Magyarország négy része ezidőben Alsó-Magyarország (Nagyszombat), Dunántúl (Kőszeg), Felső-Magyarország (Eperjes) és Tiszántúl (Nagyvárad) volt.

Lipót halála (1705) után a trón Józsefé (1705-1711) lett, mert testvérének, Károlynak a spanyol trónt szánta apjuk, de az elvesztette az örökösödési háborút (1701-1714). Józsefet korai halála után ezért III. Károly (1711-1740) néven követte testvére a trónon. Uralkodása alatt jelentős a török elleni támadása (1716-1718), melyben vezérei Szavolyai Jenő és Pálffy János voltak. A harcok eredménye a pozsareváci béke volt, mely kimondta, hogy Temesvár és Belgrád a Habsburgoké. A törökök 1736-ban aztán visszafoglalták Belgrádot, de a belgrádi béke (1739) szerint a Temesköz végleg Habsburgoké lett, tehát kialakult egy maradandó határ, a Dráva vonala. Az új területeken azonban a lakosság igen gyér volt, ezért az ország lakossági aránya jelentősen megváltozott. Ez egyrészt az uralkodói telepítéseknek (sváb falvak), másrészt egy belső migrációnak (északról, nyugatról magyarok és szlovákok jöttek a ritkán lakott részekre), harmadrészt idegenek betelepülésének (szerbek délen, románok Erdélybe, szlovákok északra és ruszinok Kárpátaljára) volt köszönhető. Sor került Magyarország állandó hadseregének felállítására is (1715), ami besorozással és erőszakos toborzással történt. A katonákat a parasztokhoz szállásolták be, annak ez a porcióval (szállítás, stb.) járt.

Az 1722-23 között, Pozsonyban tartott országgyűlésen Károly elfogadtatta a Pragmatica Sanctiot, ami a Habsburg-ház leányági örökösödési jogát tartalmazta. Eszerint Károlyt leányai és azok fiai követik a trónon, kihalásuk esetén a trónt Józsefnek, Károly testvérének lányai és azok fiú utódai öröklik. Ha ők is kihalnak, akkor Károly és József leánytestvérei (Lipót lányai) és azok fiú leszármazottai lehetnek magyar királyok. A szabad királyválasztást csak mindezek kihalása után kapnák vissza a magyar nemesek. (Habsburg Otto Károly-ági leszármazott!) A Carolina Resolutio (1731) kimondta, hogy a katolikus fölérendelt viszonyban van a protestáns vallásokkal, valamint, hogy vegyes házasság csak katolikus ceremóniákkal köthető, és a gyermeket is csak katolikusnak lehetett nevelni.

Károlyt lánya, Mária Terézia (1740-1780) követte. Rögtön trónralépésekor kirobbant az osztrák örökösödési háború (1740-1748), mert több tartományúr nem ismerte el uralkodójának, és a bajor uralkodó támadást is indított, amihez sok fejedelemség csatlakozott. (A németeknél fejedelemségek voltak, amiknek legfelső ura a Német-Római Császár volt.) Az uralkodónő csak az örökös tartományokra és Magyarországra támaszkodhatott. A porosz II. Nagy Frigyes ugyan felajánlotta segítségét, de cserébe Sziléziát kérte, amit, mivel messze a legiparosodottabb terület volt, nem akart Mária Terézia elajándékozni. Az 1741-es országgyűlésen Pozsonyban ezért személyesen kért segítséget a magyaroktól, mire azok állítólag egy emberként kiáltották, hogy Vitam et sanguinem!, azaz Életünket és vérünket!, de kikötötték, hogy adómentességüket meg kívánják tartani. Ekkor alakult a 32-es ezred, ami magyarokból állt és Mária Teréziáról nevezték el. A háború 1748-ban azzal zárult le, hogy a németek elismerték a Pragmatica Sanctioban foglaltakat, de csak úgy, hogy uralkodójuknak Mária férjét, Lotharingiai Ferencet fogadták el. Frigyesé lett viszont a háborúk során Szilézia, ezért Mária legfőbb célja innentől kezdve Sziléza visszaszerzése volt. Ennek érdekében robbantotta ki a 7 éves háborút is (1756-1763) a poroszok ellen. Szövetségese ebben a háborúban Erzsébet cárnő volt. A harcok sikeresek voltak, Hadik András huszárjai Berlint is bevették, de Erzsébet halálát követően az új orosz cár, Péter békét kötött Frigyessel, így Mária Terézia is békét volt kénytelen kötni. A harcok lezárultak, Szilézia nem lett az övé.

