legtartósabb a vendée-i lázadás volt (1793. március). Itt egymástól függetlenül tört ki egy parasztlázadás a gazdasági helyzet miatt és egy nemesi megmozdulás, lényegében mindkettő a fennálló politikai rendszer ellen. A kormány rendkívüli rendelkezésekkel reagált. Megalapították az Éberségi Bizottságot, melynek feladata az idegenek, ellenforradalmi gyanúsítottak felkutatása volt, a Forradalmi Törvényszéket, ami ellenforradalmi ügyekben ítélt és nem lehetett fellebbezni és a Közjóléti Bizottságot, amely aztán fokozatosan átvette a kormány szerepét, de feladatai ekkor még csak az ellátás irányítása és a közigazgatás ellenőrzése voltak. Az emigráns javakat kisajátították. A Gironde Konvent helyzete mégis megrendült és a jakobinusok meg is kísérelték átvenni a hatalmat. Támaszuk a sans-culotte réteg volt (culotte: térdnadrág; kispolgárság direkt hosszúnadrágban járt). Az első hatalomátvételi kísérlet (1793. május 31.) ugyan kudarcba fulladt, hiába követelték a jakobinusok a Gironde-vezetők eltávolítását a konventből, a mocsár a Gironde mellett állt. Két nappal később, június 2-án azonban 80 000 nemzetőr vette körül a konvent üléstermét és megkezdték a Gironde-vezetők letartóztatását. A mocsár ekkor a jakobinusok oldalára állt.

Megkezdődött tehát a jakobinus diktatúra, amely 1794. július 27-éig tartott. A vezetők Robespierre, Saint Just, Marat, Danton és Hebert voltak. Marat-t még a folyó évben (1793) meggyilkolta Charlotte Corday. A belpolitikában stabilizációs intézkedéseket hoztak. Felparcellázták és kiárusították például a kisajátított emigráns és községi javakat földhöz juttatva így a parasztokat. Eltörölték a feudális terheket is. A problémák azonban tovább nőttek (pl.: a hadsereg 1793 tavasza óta tartó vereségsorozata Belgiumban, Savoyában és a spanyoloktól), így az ország 2/3-ában (60 departement) lázadtak fel ellenük. Kiemelkedett és a legfontosabb szervvé vált ezért a Robespierre és Saint Just által vezetett Közjóléti Bizottság. Behívták katonának a 25 év alatti férfiakat és nőket is és egyre erősödött a terror a hatalom fenntartása érdekében. A börtönök lakóit kivégezték (pl.: Marie Antoinette, Gironde-vezetők, nagypolgárok és nemesek), így sikerült elérni, hogy Vendée kivételével sehol nem volt vidéki ellenállás az országban. Az év végére azt is sikerült elfojtani. Árszabályozást vezettek be, így mindez eredményeképp megszilárdult a belpolitikai rend. Megállították a koalíciós csapatokat is, és az 1793-as év végére minden téren stabilizálódott a helyzet. Ezalatt azonban a jakobinusokon belül is kialakult 3 irányzat. Az első a hatalmon levő Robespierre és Saint Just társasága volt, akik fenn kívánták tartani a terrort és amellett a börtön-per-ítélet módszert is. A második csoport, a mérsékeltek (Danton) szerint elég volt már a terror, fel lehetne már számolni. A harmadik irányzat, a veszettek, túlzók (Hebert) szerint még fokozni kellett volna a terrort a tökéletes hatás eléréséhez. Robespierre 1794 során mindezen ellenfeleivel leszámolt. Márciusban a veszettek kerültek vérpadra, áprilisban kivégezték Dantont, majd visszaszorították a plebejusok túlzott követeléseit, így megszűnt az ellenzék.

1794. júniusában aztán bevezették a Nagy Terrort. Ekkortájt a vádlottakat azonnal elfogták, védelemre nem adtak lehetőséget és csak két ítélet volt lehetséges…

Az osztrákokat 1793. június 26-án, Fleurusnél verték meg felszabadítva ezzel Belgiumot. Júliusra azonban már társadalmi válságba került Franciaország, a plebejusok nyíltan szembefordultak a jakobinusokkal. A Konventben létrejött egy ellenzéki csoportosulás, ami ígéretet tett a terror felszámolására, így a mocsár mellé állt.

