1910-ben került hatalomra a Tisza István által újjászervezett Szabadelvű Párt Nemzeti Munkapárt néven. Ez maradt a kormányhatalom egészen 1918-ig. 1912-ben Tisza lett a házelnök, tüntetések kezdődtek ellene, mire a fegyveres erők a tömegbe lőttek. Ez a nap vérvörös csütörtök-ként lett ismert. A következő évben Tisza lett a miniszterelnök (1913-1917). Közelgett a háború. 1914. június 28-án merénylet áldozata lett a trónörökös (Ferenc Ferdinánd) és egyedül Tisza ellenezte a háborút, aminek kitörését mindenki lelkesen fogadta, az ellenző hangokat csak 1914 végétől lehetett hallani. A kormány ellenzékéből, a Függetlenségi és `48-as Pártból kivált egy csoport (1916), ami ellenezte a 48-asok németbarát és kormánytámogató politikáját. A háború azonnali lezárását akarták. Vezetőjük 1915 óta gróf Károlyi Mihály volt, nevük Egyesült Függetlenségi és `48-as Párt, rövidebben Károlyi-párt lett. Programjuk része volt az annexiómentes, területi integritást biztosító (hódításmentes, az ország egységét, nagyságát megőrző) béke, a politikai szabadságjogok és az általános választójog biztosítása, valamint a perszonális unió Ausztriával a dualizmus helyett (önálló hadsereg, hadügy, vámterület, vámhatár Magyarországnak).

Az 1917. februári oroszországi forradalom hatására az ellenzék harcot indított Tisza megbuktatására. Ezt a törekvést siker koronázta, a nyáron már új miniszterelnök, Wekerle Sándor alakított kormányt a Nemzeti Munkapártból. (Ő volt a Szabadelvűek miniszterelnöke 1892-ben, majd ő állt 1906-1910 között a koalíciós kormány élén.) 1917 nyarán megalakult a Választójogi Blokk a Károlyi-párt, a szociáldemokraták és a Polgári Radikális Párt szövetségeként. Követelték az általános választójogot minden nagykorú számára, valamint elfogadták a Károlyi-párt programját.

Ősszel az oroszországi októberi forradalom hatására Magyarországon is sztrájkok, tüntetések kezdődtek. Ezek közül az egyik legfontosabb a cattaloi dokkmunkások sztrájkja (1918. január 26.), majd ezek lázadása (1918. február 1, a háború befejezéséért) volt. A felkelést Horthy Miklós verte le. (Cattaloban volt az ország flottájának bázisa.) Ezt követte még több tüntetés, sztrájk, elégedetlenkedés, majd a döntő fordulat 1918. október 16-án következett be, mikor IV. Károly bejelentette, hogy a Monarchiát konföderatív (szövetségi) alapon átszervezi. Ezzel megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, tagjai sorra kikiáltották függetlenségüket. Elsőként a csehek léptek ki (1918. október 18.).

Október 23-án Wekerle lemondott, még aznap éjjel megalakult a magyar Nemzeti Tanács a Polgári Radikális, a Károlyi- és a szociáldemokrata pártokból. Egész Magyarországon tanácsok kezdtek alakult, mint az oroszoknál és a németeknél. Programjuk a független, demokrata Magyarország létrehozását, az annexiómentes, területi integritást biztosító béke megkötését, a szabadságjogok és az általános választójog megadását, a nemzetiségi jogok biztosítását és a hadsereg leszerelését tűzte ki célul. Nem csoda, hogy az uralkodó nem engedte őket kormányra. A Tanács október 25-én hivatalosan is megalakult, céljuk Károlyi miniszterelnöki székbe juttatása volt. Az uralkodó azonban Hadik Jánost nevezte ki, ezért a Nemzeti Tanács oldalán álló tömegek tüntetni kezdetek Károlyi kinevezéséért. Károly király erre József főherceget Budára küldte, így a tömeg őbelőle akarta kicsikarni a döntést. Megindultak hát a vár felé, mire a rendőrség a Lánchídon tüzet nyitott rájuk (1918. október 28, lánchídi csata). A következő két nap során viszont mind a rendőrség, mind a katonaság átállt a tömegek oldalára. Október 30-án kitört az őszirózsás forradalom. A frontra irányított erők a tömeghez csatlakoztak, elfoglalták a stratégiailag fontos helyeket, megszállták a pályaudvarokat, telefonközpontokat, hidakat, útkereszteződéseket, stb. így a hatalom az ő kezükbe került. Ennek eredményeképp József főherceg október 31-én kinevezte Károlyit miniszterelnöknek, valamint ugyanezen a napon meggyilkolták Tisza Istvánt.