Mária Terézia kormányzása a felvilágosult abszolutizmus jegyeiben folyt. Mivel a magyar nemesség nem adózott, a kieső bevételt valahonnan pótolnia kellett. 1751-től szabályozó rendeletek születtek. (A felvilágosult abszolutizmusban az uralkodó abszolutisztikus módszerekkel valamint rendeletekkel kormányoz.) Fontos ezek közül a Vámrendelet (1754), mely szerint Magyarországról a birodalmon kívülre (Lengyelország, Itália, Németország, Törökország) vagy kívülről Magyarországra történő szállítás esetén a vámtétel magas volt. (Magyarország jellemző termékei a bor, a búza és a szarvasmarha voltak.) Magyarországról az osztrák területekre (kivéve az Ausztriában is termelt árukat) és vissza a vámtétel alacsony volt. Az osztrák tartományokból viszont a birodalmon kívülre való szállításnál a vám alacsony, míg fordítva magas volt. Ez a fajta merkantilizmus Magyarország gazdasági fejlődését volt hivatott elősegíteni, mert Magyarországon nem volt ipar, és a cseh és osztrák ipar drága volt, bár nyersanyaguk egy része Magyarországról származott. Másik fontos rendelet volt az Úrbéri rendelet, vagyis Urbarium (1767), ami azért kellett, mert a hivatalnokréteget fizetni kellett valamiből, de Magyarországon a polgárság (kereskedő és iparos réteg) hiányzott, a nemesség adómentes volt, a parasztok pedig nem bírtak volna két irányba adózni, tönkre mentek volna. A rendelet tartalmazta a parasztok védelmét (Mátyás központosított monarchiájában is volt!), a földesúri szolgálatok egységesítését, és a megyék dönthettek, hogy bevezetik-e (6 megyére lett volna kiszabva), ezért azok persze elvetették, és csak az 1832-36-as országgyűlésen iktatták törvénybe. A rendelet szerint a szolgálatok alapja az 1 telek, tehát a töredéktelkesek részarányban kellett elvégezzék. (1 telek 16-40 hold minőségtől, elhelyezkedéstől függően.) Az alap évi 52 nap igás, vagy 104 nap gyalogrobot volt, amit idénymunka esetén a földesúr összevonhatott. Az ajándék még mindig létezett.

Mária Terézia 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, ami oktató rendként szolgált, majd 1777-ben kiadta az Ratio Educationist, az oktatási rendeletet. Ettől kezdve kötelezővé vált az alsó- és középfokú oktatás, valamint az oktatás állami kézbe került. 1780-ban meghalt a királynő, de sok gyermeket hagyott hátra (pl.: Marie Antoinette).

A trónon fia, II. József (1780-1790) követte, aki már egy ideje társuralkodóként állt anyja mellett. Őt nevezték Kalapos királynak is, mert nem koronáztatta meg magát a magyar koronával, mert a Szent Korona-tan szerint akkor figyelembe kellett volna vegye a nemesség rendi jogait, amit persze nem akart. Ő is a felvilágosult abszolutizmus jegyében uralkodott. Meghirdette a Placetum Regiumot (1781), ami a pápai bullák kihirdetését királyi engedélyhez kötötte. Ugyanekkor adta ki a Türelmi Rendeletet, ami a katolikusok és a protestánsok egyenjogúságát mondta ki. Egy évvel később (1782) feloszlatta az összes nem gyógyító és nem tanító rendet, mire a pápa Bécsbe utazott (fordított Canossa!), hogy jobb belátásra bírja. Fontos rendelete még a Nyelvrendelet, ami a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé Ausztriában és Magyarországon. Uralkodása alatt vált örökös tartománnyá Kraszna, és ő helyezte át Pozsonyból Budára (Úri utca) a Helytartótanácsot. 1785-ben elrendelte az első népszámlálást Magyarországon. Ezek szerint Magyarországon 9.3 millió ember élt, amiből 3.5 millió volt magyar. Az egész Habsburg birodalom lakossága 23.3 millió volt, melyből 5 millió 650 ezer volt német és 3 és fél millió volt magyar. Ez volt tehát a két legnagyobb nemzetiség. A magyar megyerendszer helyett 10 kerületre osztotta fel az országot (+ Erdély: 3 kerület), amik élére királyi biztosokat nevezett ki. Az 1785-ös Jobbágyrendelet szerint a jobbágy-név többé nem létezett, helyette mindenki paraszttá vált, biztosította számukra a szabad vagyonszerzés és költözés jogát. A következő évben (1786) megkezdte a nemesek birtokainak felmérését, ami végső céljához, a nemesek megadóztatásához kellett. Belső reformjaiban tehát eltörölte a megyét, ami a nemesség politikai bázisa volt, tehát annak eltörlése a nemesi ellenállás eltörlésével volt egyenlő; birodalmának centralizálása érdekében hivatalos nyelvvé tette a németet; és végül egy hű király- és reformpárti hivatalnokréteget nevezett ki (jozefinisták).