Július 27-én sor került Robespierre és társai letartóztatására, majd 28-án kivégezték őket (Robespierre, Saint Just és 20 jakobinus vezető). A Jakobinus Klubot bezárták és egyéb tisztogatásokat végeztek, így a hatalom visszakerült a Nemzeti Konvent kezébe.

A következő év (1795) során amnesztiát biztosítottak a vendée-i lázadóknak, azok mégis királypárti felkelést robbantottak ki. A nyár folyamán pedig meghalt a külföldön tartózkodó trónörökös, XVII. Lajos, XVI. Lajos egyetlen fia, aki csak azért a 17-dik, mert nagybátyja, a későbbi uralkodó elismerte uralkodónak és ő maga csak a XVIII-nak nevezte magát. Új alkotmányt vezettek be mindezek hatására, mely szerint a törvényhozó testület 2 kamarás lett. A törvényjavaslatok kidolgozása az 500-ak tanácsa, azok megvitatása és megszavazása a Vének tanácsának feladata volt. A végrehajtói hatalmat a direktórium vette át, a Konvent feloszlott.

A kereskedelemnek köszönhetően erőteljes gazdasági fejlődés indult meg. Anglia a 7 éves háborúban (1756-63) ugyan megszerezte Franciaország kanadai tartományait, de a kereskedelemben saját gyarmata vált vetélytársává. 1765-től ezért sorra születtek a szigorú törvények. Az első ilyen az elszállásolási törvény (1765) volt, ami segítségével állandó hadsereget tartottak az angolok Amerikában. Ugyanez évben született meg a bélyeg törvény, ami szerint minden írott okmány után illetéket kellett fizetni. A hatalmas felháborodás miatt ezt a törvényt 1766-ban visszavonták.

Az 1770-es években a Kelet-Indiai Társaságnak megnőttek a nehézségei, ezért az angol kormány, hogy kedvezzen neki, meghozta a tea törvényt (1773), ami lehetővé tette a társaságnak, hogy vámmentesen szállíthassa áruit Amerikába. Az ottaniak felháborodása a bostoni teadélutánon (1773. december 16.) nyilvánult meg, amikor a szállítmányt egyszerűen a tengerbe dobálták. Az angolok válasza a tűrhetetlen törvények (1774) kiadása volt. Boston kereskedelmi kikötőjét bezárták, Massachusetts alkotmányát felfüggesztették, a kormányzást a helyi katonák és Gage tábornok kezébe adták, a katonákat házakhoz szállásolták be és kikötötték, hogy az Alligheny-hegységtől nyugatra nem lehetett letelepedni. Virginia erre azt javasolta, hogy az államok képviselőinek közös kongresszusa döntsön a kérdésben. Összeült tehát Philadelphiában az első Kontinentális Kongresszus, céljuk a megbékélés megkeresése volt. Anglia ezt elutasította, Gage pedig megindult a szervezkedő gyarmatok ellen (1775. április), hogy az elégedetlenkedést időben elfojtsa. Az angol csapatok Lexingtonnál súlyos vereséget szenvedtek. Ezzel megkezdődött a függetlenségi háború. A második Kontinentális Kongresszuson (1775, Philadelphia) még mindig igyekeztek békés kiutat keresni, de tudták, hogy fegyveres ellenállásra is fel kell készülniük. Észak és dél összetartásának érdekében egy déli (virginiai) ültetvényest, George Washingtont nevezték ki a seregek parancsnokának. (Észak, mivel farmergazdálkodást folytatott, gazdasági függetlenséget akart, de kellett nekik a déliek hadi tapasztalata. Ezért választottak délit a seregek élére. Délen rabszolgákkal fenntartott ültetvényes gazdálkodás folyt, ami keretein belül főleg gyapotot termeltek, amit azonban Angliában lehetett feldolgozni, így nem igazán kívántak szembekerülni az anyaországgal.) 1776-ban jelent meg Thomas Paine röpirata Józan ész címmel. Ez volt az első olyan értekezés, ami felvetette Amerika teljes függetlenedésének ötletét. Thomas Jefferson (az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának kidolgozásában is részt vett) és Benjamin Franklin (polihisztor, a villámhárító feltalálója) hozzá is látott az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatának kidolgozásához, amit 1776. július 4-én el is fogadtak. Az angolok erre Gage helyett Howe-ot állították csapataik élére. Az nemsokára elfoglalta Philadelphiát, ezért a Kongresszus Baltimore-ba költözött. Az újabb vereséget 1777-ben Gatestől szenvedték el az angolok Saratogánál. Az amerikai győzelem hatására több angolellenes szövetségest is találtak. Először Franciaországgal egyeztek meg (1778), mert azok ebben látták a lehetőséget a 7 éves háború veszteségeinek visszaszerzésére, majd a franciák közvetítésével megnyerték Spanyolországot is (1779), aki az angol tulajdonban levő Gibraltárt kívánta visszaszerezni. Amerika tehát mind katonai, mind tengeri támogatásra talált. Ezek kapcsán vált fontossá a francia La Fayette, a lengyel Tadeusz Kosciuszko (sz=s) és a magyar Kovács Mihály (lovasezredes). A döntő összecsapásra 1781-ben került sor Washington és La Fayette vezetésével Yorktownnál. Anglia gyarmati hadserege be lett kerítve, ezért megadta magát. Az anyaország rögvest engedményeket ajánlott fel, de az Amerikai Egyesült Államok ekkorra már teljes függetlenséget akart. Az 1783-as párizsi békében Anglia elismerte annak függetlenségét.