Károlyi koalíciós kormányt alakított a Szociáldemokrata (Garami Ernő, Kunfi Zsigmond), a Károlyi- (gróf Károlyi Mihály) és a Polgári Radikális Pártból (Jászi Oszkár). Első intézkedésük volt a 8 órás munkanap bevezetése, a szabadságjogok és az általános választójog biztosítása minden 21 év feletti férfinek és 23 év feletti nőnek, aki tudott írni-olvasni. Továbbra is tervben volt a háború lezárása, mivel a november 3-i padovai fegyverszünetet (megszállt területek kiürítése, hadsereg visszavonása, leszerelése, létszámának csökkentése) egy már nemlétező állam, a Monarchia nevében kötötték meg. November 13-án Magyarország külön is megkötötte a fegyverszünetet (belgrádi egyezmény/konvenció). Ebben el kellett ismerje a független, önálló Csehszlovákiát, valamint kijelöltek egy demarkációs (ideiglenes határ-) vonalat a Duna és a Maros vonalában Szerbia, ill. Románia felé. November 16-án kikiáltották a népköztársaságot. A legsürgetőbb feladat ezek után a nemzetiségi kérdések tisztázása volt, mert mivel az 1868-as Eötvös-féle nemzetiségi törvényt nem tartották be, a különböző nemzetiségek (szerb, szlovák, horvát, ruszin, román) sorra bejelentették törekvéseiket, hogy vagy új államként jöhessenek létre, vagy csatlakozhassanak anyaországukhoz. Küldötteikkel Jászi Oszkár tárgyalt képviselve a kormány területi integritást fontosnak tartó álláspontját akár autonómia biztosításával is. Ehhez azonban már késő volt, 1918 végén sorra elszakadtak, megegyezni csak a németekkel sikerült (autonómia).

Ezalatt új politikai erő jött létre, 1918. november 24-én megalakult a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) a baloldali szociáldemokraták, a forradalmi szocialisták és a Szovjet Oroszországból hazatért bolsevizálódott hadifoglyok (Kun Béla, Korvin Ottó) összefogásaként. Programjuk a földek, bányák, bankok és a 100 holdnál nagyobb birtokok államosításából, a tanácsköztársaság kikiáltásából, a munkanélküliség megszüntetéséből, ill. segélyezéséből, valamint szociális intézkedésekből (nyugdíj, ingyenes egészségügyi ellátás, lakbérek megszüntetése) állt.

A népköztársaság kikiáltásával (november 16.) új végrehajtó szerv kellett. 1919. január 11-én Károlyit ideiglenes köztársasági elnöknek, Berinkey Dénest ideiglenes miniszterelnöknek nevezték ki. Céljuk a földtörvény megvalósítása volt. Törvénybe iktatták hát a Búza Barna-féle földreformot (február 16.). Eszerint minden 500 hold feletti világi, minden 200 hold feletti egyházi és minden 50 hold feletti szőlőbirtok kisajátításra kerül (csak a limit feletti rész!), majd ezeket felparcellázva szétosztják a szegényparasztok és agrárpolgárok közt. A földosztást gyakorlatban azonban csak Károlyi kápolnai birtokán kezdték meg.

1919. február 20-án került sor az ún. Népszava-incidensre. Ekkor ugyanis már érezte a kormány fenyegetettségét bal felől, így amikor a Népszava egy munkanélkülieket támadó cikke hatására tüntetés kezdődött és ismeretlenek a tömegbe lőttek, rögtön megvádolták a kommunistákat, megkezdték vezetőik letartóztatását, bebörtönzését.