Külpolitikájában fontos, hogy 1789-ben a törököktől visszafoglalták Belgrádot. A francia események is kezdték éreztetni hatásukat, de József 1790-ben meghalt. Halála előtt a Jobbágy- és a Türelmi rendeleten kívül minden rendeletét visszavonta.

A trón a magát megkoronáztató II. Lipóté (1790-1792) lett. Ő adta ki a pillnitzi nyilatkozatot II. Frigyes Vilmossal.

I. Ferenc (1792-1835) uralkodása a franciaországi eseményekkel (forradalom, Napoleon) telt. Ekkor kezdődtek meg ebben a térségben az első jakobinus szervezkedések is. Az eszmék már az 1790-es évek óta terjedtek, vezetőjük Martinovics Ignác, legkiválóbb gondolkodójuk a reformkor előfutára, Hajnóczy József volt. Martinovics 1794-ben fogta össze a jakobinusokat a reformok és a szabadság lehetőségének felcsillogtatásával. Egyből két titkos társaságot is alapított. Az első a Reformátorok Társasága volt. Igazgatójuk Sigray Jakab volt. A köznemességre támaszkodtak, céljuk a független Magyar Köztársaság létrehozása volt. Az egyházi és királyi tulajdonokat az államnak akarták adni bevételi forrásnak, amivel adómentességet lehetett volna elérni. El akarták törölni a feudális szolgáltatásokat is, amik során az emberek földbérlőkké váltak volna. A másik társaság a Szabadság és Egyenlőség Társasága volt. Itt az igazgató Hajnóczy József, Lackovics János és Szentmarjay Ferenc lett. Céljuk a Reformátorok által kialakított majdani Nemesi Köztársaság felszámolása volt, mely után mindenki egyenlő lett volna. Martinovics a körülményesség miatt csak egy összesen kb. 40-50 fős társaságot tudott így összehozni, majd elment a jakobinusok bécsi gyűlésére. A bécsieket azonban már régóta figyelte a rendőrség és ekkor látták elérkezettnek az időt, mindenkit letartóztattak a gyűlésen. Martinovics kipakolt a magyarországi helyzetről, amiről persze fogalmuk sem volt az osztrákoknak, így az itteni mozgalmakat is felszámoltak. 1795. május 20-án, a Generális kaszálón sor került Martinovics, Sigray, Lackovics, Szentmarjay, valamint Őz Pál és Szolártsik Sándor kivégzésére. Ez a hely lett később ezért Vérmező. A magyarországi reformfolyamatok megálltak.

A napoleoni háborúk hatása Magyarországon annyiban érződött, hogy fellendült a gazdaság, mert agráripari ország lévén a termelők jelentős hasznot tudtak húzni abból, hogy Napoleon csapatainak élelmiszert adtak el. Ezt az árak emelésével is fokozták, a földesurak is inkább terményben kérték ami járt nekik. A nagy jövedelmet háromféleképpen hasznosíthatták. Vagy befektették, vagy elköltötték, vagy felhalmozták. Ez utóbbi kettő volt a jellemzőbb, de az a kevés, aki befektetett (modernizált), az járt a legjobban, mert 1811-ben sor került a devalvációra, a Habsburg pénz leértékelésére (1ŕ 1/6). Ehhez jött még a háború végén a dekonjunktúra (hanyatlás). Nem csoda hát, ha az 1811-12-es országgyűlésen akkora volt a felháborodás, hogy Ferenc 1825-ig nem hívta őket össze. A gazdaság súlyos problémái így leginkább a napoleoni háborúk után (1812-1825) jelentkeztek. Létrejött egy reformréteg is.