Az új alkotmány kidolgozását 1787-ben kezdték meg Washington vezetésével. A végrehajtó hatalom feje a 4 évre választott elnök lett. A választáson való indulásához minimum 35 évesnek és Amerikában születettnek (vagy 14 éve állampolgárnak) kellett lenni. A választás első lépcsőjében, november első hétfője utáni kedden minden 400 000 lakos választott meg egy (néhol 10 vagy 100) elektort, majd azok december második szerdáját követő hétfőn választották meg az elnököt. Ez utóbbi puszta formalitás. Az elnök március 4-én léphetett hivatalba. A közben eltelt időszakot nevezik béna kacsa időszaknak. Mivel ez nem előnyös, a 19. században a hivatalba lépést előrehozták január 20-ra.

Washington kétszer is nyert a választásokon, harmadszorra azonban nem indult. Ez a szokás egészen a 20. századig fennmaradt. (Rooseveltet 4-szer választották meg.) Csak a második Világháború után született törvény arról, hogy valaki csak kétszer lehet elnök.

Az elnöknek, mint a végrehajtó hatalom fejének gyakorlatilag korlátlan hatalma van beleértve a hadsereget is. Halála, lemondása esetén az alelnök veszi át az elnöki teendőket.

A törvényhozás a Kongresszus feladata, ami a Szenátusból és a Képviselőházból áll. Az előbbibe minden állam két és a főváros plusz egy képviselőt küld. Elnökük az alelnök, a tagsághoz legalább 30 évesnek és minimum 9 éve állampolgárnak kell lenni. Feladatuk a külpolitika irányítása és az elnök rendelkezéseinek jóváhagyása. Az utóbbiban a lakosság aránya a döntő, minden 400 000 lakos állít ki egy képviselőt. Nekik 25 év fölött kell lenniük és legalább 7 éve kell, hogy rendelkezzenek állampolgársággal. Feladatuk a pénzügyek megvitatása, így beleszólhatnak az olyan külügyi kérdésekbe, amik a költségvetést is befolyásolják. Mindkét ház tagjai hat évig vannak hivatalban, 1/3-ukat 2 évente újraválasztják.

A bírói hatalomban a legfőbb ügyész, a szövetségi bíró (életfogytiglani hivatal) munkáját 8 társbíró segíti. Ezeket az elnök nevezi ki a Szenátus jóváhagyásával. Szétválasztották tehát a 3 hatalmat, ahogy azt Montesquieu A törvények szelleméről (1748) című művében megírta.

Az első alkotmánykiegészítésre 1789-ben került sor. Ez volt a Bill of Rights, ami 10 kiegészítést tartalmazott. Ezek kimondták a vallásszabadságot, megkötötték a házkutatási és peres eljárások lefolytatásának rendjét, kimondták az óvadék fejében történő szabad lábra helyezést, a milícia felállítását valamint a katonaság beszállásolását. A szövetségileg nem szabályozott dolgok szabályozása az államok saját joga volt.