Március 20-án az antant egy jegyzéket küldött a kormánynak, melynek szerzője Vix volt. Ebben követelték, hogy a kormány a román demarkációs vonal és a magyar hadsereg közt egy semleges zónát hozzon létre. Ez jelentős területátadást jelentett volna, ám a kormány nem vállalta a választás kockázatát. Még aznap éjjel megkezdődtek a tárgyalások, mire a kormány lemondott és egy tiszta szociáldemokrata kormány alakult. A döntést azonban ők sem vállalták, inkább a börtönbüntetésüket töltő kommunista vezetőkkel kezdtek tárgyalni. Ennek eredményeképp a szociáldemokraták és a kommunisták fuzionáltak, létrejött az MSZP (Magyarországi Szocialista Párt), ami át is vette a hatalmat. 21-én megalakult a Forradalmi Kormányzótanács, ami kikiáltotta a tanácsköztársaságot. A Tanács elnöke Garbai Sándor (korábban szociáldemokrata) lett. A Tanács 13 népbiztosából egyedül a külügyi népbiztos, Kun Béla volt kommunista. (A helyettesek között már 9 kommunista volt.) Intézkedéseikkel megkezdték a tanácsrendszer kiépítését. Falusi, városi (Budapesten kerületenként), járási és megyei tanácsok alakultak, melyeknek csúcsa a Kormányzótanács volt. A végrehajtó hatalom a direktórium lett, ami falvakban 5, városokban (Budapesten kerületenként) 20 főből állt. Megkezdték az államosítást, minden 20 munkásnál többet alkalmazó ipari, bányai üzemet és minden 10 alkalmazottnál többet számláló kereskedelmi tevékenységet végző vállalatot elvettek. Kisajátították a 100 holdnál nagyobb birtokokat, ám a parasztságot “elfelejtették” megnyerni maguknak a földosztással, és azonnal TSZ-eket, gazdaságokat kezdtek szervezni. Szociális intézkedéseik közé tartozott az ingyenes oktatás és orvosi ellátás bevezetése, a munkanélküliek segélyezése, a nyugdíjbiztosítás bevezetése és a lakbérek megszüntetése. Alkotmánymódosításukban szabályozták a választójogot: minden 18 év feletti, társadalmilag hasznos munkát végző ember szavazhatott. A kormány felvette a kapcsolatot Szovjet Oroszországgal, ám azt az intervenció foglalta le.