A reformkor kezdetét 1825-re szokták tenni, mert ekkor kezdődött a döntő változásokat ugyan még nem hozó, de mindent megindító 1825-27-es országgyűlés. Az uralkodó bejelentette igényét az adók összegének és az újonclétszámnak emelésére, majd gróf Szécheny István birtokainak egy éves jövedelmét egy Tudományos Akadémia felállítására ajánlotta fel. Az országgyűlésen döntöttek arról, hogy újra reformvizsgáló bizottságokat kell kiállítani, amiknek feladata a korábbi bizottsági javaslatok felülvizsgálása és a gazdaság pillanatnyi helyzetének függvényében új reformjavaslatok beadása volt. (Ilyenek már 1790 körül alakultak, de a politikai viharok miatt háttérbe szorultak.) Ezek a bizottságok aztán 1828-29 közt be is adták a javaslataikat, melyeknek azonban a zömét elvetette az 1830-as országgyűlés. Az 1830-as országgyűlésen megtörtént az adó- és újonclétszám emelésének megszavazása és megszavazták, hogy a Helytartótanács levelezése magyarul folyhasson. Az elvetett javaslatok mellett megmaradtak közül fontos volt az, hogy a jobbágytelek adás-vétel tárgyát képezhesse, hogy fejlesztést akartak az úthálózaton (közúti, vízi és vasút [Például a Szolnok-Pest-Fiume vonal, ami összekötötte a Kárpát-medence két vízi útját a tengerrel, 1848-ra épült meg.]). Nem született azonban semmi olyan, ami felszámolta vagy modernizálta volna a feudális viszonyokat, és döntés sem született a megmaradt javaslatokról.

Gróf Széchenyi István már 1813-ban, a lipcsei csatában kitűnt futárként, majd 1825-ben lehetőséget kínált a Tudományos Akadémia létrehozására. Apja, Ferenc még 1802-ben ajánlotta fel nem kis könyvtárát a Nemzeti Múzeum létrehozásához, és ebből lett később a Széchenyi Könyvtár is. István nem csak elméleti elindítója volt a reformmozgalomnak, hanem a gyakorlatban is igyekezett megvalósítani sokmindent. Ezekhez az alapokat nyugati utazásai során szerezte, ahol kísérője barátja, báró Wesselényi Miklós volt. Gyakorlati munkássága, hogy megalapította a Casinot (1827) és a Lóversenypályát (1827), ami két olyan intézmény volt, ahol a nemzet politizáló rétege (nemesség) összejöhetett, és megvitathatta a fontosnak tűnő dolgokat. A lóversenysport fellendítésére állattenyésztő társaságot is alapított (1830). Részt vett a Tisza szabályozásában, a Dunán a Vaskapu hajózhatóvá tételében, a Lánchíd megépítésében és a balatoni gőzhajózás beindításában is. Ő volt az első hengermalom megalapítója, és szép sikereket ért el a selyemhernyó-tenyésztés terén is. Elméleti munkássága 3 műve, a Hitel (1830), a Világ (1831) és a Stádium (1833). Az elsőnek megírásához saját tapasztalata vezette, mert mikor egyszer jelentősebb pénzösszegre volt szüksége, nem kapott a bécsi Rothschild Banktól, mert az Ősiség-törvény szerint a nemesi birtok elidegeníthetetlen, tehát nem használható fel fedezetként. Megírta hát a Hitelt, amely szerint a gazdaság fejlesztéséhez elengedhetetlen a hitel felvétele, tehát az Ősiség-törvényt el kell törölni. Erre a műre Dessewffy József a Taglalat című művével válaszolt. Szerinte biztosítani kellene a parasztoknak az örökváltságot és az országgyűlési képviseletet. (Az örökváltság kérdését először Hajnóczy József feszegette a 18. század végén.) Dessewffy szerint a kötelező örökváltságot kellett volna bevezetni (az állam fizet kárpótlást a földesuraknak, mindenki felszabadulna), de Széchenyi az önkéntes örökváltság (a jobbágyok saját pénzből veszik meg földjüket, ezzel felszabadulnak a feudális terhek alól) pártján állt. Széchenyi második műve, a Világ (1831) tulajdonképpen egy felelet a Taglalatra, melyben elvetette a kötelező örökváltságot és a parasztok országgyűlési képviseletének javaslatát. Harmadik művében, a Stádiumban (1833) pedig összefoglalta reformgondolatait. A mű 12 pontja:

Báró Wesselényi Miklós, Széchenyi jó barátja ugyan erdélyi nemes volt, de mivel magyarországi birtokai is voltak, részt vett a magyar országgyűléseken és így a reformokban is. (Erdély a Diploma Leopoldium [1690] óta önálló volt, tehát volt saját országgyűlése, törvényhozása, stb.) Ő volt az “Árvízi Hajós” (1838) és ő írta a Balítéletekről című művet, mely szintén a parasztok politikai képviseletével, a kötelező örökváltsággal, a közteherviseléssel (1 adórendszer mindenkinek), a törvény előtti egyenlőséggel, valamint a sajtószabadsággal foglalkozik.

1830-ban lezajlott tehát az országgyűlés. A következő évben folyt le a Kolera-felkelés észak-keleten. A kolerajárvány miatt a katonaság lezárta a fertőzött területet, és megkezdték a kutak fertőtlenítését (a fertőzést a víz terjesztette), mire a nép azt hitte, hogy meg akarják őket mérgezni, ezért kirobbant a felkelés, amit nemsokára elfojtottak.

Az első igazi reformországgyűlés 1832-36-ig tartott. Ezen már formálódott az ellenzék, aminek célja a reformokkal való felvirágoztatás volt. Vezetőik Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc (Szatmár megye követe) voltak. (Kölcsey első követutasítása reformpárti volt, ezért mikor ezt megváltoztatták, inkább hazautazott.) Ekkor iktatták törvénybe Mária Terézia urbariumát.

Az országgyűlés alatt lett új király V. Ferdinánd (1835-1848). (IV. Ferdinándot apja, III. Ferdinánd koronáztatta meg, de a fiú korábban meghalt.) Mivel ez az uralkodó nem volt teljesen beszámítható, két kiváló politikus, Metternich (külügy) és Kolowrat (belügy) kezében volt a tényleges hatalom. Ezen az országgyűlésen tűnt fel először Kossuth Lajos az Alsó Tábla tagjaként, mert csak valaki helyetteseként vett részt. Ő vette észre, hogy nincs kommunikáció az ország felé az országgyűlésről, ezért megindította lapját, az Országgyűlési Tudósítást. Az örökváltság kérdését ismét levették a napirendről, és ekkor volt a konzervatívak és a reformpártiak első összecsapása is: 3 felségsértési per során Wesselényit 3 év, Kossuthot (betiltották Törvényhatósági Tudósítások című lapját, de ő tovább írta) 4 év (ezalatt is tanult), Lovassy Lászlót (országgyűlési ifjak pere: ő vezette a jogászhallgatókat) 10 év (megőrült) börtönre ítélték. A következő országgyűlés 1839-40-ig tartott. Az ellenzék vezetője Deák Ferenc (alsó tábla) és Batthyány Lajos (felső) volt. Ekkor iktatták törvénybe az önkéntes örökváltságot és azt, hogy a törvények nyelve ezentúl a magyar legyen. Mivel a reformpárt igen megerősödött, a konzervatívokból a Dessewffy család (Aurél és Emil) vezetésével megalakult a Fontolva Haladók tábora. Ők már látták, hogy a reformok folyamata megállíthatatlan, visszafordíthatatlan, ezért arra törekedtek, hogy csak azokat a reformokat engedélyezzék, amiket feltétlenül muszáj volt, és ezzel lassan meg akarták fékezni a reformpártiakat. Az 1839-40 és az 1843-44-es évek közé tehető tehető Kossuth pályára állása, mert 1841-ben Landerernél kapott munkát, mint a Pesti Hírlap szerkesztője. Ezt azért kapta, hogy a cenzúra segítségével féken tarthassák munkálkodását. Ő teremtette meg a vezércikket, amit olyan ügyesen írt, hogy a cenzúra nem tudott rajta hatni. Nemsokára két mindenki számára ismert program alakult ki. Az egyik a Pesti Hírlap által terjesztett Kossuth-program, a másik a Szatmári 12 pont, ami az ellenzéki erők programja volt. Ez utóbbit röplapokon terjesztették, de a kettő közel azonos volt:

Széchenyi még 1841-ben megírta a Kelet népe című röpiratát, melyben Kossuthot lázítással és felforgatással vádolta. Kossuth erre a Felelettel válaszolt, melyben visszautasította a vádakat. Széchenyi a magyar mezőgazdaság és az ipar fejlesztésének érdekében ugyanez évben (1841) megalapította a Védegyletet, melynek tagjai vállalták, hogy 6 évig csak magyar árut vesznek, kivéve, ha nem létezik ilyen. Az 1843-44-es országgyűlésen az ellenzék új vezetője Klausal Gábor lett. Megszavazták, hogy a Magyar Királyság területén a magyar legyen a hivatalos nyelv, hogy a nem nemesek is birtokolhassanak birtokot, viselhessenek hivatalt, és hogy ne korlátozzák a protestáns vallásokra történő áttérést. Látszott már, hogy a reformerők lépésről lépésre elérik, megvalósítják, amit akarnak, ezért a király miután berekesztette az országgyűlést, bevezette az adminisztrátori rendszert, ami a reformokat volt hivatott megfékezni. A cél az volt, hogy ne hangozzanak el reformjavaslatok az országgyűlésen, tehát mivel minden javaslat megyei szinten született és onnan képviselő hozta az országgyűlésre, még a megyében kellett megakadályozni megszületésüket. Minden megyében kinevezett a király ezért egy adminisztrátort a főispán mellé, akinek az volt a dolga, hogy a reformjavaslatoknak útját állja.

1843-44 és 1847-48 között szerveződtek az első magyar pártok. Az első a Centralisták pártja volt (1845). Vezetőjük Trefort Ágoston volt, programjuk egy centralista, tehát központosított állam létrehozása volt az adminisztrátori rendszer felszámolásával. A második a Konzervatív párt volt (1846). Két vezetője Dessewffy Emil (Fontolva Haladók feje) és gróf Apponyi György (adminisztrátori rendszer feje) volt. Céljuk a reformok fékezése volt. Ehhez támogatták az önkéntes örökváltságot és az önkéntes közteherviselést. A harmadik az Ellenzéki kör, később Ellenzéki párt volt. Fáy András 1842-ben alakította meg a Nemzeti kört, aminek a vezetője 1845-től gróf Teleki László volt. Ráday Gedeon 1845-ben megalakította a Pesti kört, ami Teleki vezetésével 1847-ben egyesült a Nemzeti körrel, megalapítva az Ellenzéki kört. Teleki helyettese Vörösmarty Mihály lett. A párt tagjai voltak Kossuth Lajos, Batthyány Lajos és Deák Ferenc. Programjuk megegyezett a Kossuth-programmal és a Szatmári 12 ponttal.

1847-48 között volt az utolsó pozsonyi országgyűlés, melyen kimagasló vezéralak volt Kossuth. Az előkészületekhez tartozik, hogy Kossuth Pest-, azaz Vezér-megye követeként ment, így Batthyány támogatását is élvezte, ezért, hogy Kossuth-tal vitatkozhasson, Széchenyi a soproni választásokon indult, de nem választották meg. Az utolsó pillanatban választotta meg Moson-megye képviselőjének, és az országgyűlésen Moson- és Pest-megye képviselője pont egymás mellett kellett üljön… Az Alsó Táblán bevezették a reformjavaslatokat, mert az adminisztrátori rendszer nem tudta megfékezni Kossuthot. A Felső Tábla azonban visszadobta a javaslatokat. Kossuth az újrafogalmazás helyett 1847. decemberétől 1848. márciusáig egyenként, de újra és újra ugyanazokat a javaslatokat küldte fel, a Felső Tábla sorra vissza is utasította mindet. 1848 tavaszáig (március 3-ig) nem is született eredmény. A párizsi forradalom hírére azonban Kossuth újra az összes javaslatot felküldte, de a Felső Tábla nem ült össze, mert ha összeülnek, dönteniük kell, ami az adott helyzetben nagyon kockázatos lett volna, ezért inkább úgy gondolták, hogy kivárják a forradalmi eseményeket. Március 13-án ki is tört az első bécsi forradalom, mireföl Pozsonyban ismét összeült a Felső Tábla, és minden javaslatot elfogadtak. Kossuth átlátta a helyzet adta lehetőségeket, ezért új javaslatokat is küldött fel, amiket szintén elfogadtak. Elkészült tehát a felirat, amit Kossuth, Deák és Batthyány 15-én vittek Bécsbe az uralkodónak, hogy az aláírja. (Széchenyi eddigre már kivonult a politikai életből.) Ezalatt (15-én) Pesten a Pilvax kávéházban a fiatal értelmiségiek (reformpártiak) kiállították a 12 pontot, amit a várba vittek a Helytartótanácshoz. Az akkori polgármester, Rottenbiller támogatta őket. A társaság este közösen megnézte a színházban a Bánk bánt. A pesti események tehát csupán támogatták a pozsonyiakat, a változást csak az országgyűlés hozta: alkotmányos rendszerváltozás. Bécsben azonban zavaros volt a helyzet, mert az őrült V. Ferdinánd helyett kormányzó Metternichet és Kolowratot elsöpörte a forradalom, és István főherceget (1847-48: nádor) leszámítva nem volt a kormányvitelre alkalmas személy Ausztriában. Március 16-17 éjjelén ezért István megbízta Batthyányt, hogy alakítson független, felelős magyar kormányt. (Ezt azért engedte meg, mert nem volt erejük keményen fellépni; ld.: Radeczky esete.) A névsor április 7-re lett kész, és herceg Eszterházy Pált kivéve mindenki reformpárti volt benne.

Április 11-én az uralkodó szentesítette a törvényeket. Megszülettek az úgynevezett Áprilisi Törvények, amik kimondták az ősiség és a feudális maradványok (úriszék, tized) eltörlését, a kötelező örökváltságot, a közteherviselést, a sajtószabadság biztosítását, a Magyar Hitelintézet és a nemzetőrség felállítását, kimondta, hogy az országgyűlés évente Pesten összeül és kimondta a felelős, független magyar minisztérium megalakulását. Magyarország tehát alkotmányos úton függetlenedett.

Nem lett azonban rendezve a nemzetiségi kérdés, a szőlődézsma, a hegyvám sem lett eltörölve és még nem volt magyar hadsereg. Az első következménye az lett, hogy mivel a nemzetiségek csak akkor képviselhették magukat, ha képviselőjük tudott magyarul (a megyék közigazgatási nyelve a magyar volt!) a szerbek, a horvátok és a románok sorra nemzetiségi felkeléseket robbantottak ki. A szőlődézsma azt jelentette, hogy a szőlő 1/10-ét be kellett szolgáltatni, míg a hegyvám a hegyi termények pl. szőlő vámja volt. Ez ellen parasztmozgalmak születtek, amiket elfojtottak. Azt a problémát pedig, hogy nem volt magyar hadsereg, a magyar katonák hazahívásával és toborzással kívánták megoldani. Kossuth célja volt továbbá az osztrákoktól független magyar pénzrendszer megteremtése, ami okán sor került az első magyar pénzintézet felállítására 1848 júniusában, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank néven.

Az első pesti országgyűlés 1848. július 5-én volt. A Felső Táblára meghívással, az Alsó Táblára cenzusos választással lehetett bekerülni. (A cenzus: minden 20 év feletti, bizonyos vagyonnal rendelkező férfi választhatott.) Az országgyűlés kulcskérdése természetesen pénz és a hadsereg volt. Megszavazták 42 millió forint adó kivetését és 200 ezer újonc besorozását. Ezeket a javaslatokat azonban a király nem szentesítette, mégis toboroztak. Szeptemberben eltörölték a szőlődézsmát.

Az uralkodó még 1848. márciusában nevezte ki Jellasicsot horvát bánnak, akinek feladata a Magyarország elleni támadás előkészítése volt. Szeptember 11-én meg is indult csapataival a Dráván (Légrádnál és Eszéknél) átkelve Pest felé. A Móga János vezette magyar csapatok a Velencei-tó északi oldalán, Pákozd és Sukoró közt ütköztek meg velük. A szeptember 29-én lezajlott pákozdi csata fényes magyar győzelemmel zárult, Jellasics 3 napos fegyverszünetet kért, amit kihasználva csapataival Győrön át Bécs felé menekült. A magyarok csak a 3. nap leteltével kezdték üldözni, majd az osztrák határhoz érve megálltak és még az október 6-i bécsi forradalom hírére sem mentek tovább. Végül, mikor mégis elindultak, Schwechatnál (október 30.) vereséget szenvedtek. Jellasics Magyarországon hátrahagyott oldalszárnyát (október 7-én) népfelkelők verték el Ozoránál.

Mindkét ország belső politikai változásokon ment keresztül ez idő alatt. Bécsben még 1848. márciusában elzavarták Metternichet és Kolowratot, ezért a közigazgatást igazából csak őszre tudták helyreállítani. Ehhez tartozott, hogy december 2-án lemondatták V. Ferdinándot. Utóda a 18 éves I. Ferenc József (1848. dec. 2 - 1916. nov. 21.) lett, aki miniszterelnöknek Schwarzenberget, belügyminiszternek Stadiont és a Magyarország elleni erők parancsnokának Windischgrä tzet nevezte ki. Magyarországon szeptember 16-án Kossuth vezetésével megalakult az OHB (Országos Honvédelmi Bizottmány), majd miután december 2-án lemondott Batthyány kormánya, december 8-án átvették a kormány szerepét. November 1-étől a magyar seregek parancsnoka Móga János helyett Görgey Artúr lett.

December közepén Windischgrä tz meg is indult Magyarország ellen, célja Buda és Pest elfoglalása volt. Mivel Görgey féltette új, gyakorlatlan katonáit, nem szállt szembe az osztrákokkal, így előbb Buda (december 31.), majd Pest (január 1.) is azoké lett. A kormány a fenyegetettség miatt Szolnokon keresztül Debrecenbe költözött, a haderőnek pedig a Tisza vonala mögött jelöltek ki találkozót. Görgey azonban inkább észak felé vette az irányt, hogy a Felvidéken keresztül menjen a Tisza mögé, így adta ki 1849. január 5-én a Váci Kiáltványt, mely szerint hajlandó lett volna a békés megegyezésre az osztrákokkal, de csak az Áprilisi Törvények figyelembevételével. Deák és Batthyány is Windischgrä tzhez ment egyezkedni, az azonban haza már csak Deákot engedte. Februárban a kormány még mindig Debrecenben, a magyar hadsereg pedig a Tisza mögött volt. Több esemény is beindult. Görgeyt Kossuth leváltotta a lengyel Dembinszkyre, aki azonban kevésbé volt tehetséges, ezért nem sokkal később a vezérkar fellázadt, és Görgeyt akarta vissza. Schlick Galícia (észak-kelet) felől támadt Miskolc felé, de Klapka György sikerrel megállította. Bem még januárban megkezdte Erdély megtisztítását az osztrákoktól. Február 9-én Piskinél megverte Puchnert, így övé lett Nagyszeben és Gyulafehérvár. Március közepére egész Erdélyt megtisztította. Perczel Mór megverte Windischgrä tz előcsapatait, majd megkezdték az ellentámadás előkészítését. Céljuk természetesen Windischgrä tz csapatainak bekerítése és megsemmisítése volt. Február 26-27-én zajlott le a kápolnai csata, ahol a magyarok Dembinszky hadvezetési hibái miatt vereséget szenvedtek. (Ekkor tört ki a lázadás ellene.) A csata után Windischgrä tz jelentette az Olmützben levő udvarnak, hogy a magyar ellenállást felszámolta. (Olmütz Csehországban van, és ide menekült az uralkodói udvar a forradalom idején.) Ferenc József erre kiadta az Olmützi Alkotmányt (1849. március 4), ami kimondta az Áprilisi Törvények és Magyarország különállásának érvénytelenségét. (Tartományi szintre süllyesztette, mint az 1620-as fehérhegyi csata után Csehországot.)

Megindult azonban 1849. áprilisában az úgynevezett Tavaszi Hadjárat, ami 2-án Hatvant, 4-én Tápióbicskét, 6-án Isaszeget, 10-én Vácot, 19-én Nagysallót, 22-én Komáromot, 25-én Pestet és május 4-21 között Budát foglalta vissza. Budát azért vették be vállalva a nagy véráldozatot, mert bár Windischgrä tz haderejét megsemmisítették, nem volt kit üldözni, egy ilyen jelentősségű várat mégsem lehetett az osztrákok kezén hagyni.

Kossuth 1849. április 14-én a debreceni nagytemplomban kimondta a trónfosztást. (Ezt mondta ki az 1707-es országgyűlésen Bercsényi is!) Május 1-én Kossuth lett a kormányzó, az új kormányt Szemere Bertalan vezette. Ferenc József erre Windischgrä tzet leváltva a bresciai “Hiéna” Haynaut nevezte ki főparancsnoknak, majd a Szent Szövetség nevében az orosz I. Miklóstól kért segítséget. Májusban már megvolt a szövetség, a Paszkievics vezette orosz erők megindultak Magyarország és Erdély ellen. A magyar vezérkar ellenállási tervet dolgozott ki. Megerősítették Komáromot, élére Klapkát nevezték ki, Temesváron csapatösszevonást rendeltek el (erdélyi hadak: Bem), de mivel Görgey ismét késlekedett és több vereséget is szenvedett Haynautól, Bem 1849. július 31-én Segesvárnál súlyos vereséget szenvedett az osztrákoktól. Bem újra a gyülekezőhelyre ment, Görgey ismét késlekedett. Augusztus 1-én a kormány Aradon volt. 9-én Temesvárnál a parancsnokságot Bem már a harc közben vette át Dembinszkytől, de még így is veszítettek. 11-én Kossuth teljhatalommal ruházta fel Görgeyt, majd elhagyta az országot. Görgey 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert, de nem Haynau, hanem Paszkievics előtt, mert nem tudta, hogy az oroszoknak kiadatási szerződésük volt az osztrákokkal. Így mindenki osztrák fogságba került, csak Klapka tudta megtartani várát, Komáromot, amit október 2-án adott át büntetlenség ellenében. (Azért menekült meg Jókai, mert az ő nevét is a váriak névsorára írták.)

Október 6-án Haynau iszonyatos vérengzést rendezett Latour és a második bécsi forradalom emlékezetére, aminek keretében Aradon 12 tábornokot és 2 ezredest, valamint Pesten Batthyány Lajost kivégezték.