Kína

 

A Kínai Népköztársaság területe akkora, mint Európáé (9.6 millió km2). A Föld legnépesebb állama is (1.2 milliárd).

Két főbb földrajzi területe Nyugat- és Kelet-Kína. Az előbbi a világ teteje, mert hatalmas medencéi átlagban 3-5000 méteresek. Ide tartozik a Tibeti-magasföld, a Himalaya és a Kunlun. Ezek nem művelhető területek, a lakosság mintegy 5%-a lakik itt, így a terület gazdasági jelentőssége elenyésző.

Az ősi Kína központi területe Kelet-Kína. A hegységek itt alacsonyabbak, a közbezárt löszös fennsíkok is kisebbek (Dél-kínai-hegyvidék). Az itt található Kínai-alföld éghajlata még nedves kontinentális. A terület fő folyója a Jangce, itt kezdődik a monszun-éghajlat.

Ezeken a termékeny síkságokon él a lakosság szinte egésze igen nagy népsűrűségben.

Felszíne gazdag ásványkincsvagyont rejt. Sok a feketeszén (külszíni fejtéssel; világelső; Mandzsu-medence), a kőszén (fejletlen kitermelés), a vasérc (jó minőségű; vaskohászat; Mandzsu-medence, Észak-Kína, Jangce), a szinesfémércek és a különböző acélötvözők (volfram, molibdén és mangán). Ezeket exportálják is. A szénhidrogén-készlet feltáratlan (self, Északkelet-Kína).

Az energiát szén- és vizierőművekből nyerik.

Az ország területének csak 1/10-ét művelik, mert ennek növelését a belső területek száraz éghajlata, domborzata gátolja. A terménynövelést évi többszöri aratással (monszun), a régóta ismert talajerő-javító módszerekkel (trágyázás mindenfélével) igyekeznek elérni. A nyugati területek mezőgazdasága csaknem egészen az öntözésre épül. (A világ öntözött területeinek 1/5-e Kínában van!)

A legfőbb termény a rizs (mindenhol), a búza (északon), burgonya (batata; délen), cukorcirok (mindene felhasználható), köles és kukorica. Fontos még a szója, földimogyoró, a gyapot és a Dél-kínai-hegyvidék teacserjéi.

A nagy táplálékszükséglet miatt az állattenyésztés nem vált meghatározóvá. Sok a baromfi és a sertés, amiket hulladékkal táplálnak. Bivalyt és szarvasmarhát csak munkaállatnak tartanak. A halászat fontos táplálékforrás (fehérje). Mindenképp említésre méltó a hagyományokon alapuló selyemhernyó-tenyésztés délen. A belső területek pusztáit juhok, kecskék és jakok legelik le.

Az ipari központok a kikötők és az északkeleti nagyvárosok. Régebben az egyetlen meghatározó ipar a textilipar volt, ami ma már eljutott oda, hogy belső nyersanyagokra támaszkodik. A régi kikötőközpontok (Sanghaj, Kanton) helyett a belső országrész városait fejlesztik.

A nehézipar központja Senjang és Ansan. A vaskohászatot itt is a gyarmatosítók lendítették fel, a gépipari ágak megjelenése csak az 50-es években volt. Az új gócok ekkorra Peking, Tangsan és Paotou (észak), valamint Csungking és Vuhan (Jangce mellett) lettek.

Az ipar sokoldalúvá vált, ma már egyenletesen oszlik el (út, vasút, önellátás) és gyakorlatilag bármit elő tudnak állítani, de legtöbbet mégis kerékpárt gyártanak. Megnőtt a (kezdetlen) kisvállalkozások száma (foglalkozás, ellátás).

A külföldi tőkét kedvezményekkel csalogatták be, így a fellendült területek a partvidéki városok lettek. Sok lett itt a külföldi tulajdonú cég.

A külkereskedelem még csak most éledezik, de ebben úgyis messze megelőzi a 6 milliós város, Hongkong.

Kína, tehát Kelet-Ázsia éledező nagyhatalma, gazdasági óriása.

 

Written by Asbót Márton 1996.