Az antant hatalmak közül Anglia és az Egyesült Államok nem kívánt beavatkozni a kelet-európai felállásba, ám Franciaország mindenképp intervenciót akart. Kun Béla ezt elkerülendő jegyzéket küldött nekik, miszerint a magyar kormány tiszteletben tartja a belgrádi konvencióban foglaltakat. Christian Smuts erre Budapestre utazott, hogy a Vix-jegyzék elfogadásáról tárgyaljon a kormánnyal. Az azonban határozottan elutasította azt, mire az antant válasza az intervenció volt. Végrehajtását Románia és Csehszlovákia vállalta magára. Április 16-án a románok indultak meg, elfoglalták az egész Tiszántúlt, a magyar csapatok a Tisza jobb partjára szorultak vissza. A csehszlovák csapatok április 24-én kezdék meg támadásukat, elfoglalták Érsekújvárt, Miskolcot, majd szinte az egész Felvidéket Miskolc-Sátoraljaújhely vonaláig. A támadók célja: az északkeleten való egyesülés után tovább támadni. Támadásaikkal gyors sikereket értek el, a románok elfoglalták Nagyváradot is. Április 27-re már a Tisza vonaláig nyomultak a román csapatok, de itt a magyarok a folyó jobb oldalán erődöket emelve tartották a frontot. 1919. április 28-án Csapnál a támadók egyesítették hadaikat, így a csehszlovákok az Érsekújvár-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalat, a románok a Tiszántúlt biztosították. A magyar oldalon személycserékre került sor: a hadsereg főparancsnoka Böhm Vilmos, a vezérkari főnök Stromfeld Aurél lett. Hamar belátták, hogy a támadók közül a csehek voltak a gyengébbek, kísérletet tettek kiszorításukra. Május 20-án megkezdődött a Miskolc elleni támadás, ami 22-én a város elfoglalásával végződött. Következett az északi hadjárat, ami 1919. május 30-án indult meg. Gyors, átütő sikereket arattak csapataik, június 3-án Érsekújvárt, 6-án Kassát, 9-én Eperjest, majd 10-én Bártfát vették vissza. A franciák erre kétségbe estek, Clemanceau már június 7-én kiadta 1. jegyzékét, amely felszólította tanácskormányt a hadakozás beszüntetésére, cserébe az antant hatalmak meghívták volna őket a béketárgyalásokra. Június 16-án kiadta 2. jegyzékét is, mely a magyar csapatok Felvidékről való kivonását követelte és ígéretet tett, hogy cserébe a románok is kivonulnának a Tiszántúlról. Emiatt aztán szembefordult a politikusok és a katonák érdeke, mert Kun Béla szerint úgyis ez volt a maximum, amit el tudtak az adott helyzetben foglalni, ezért el kellene fogadni, a katonai vezetők viszont azzal érveltek, hogy a harcok árán elfoglalt területek visszaadása lerontaná embereik morálját. Végül mégis a politikusok szava volt a döntő, mire Böhm és Stromfeld lemondott. Az új főparancsnok Landler Jenő, a vezérkari főnök Julier Ferenc lett. A magyar csapatokat kivonták a csehszlovák területekről, ám erre sem a románok nem mozdultak, sem Clemanceau nem reagált. A románokat is ki kellett tehát verni. Ennek legnagyobb akadálya a Tisza volt, ezt csak egy elterelő hadművelet segítségével tudták átlépni.

Júniusban került sor a monitor-lázadásra, ami egy katonai felkelés volt a kormány ellen Budapesten. (A monitorok a dunai hadihajók voltak.) A felkelők ellenforradalmi központokat hoztak létre, amik a Tanácskormánnyal szemben kívántak fellépni. Bécsben gróf Bethlen István vezetésével létrejött az ABC (AntiBolsevista Comite), Aradon pedig ellenkormány alakult. Ez utóbbi kész volt a hatalom átvételére, elnökük gróf Károlyi Gyula, külügyminiszterük gróf Teleki Pál, hadügyminiszterük Horthy Miklós, hadügyi államtitkáruk Gömbös Gyula volt. Kidolgozták a románok elleni támadást is, majd ezt elpostázták Bécsbe, csapataikhoz és a francia erőkhöz is. (Makó és Hódmezővásárhely francia kézen volt.) Ez utóbbi azonban a románokhoz is eljuttatta, így 1919. július közepén megindult a román támadás. A magyar erőket leverve átkeltek a Tiszán és Budapest ellen indultak.

A tanácskormány lemondott, ezzel felbomlott az MSZP is, tagjai közül sokan emigráltak Bécsbe, Oroszországba. Peidl Gyula alakított kormányt, mely augusztus 1-5-ig állt fenn. Az államforma ismét köztársaság lett, felszámolták az államosítást, megkezdték az eltulajdonított javak visszaadását. Az átmenet azonban igen enyhének volt mondható, hisz a Kormányzótanács volt elnöke, Garbai Sándor ismét miniszter lehetett.

A románok tovább nyomultak Budapest felé, az aradi kormány egységei pedig a Duna mellett jöttek észak felé. Augusztus 5-én a románok elfoglalták Budapestet, a kormány lemondott. Az új kormány Friedrich István vezetésével alakult meg. Befejeződött a tanácsköztársaság utáni visszarendeződés, a földeket is visszaadták. 3 hatalmi központ alakult ki, Budapesten a románok és a Friedrich-kormány, valamint Siófokon Horthy, vagyis az aradi kormány központja. (Horthy különítményének parancsnokai Prónay, Héjjas és Ostenburg voltak, legnagyobb vérengzéseik Izsákon és Orgoványnál voltak.) A fennálló helyzet mindenki számára tarthatatlan volt, megkezdődtek az antant-román tárgyalások, amiknek eredményeképp a románok 1919. november 14-én elhagyták Budapestet, majd 1920-ra az egész országot. 1919. november 16-án Horthy bevonult különítményesei élén Budapestre, ahol új kormányzat is alakult.

