Az abszolút monarchia kiépítése XIII. Lajos (1610-1643) nevéhez fűződik. Sikereihez nagyban hozzájárult Richelieu (1624-1642) bíboros és miniszter segítsége is. Megszilárdult az intendantúra (a közigazgatási területek élén állt egy-egy intendáns) és függetlenedett a Gallikán Egyház. A pápát elismerték, de a legfőbb feje a király volt. A La Rochelle-i erőd elfoglalásával (1628) felszámolták az hugenottákat, majd 1615-ben egy házassági szerződéssel biztosította fiának a trónt.

Ő volt XIV. Lajos (1643-1715), aki trónralépésekor még csak 5 éves volt, ezért Ausztriai Anna (anyja) irányította az országot. Az ekkori államminiszter, Mazarin (1643-1661) volt azonban a tényleges úr. Nevéhez fűződik a 30 éves háború lezárása (1648: Vesztfália), mely során Elzász tartománnyal nőtt az ország. Ugyanez időben jött létre a Fronde-mozgalom (1648-1653), mely az abszolút monarchia felszámolását, a rendi viszonyok visszaállítását és Mazarin eltávolítását követelte. A mozgalmat leverték, megszüntették.

A gazdaságban a tulajdonviszonyok megmaradtak, nem volt polgári hatalom. A polgárok az uralkodóval jó viszonyban voltak, a hivatalokat és a nemesi címeket pénzért megvásárolhatták. Így jött létre a kard nemessége mellé az új taláros nemesség. Kiépült a hivatalrendszer is: az államminiszter állt a közigazgatási ágazatok élén, az államtitkár volt a végrehajtás feje, amit az intendánsok ellenőriztek (tehát befolyásuk csökkent!). Kiépült a zsoldoshadsereg is, ahol volt a lovasság, a gyalogság és a tüzérség mellett több kiegészítő egység is (hadmérnökök, utászok). Bevezették az egyenruhát és a nemesek számára kötelezővé vált a hadba vonulás (tisztek). Megszűnt tehát a nemesi felkelés (=saját zászló alatt viszik csapataikat). A hadsereg létszámát is megemelte 40 ezerről 200 ezerre. Mazarin halála után Lajos vette át a vezetést, de pénz kellett neki, így kinevezte Colbert-t pénzügyminiszternek, aki bevezette a merkantilista gazdaságot (Bethlen Gábor!), aminek bevételeiből felépült a Versailles-i kastély és több háborút is vezetett.

A Nantes-i Edictum (1598, IV. Henrik) visszavonásának (1685) hatására megindult a kálvinisták templomainak lebontása, és azok Poroszországba mentek fellendítve annak gazdaságát, így az Európa egyik vezető hatalmává vált. 1659-ben a francia-spanyol béke után az 1615-ös házassági szerződés szerint Lajos elvette Mária Teréziát, majd 1665-ben IV. Fülöp (sp) halálával Lajos Hollandiát akarta hozománynak. 1678-ig háborúzott Hollandiával, de sikertelen maradt, és az a spanyolok kezén maradt. II. Károly (1665-1700, sp) utód nélkül közeledett a halál felé és a várományos Lipót (Hbs) volt, ám az végül Mária Terézia unokáját, Bourbon Fülöpöt jelölte ki utódjául. Kirobbant tehát a Spanyol örökösödési háború (1701-1714).

Az abszolut monarchia kiépítője és az anarchia leverője itt I. Erzsébet (1558-1603) volt. Megindult a gazdasági felfutás, beindult a tőkés termelés (céhek helyett manufaktúra) és a bérmunka. Megjelent a gentry, az új társadalmi réteg, aki a földbirtokából él, valamint a parasztbérlők két csoportja, a freeholder (a bérleti jog örökletes) és a copy-holder (21 évig tart). Külpolitikájában fontos volt a spanyolellenes állami kalózkodás és kevésbé lényeges a gyarmatosítás (17. sz: lendület). Stuart Mária (1560-ban) katolikusként tért vissza Skócia trónjára, de ez persze a kálvinista többség nemtetszését váltotta ki, így 2 éves fia, Jakab megfosztotta trónjától (1567). Mária Erzsébethez menekült, de mivel vagy ő, vagy Jakab nyerhette csak el Anglia trónját, őrizetben tartották, majd lefejezték (1587). Fülöp (sp) “ezért” kívánt bosszút állni, amikor 1588-ban megindult az Armadaval Anglia ellen. A viharban ért veszteségeik után azonban vereséget szenvedtek Drake kapitánytól, bár Hollandia spanyol befolyás alá került.

Erzsébetet a trónon I. Jakab (1603-1625, VI. Jakab skót) követte, de ez már Anglia hanyatló szakasza volt, amit minden kísérlte ellenére sem tudott visszafordítani. 10 évig nem volt rendi gyűlés sem. Fő támasza a Csillagkamara (VII. Henrik, bíróság) volt. Mivel terjedt a kávinizmus (puritánok) a katolikus maradványok teljes kiírtását követelték. A kálvinisták két irányzata a presbiteriánusok és az independensek irányzata volt. Az előbbiek voltak a szelídebbek, ők új egyházszervezetet akartak a presbiterek vezetésével. Az independensek, a radikálisok független egyházkerületeket akartak. Ezzel párhuzamosan a polgárság és a gentry az abszolutizmus eltörlését és a rendi jogok visszaállítását akarták a tőkés termelés megtartásával.

Jakab fia, I. Károly (1625-1649) uralkodása alatt létrejött az Angol-Skót perszonálunió. Felesége XIII. Lajos nővére volt. Támogatta a francia katolikusokat, ezért otthon népszerűtlen volt. Az ellenzék ki is adta a Petition of Rights (1628) -ot, a “Jogok kérvényét”. Követelték a Csillagkamara beszüntetését, hogy bírói ítélet nélkül valakit letartóztatni vagy fogságban tartani ne lehessen, hogy az adókat a Parlament szavazza meg és hogy írtsák ki a katolikus maradványokat az egyházból. Ennek hatására 1628-1640-ig nem hívta össze a gyűlést Károly. A kálvinista Skóciában is anglikán egyházat akart, ezért felkelés robbant ki ellene, ami leverésére háború és ahhoz pénz kellett, így 1640-ben összehívta a gyűlést, hogy azok megszavazzák az adókat, de nem ez lett az eredmény. Ez volt az 1640-es 3 hétig tartó Rövid Parlament, mert ugyanez évben kezdődött meg a 13 évig tartó Hosszú Parlament is. Ez utóbbiban a rendi ellenzék (Alsó Tábla, independensek és presbiteriánusok) követelte, hogy az adómegszavazás a Parlament feladata legyen, hogy a király a rendekkel kormányozzon, hogy bevezessék az alkotmányos monarchiát (az uralkodó felelős a Parlamentnek) és hogy a Parlamentet feloszlatni ne lehessen, csak ha azok úgy szavaznak. A követeléseknek az első másfél évben semmi eredménye nem volt, majd (1642. jan) az ellenzék 5 képviselőjét letartóztatták, de azok ellenálltak, polgárháború robbant ki. Károlyt 1649. január 30-án kivégezték, családja Franciaországba menekült.

A trón III. Péter feleségéé lett, aki II./Nagy Katalin (1762-1796) néven lett cárnő. Uralkodásának ideje az abszolutizmus virágkora, és Oroszország európai hatalommá nőtte ki magát.

Mária Terézia (1740-1780)

Rewritten by Asbót Márton 1999.