Az új miniszterelnök Huszár Károly (1919. november 22. – 1920. március) lett. Új párt jött létre: a KNEP (Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja). A kormány legfontosabb kérdése az államforma eldöntése volt. Mindenképp monarchiát akartak, de abban, hogy ki legyen az uralkodó, abban nem tudtak megegyezni, mert Horthy nem kívánt király lenni. A legitimisták IV. Károlyt, vagy annak fiát, Ottót (kb. 7 éves) akarták uralkodóul. Tartották is a kapcsolatot ezért a volt uralkodóval. A másik csoport szabad királyválasztást akart, de semmiképp sem a Habsburg-házból valót, hanem sokkal inkább egy főherceget szerettek volna a magyar trónon. Az államformát így király nélküli királyságban határozták meg, de nem ez volt az első ilyen, hisz 1849-ben is volt egy ilyen időszak. Szükséges volt azonban egy kormányzó megválasztása; ez az 1920. március 1-i választás alapján vitéz Nagybányai Horthy Miklós lett.

Ismét eljött a kormányváltás ideje, most Simonyi-Semadam Sándor alakította meg az újat a KNEP és a kisgazdapárt koalíciójában. Legjelentősebb feladatuk a világháborút lezáró béke megkötése volt, amire 1920. június 4-én, Trianonban került sor. Ezt követően belső ellentétek miatt elbuktak. Még az év nyarán fuzionált azonban a két párt, létrehozták az Egyesült Keresztény Nemzeti Földműves- és Kisgazdapártot. Az új miniszterelnök gróf Teleki Pál lett. Elfogadták a numerus clausust (= zárt szám), az első magyarországi zsidóellenes törvényt. Eszerint ugyanis egyetemekre, főiskolákra fajok, nemzetiségek tagjait csak a lakosság arányában lehetett felvenni. Megkezdődött a vitézi rend szerveződése is Horthy védnökségével. (A vitézi cím földdel járt, azt a legidősebb fiú örökölte.)

1921. márciusában Károly kísérletet tett a visszatérésre. Eljutott egészen Budapestig, ahol tárgyalt Horthyval megkoronázásának lehetőségeiről, és Horthy bár nem lelkesedett az ötletért, el sem utasította. A találkozónak külföldön is híre ment, és sorra tiltakoztak, mert veszélyeztetve érezték frissen szerzett területeiket és függetlenségüket. Mozgósításba kezdtek, majd az antant jegyzékben is tiltakozott. A magyar kormány erre áprilisban felkérte Károlyt a távozásra, mire az el is ment. Teleki lemondott.

1921-1931 között gróf Bethlen István lett a miniszterelnök. Első intézkedése volt, hogy 6 éves kortól 9 éven keresztül kötelezővé tette az oktatást, valamint vasár- és ünnepnapokon az istentiszteleten való részvételt (csak az iskolásoknak). 1921 őszén került sor Károly második visszatérési kísérletére. Megjelent Sopronnál, majd fegyveres kíséretével Budapest felé indult a hagyományos Bécs-Budapest vasútvonalon. Horthy ekkor már nem kívánt tárgyalni, ám egységei közül néhányan átálltak a királyhoz. Nem volt más választása, Budaörsnél fegyverrel állította meg Károlyt. A hírek hallatán a kisantant ismét mozgósításba kezdett, most már a Habsburg-ház trónfosztását követelték ultimátumukban.

Erre 1921. november 3-án került sor, harmadszorra is megtörtént a Habsburgok trónfosztása Magyarországon. Ezzel a lépésével a rendszer külpolitikailag bebiztosította magát, majd hozzálátott a gazdaság stabilizálásához. Az első kereskedelmi egyezményt a külföldiek közül Ausztriával kötötték meg 1922-ben, ezt a németek és az olaszok követték. A politikai stabilizálódás második lépéseként 1921. december 22-én megkötötték a Bethlen-Peyer paktumot. Az előbbi a kormány, a második a szociáldemokraták részéről írta alá. A paktum biztosította a legális működés lehetőségét a szociáldemokrata pártnak, mint a munkásság képviselőjének. Indulhattak tehát a választáson, lehettek képviselőik a parlamentben. A párt cserébe vállalta a sztrájkmentességet, a vasútnál, bányákban és a mezőgazdasági munkások között. Támogatta továbbá a kormányt abban, hogy mellette állva segítette jó hírének terjedését, valamint nem engedték be a kommunistákat.

A gazdasági megerősödéshez nemzetközi kapcsolatok kellettek, de Oroszországgal Horthy bolsevik-ellenessége miatt, Németországgal annak belső problémái miatt, az Ausztrián kívüli szomszédos országokkal pedig az azokkal való rossz viszony miatt nem lehetett ilyen kapcsolatokat kiépíteni. Szükség volt továbbá népszövetségi kölcsönre.

Újabb reformként 1926. decemberében bejelentették a korona leváltását pengőre. (1 aranykorona ekkor 1.6 pengőt ért.) A földek értékét azóta is aranykoronában adják meg. A reformok meghozták a stabilitást, megindult a gazdasági fejlődés.

1922-ben elfogadták az új választójogi törvényt, ami szűkítette a választók rétegét. A rendelet szerint minden 24 év feletti férfi szavazhatott, ha legalább 10 éve volt magyar állampolgár, legalább 4 elemit végzett és legalább 2 éve egyhelyben lakott. Ezzel lényegében kizárták a munkásságot. A nők közül csak azok a 30 év felettiek szavazhattak, akiknek vagy saját keresetük, vagy legalább 3 gyerekük volt. Az egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező nők már 30 éves koruk előtt is szavazhattak.

A Bethlen-kormány alatt indult meg a munkásság újjászerveződése is. A kommunisták ekkor vagy illegalitásba, vagy Bécsbe, Oroszországba menekülve vártak. 1925-ben Kun Béla vezetésével Bécsben újjászerveződött a kommunista párt, míg ezalatt Budapesten Vágó Bélával az élen megalakult az MSZMP (Magyarországi Szocialista Munkáspárt), melynek célja az egyesülési-gyülekezési szabadságjogok és az általános titkos és egyenlő választójog biztosítása volt. Államosítani kívánták a 100 holdnál nagyobb földeket és földosztást hirdettek. A kormány mindkét párt ellen fellépett, elfojtotta őket. (1928-ban megszűnt az MSZMP.)

Befejeződött tehát az ország gazdasági-társadalmi stabilizációja, ám mint egész Európában, itt is megkezdődött az 1929-1933-as gazdasági világválság. Hatásai azonosak voltak a többi országra tett hatásokkal. (Lásd A két VH közti egyetemes történelem című részt!) A Bethlen-kormány 1931 nyarán lemondott. Az új kormányt gróf Károlyi Gyula alakította, és 1931-1932 közt volt hatalmon. 1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter a biatorbágyi viaduktnál kisiklatta a bécsi vonatot, és mivel a tettes akkor még ismeretlen volt, azonnal bevezették a statáriumot (= rögtön ítélő bíráskodás). Megkezdték a kommunista vezetők felkutatását, letartóztatását, 1932-ben a nemzetközi felháborodás ellenére kivégezték Sallai Imrét és Fürst Sándort. (Rákosit a szovjetek kimenekítették az országból.)

1932-ben egy kormányválság hatására Károlyi kénytelen volt lemondani, az új miniszterelnök Gömbös Gyula (1932-1936) lett. Ő a német fasizmus híve volt, ezért Magyarországot is a fasiszta országok közé kívánta kapcsolni. Ekkor erősödtek meg a nemzetközi kapcsolatok Németországgal. Gazdasági programja a 95 pontos Nemzeti Munkaterv volt. Ekkor alakult a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet).