Az abszolut monarchia kiépítése XIII. Lajos (1610-1643) nevéhez fûzõdik. Sikereihez nagyban hozzájárult Richelieu (1624-1642) bíboros és miniszter segítsége is. Megszilárdult az intendantúra (a közigazgatási területek élén állt egy-egy intendáns) és függetlenedett a Gallikán Egyház. A pápát elismerték, de a legfõbb feje a király volt. A La Rochelle-i erõd elfoglalásával (1628) felszámolták az hugenottákat, majd 1615-ben egy házassági szerzõdéssel biztosította fiának a trónt.

Õ volt XIV. Lajos (1643-1715), aki trónralépésekor még csak 5 éves volt, ezért Ausztriai Anna (anyja) irányította az országot. Az ekkori államminiszter, Mazarin (1643-1661) volt azonban a tényleges úr. Nevéhez fûzõdik a 30 éves háború lezárása (1648: Vesztfália), mely során Elzász tartománnyal nõtt az ország. Ugyanez idõben jött létre a Fronde-mozgalom (1648-1653), mely az abszolut monarchia felszámolását, a rendi viszonyok visszaállítását és Mazarin eltávolítását követelte. A mozgalmat leverték, megszüntették.

A gazdaságban a tulajdonviszonyok megmaradtak, nem volt polgári hatalom. A polgárok az uralkodóval jó viszonyban voltak, a hivatalokat és a nemesi címeket pénzért megvásárolhatták. Így jött létre a kard nemessége mellé az új taláros nemesség. Kiépült a hivatalrendszer is: az államminiszter állt a közigazgatási ágazatok élén, az államtitkár volt a végrehajtás feje, amit az intendánsok ellenõriztek (tehát befolyásuk csökkent!). Kiépült a zsoldoshadsereg is, ahol volt a lovasság, a gyalogság és a tüzérség mellett több kiegészítõ egység is (hadmérnökök, utászok). Bevezették az egyenruhát és a nemesek számára kötelezõvé vált a hadbavonulás (tisztek). Megszûnt tehát a nemesi felkelés (=saját zászló alatt viszik csapataikat). A hadsereg létszámát is megemelte 40 ezerrõl 200 ezerre. Mazarin halála után Lajos vette át a vezetést, de pénz kellett neki, így kinevezte Colbert-t pénzügyminiszternek, aki bevezette a merkantilista gazdaságot (Bethlen Gábor!), aminek bevételeibõl felépült a Versailles-i kastély és több háborút is vezetett.

A Nantes-i Edictum (1598, IV. Henrik) visszavonásának (1685) hatására megindult a kálvinisták templomainak lebontása, és azok Poroszországba mentek fellendítve annak gazdaságát, így az Európa egyik vezetõ hatalmává vált. 1659-ben a francia-spanyol béke után az 1615-ös házassági szerzõdés szerint Lajos elvette Mária Teréziát, majd 1665-ben IV. Fülöp (sp) halálával Lajos Hollandiát akarta hozománynak. 1678-ig háborúzott Hollandiával, de sikertelen maradt, és az a spanyolok kezén maradt. II. Károly (1665-1700, sp) utód nélkül közeledett a halál felé és a várományos Lipót (Hbs) volt, ám az végül Mária Terézia unokáját, Bourbon Fülöpöt jelölte ki utódjául. Kirobbant tehát a Spanyol örökösödési háború (1701-1714).

Az abszolut monarchia kiépítõje és az anarchia leverõje itt I. Erzsébet (1558-1603) volt. Megindult a gazdasági felfutás, beindult a tõkés termelés (céhek helyett manufaktúra) és a bérmunka. Megjelent a gentry, az új társadalmi réteg, aki a földbirtokából él, valamint a parasztbérlõk két csoportja, a freeholder (a bérleti jog örökletes) és a copy-holder (21 évig tart). Külpolitikájában fontos volt a spanyolellenes állami kalózkodás és kevésbé lényeges a gyarmatosítás (17. sz: lendület). Stuart Mária (1560-ban) katolikusként tért vissza Skócia trónjára, de ez persze a kálvinista többség nemtetszését váltotta ki, így 2 éves fia, Jakab megfosztotta trónjától (1567). Mária Erzsébethez menekült, de mivel vagy õ, vagy Jakab nyerhette csak el Anglia trónját, õrizetben tartották, majd lefejezték (1587). Fülöp (sp) “ezért” kívánt bosszút állni, amikor 1588-ban megindult az Armadaval Anglia ellen. A viharban ért veszteségeik után azonban vereséget szenvedtek Drake kapitánytól, bár Hollandia spanyol befolyás alá került.

Erzsébetet a trónon I. Jakab (1603-1625, VI. J. skót) követte, de ez már Anglia hanyatló szakasza volt, amit minden kísérlte ellenére sem tudott visszafordítani. 10 évig nem volt rendi gyûlés sem. Fõ támasza a Csillagkamara (VII. Henrik, bíróság) volt. Mivel terjedt a kávinizmus (puritánok) a katolikus maradványok teljes kiírtását követelték. A kálvinisták két irányzata a presbiteriánusok és az independensek irányzata volt. Az elõbbiek voltak a szelídebbek, õk új egyházszervezetet akartak a presbiterek vezetésével. Az independensek, a radikálisok független egyházkerületeket akartak. Ezzel párhuzamosan a polgárság és a gentry az abszolutizmus eltörlését és a rendi jogok visszaállítását akarták a tõkés termelés megtartásával.

Jakab fia, I. Károly (1625-1649) uralkodása alatt létrejött az Angol-Skót perszonálunió. Felesége XIII. Lajos nõvére volt. Támogatta a francia katolikusokat, ezért otthon népszerûtlen volt. Az ellenzék ki is adta a Petition of Rights (1628) -ot, a “Jogok kérvényét”. Követelték a Csillagkamara beszüntetését, hogy bírói ítélet nélkül valakit letartóztatni vagy fogságban tartani ne lehessen, hogy az adókat a Parlament szavazza meg és hogy írtsák ki a katolikus maradványokat az egyházból. Ennek hatására 1628-1640-ig nem hívta össze a gyûlést Károly. A kálvinista Skóciában is anglikán egyházat akart, ezért felkelés robbant ki ellene, ami leverésére háború és ahhoz pénz kellett, így 1640-ben összehívta a gyûlést, hogy azok megszavazzák az adókat, de nem ez lett az eredmény. Ez volt az 1640-es 3 hétig tartó Rövid Parlament, mert ugyanez évben kezdõdött meg a 13 évig tartó Hosszú Parlament is. Ez utóbbiban a rendi ellenzék (Alsó Tábla, independensek és presbiteriánusok) követelte, hogy az adómegszavazás a Parlament feladata legyen, hogy a király a rendekkel kormányozzon, hogy bevezessék az alkotmányos monarchiát (az uralkodó felelõs a Parlamentnek) és hogy a Parlamentet feloszlatni ne lehessen, csak ha azok úgy szavaznak. A követeléseknek az elsõ másfél évben semmi eredménye nem volt, majd (1642. jan) az ellenzék 5 képviselõjét letartóztatták, de azok ellenálltak, polgárháború robbant ki. Az uralkodó Nottinghambe menekült a királypárti hadsereggel, a gavallérokkal. A Polgári forradalom hadereje a kerekfejûek voltak. Még ugyanez évben a király megindult London ellen és sorra gyõzött (Edgehill), mert a Parlamentnek nem volt sok katonája. Az independensek az új Parlamenti haderõvel, a vasbordájúakkal (páncélos lovasok) Oliver Cromwell vezetésével megállították a királyi haderõt London elõtt (1643). A siker után ellentámadásba lendültek (1644) és Marston Moornál és Nasebynál is gyõztek (1645). A király a fordulat hatására Skóciába ment, ahol elfogták és eladták a Parlamentnek 400 ezer fontért. A királyt tehát bezárták, mégis újra fellángoltak az indulatok, mert az independensek (hadsereg) és a presbiteriánusok (Parlament) most egymásnak estek. A király kihasználva a szerencsét, megszökött és a skótok most mellé álltak. Angilában is egyre több királypárti lázadás tört ki, így a király skót haderejével bevonult Angliába. Az összecsapásból (1648, Preston) azonban ismét Cromwell került ki gyõztesen. A parlamentbõl kitakarították a presbiteriánusokat, így létrejött az independens érdekeket képviselõ Csonka Parlament. Károlyt 1649. január 30-án kivégezték, családja Franciaországba menekült.

Angliában köztársasági államforma jött létre, ahol a hatalom Cromwell kezében volt. Ekkor azonban az independensek szakadtak 2 pártra. Az egyik John Lilburne vezetésével a levellerek (egyesítõk), a másik a Gerald Winstanley által vezetett diggerek (ásók) pártja volt. Az elsõbe a kispolgárok és a parasztok tartoztak, akik egyenlõ polgárjogokat, általános választójogot és új Parlamentet akartak, míg a második csoport csupán vagyonegyenlõséget és földújraosztást akart. Cromwell mindkét csoportot leverte. Leverte az ír (1649) és a skót (1651) felkelést is. Kiadta az angol Hajózási Törvényt (1651), mely szerint Angliába vagy angol területekre vagy angol hajók, vagy a származási ország hajói hozhatnak be árut, ezzel kizárta a Holland közvetítõkereskedelmet. Az emiatt kirobbant holland-angol kereskedelmi háborúból 1652-ben Anglia került ki gyõztesen, aminek eredményeképp a hollandok is elismerték a törvényt (1654). Anglia ezzel tengeri hatalommá nõtte ki magát. A szárazföldi erõk helyett ettõl kezdve a flottára fektették a hangsúlyt. Ahhoz, hogy biztosan meg tudják védeni magukat, több hajóra volt szükségük, mint a 2 utánuk legnagyobb erejû hatalomnak összesen. Ezt egészen az I. Világháborúig tudták tartani. 1653-ban Cromwell föloszlatta a Parlamentet, majd saját híveibõl létrehozta a Szentek Parlamentjét. Kinevezte magát Lord Protectornak és az országot katonai diktatúrájával (1653-1658) irányította. Angliát katonai körzetekre osztotta, és azok élére kormányzókat nevezett ki. A feszültség egyre nõtt. Már tárgyalások kezdõdtek Károly fiával, aki Franciaországban volt, mikor Cromwell meghalt (1658). Ez lehetõvé tette a Stuart restaurációt.

A trónra, tehát II. Károly (1660-1685) került, és uralma alatt megkezdõdött a visszarendezõdés. Visszatért az abszolutizmus, a monarchia és az anglikán egyház (félretolva a kálvinizmust) és a feszültség ismét nõni kezdett.

A trónon öccse, II. Jakab (1685-1688) követte, aki a régi fénykort akarta visszahozni, így megindította a katolizációt, ami miatt felkelés robbant ki ellene, és 1688-ban Orániai Vilmost hívták be Hollandiából a trónra, akinek felesége Jakab lánya, Mária volt.

1689-ban Orániai Vilmos (1689-1702) kiadta a Bill of Rights-ot, a “Jognyilatkozatot”, amiben lefektette, hogy az országban ezentúl alkotmányos monarchia (MÁIG!!) lesz, hogy az államforma királyság, hogy a törvényhozás a királytól független Parlament (Lordok háza, Alsó ház) feladata, hogy a végrehajtó a király (a válsztásokon gyõztes pártból kinevezi a miniszterelnököt), hogy a 2 párt a tory (földbirtokos arisztokrácia) és a whig (kereskedõ-, iparosréteg) és hogy a miniszterelnök állítja össze a kormány névsorát, amit utána a király hagy jóvá. A lényeg, hogy a király felelõs a parlamentnek. Szétválasztották a bíráskodást, a törvényhozást és a végrehajtást.

Alexej Mihailovics Romanov (1645-1676), akinek nevéhez a doni kozákok leverése (1671) fûzõdik, halála után zavaros állapotot idézett elõ, mert 3 fia (Fjodor, Ivan és Pjotr Alexejevics) és 1 lánya (Sophia) közül nem nevezett ki utódot.

Fjodor A. (1676-1682) nevéhez nemsok fûzhetõ. Halála után Pjotr került a trónra, de a bojárok és Sophia Ivant támogatták, így távoznia kellett.

A trónra, tehát Ivan A. (1682-1696) ült, de Sophia kormányzott. 1696-ban Pjotr visszaszerezte a hatalmat, majd (1699-ben) leverte Sophia támogatótáborát, a Szreteceket (cári testõrség). Sophiát egy kolostorba zárta.

Õ lett közismertebb nevén Nagy Péter (1682-1699-1725) cár. Hosszú utat tett Nyugat-Európában, hogy megismerje az itteni szokásokat, és a hajóépítés mesterfogásait. Svédellenes szövetségeseket is keresett, de mivel ebben nem járt sikerrel, hazatért. Oroszországból nagyhatalmat csinált.

Modernizált. Kötelezõvé tette a hagyományos európai viseletet a népviselettel szemben és adót vetett ki a szakállasokra. Bevezette a Julianus-naptárat, és flottaépítésbe kezdett a svédek ellen, bár még nem volt tengerük. Modernizálta a tüzérséget és állandó hadsereget tartott fenn. Új adói voltak a jobbágyi fejadó mellé a szakáll- és a dohányadó. Segítette a manufaktúrák kialakulását, az iparfejlõdés érdekében védõvámokat szabott ki (merkantilizmus). Kormányzati reformjai közé tartozott a 14 lépcsõs rangtáblázat (hivatalnokbesorolás), melyben a szakértelmet és teljesítményt elõnyben részesítette a származással. Ide tartozik a “12 kollégium” (közigazgatási minisztériumok) felállítása, a 8 (késõbb 11) kormányzóság és a 10 bírósági kerület kijelölése is. A bíróság élén a fõügyész állt, aki a szinódussal egyházi ügyekben is dönthetett, de nem volt azonos a pátriárkával. Mindezzel Péter megteremtette az abszolut monarchiát Oroszországban.

A fekete-tengeri Azovot 1696-ban foglalta el a törököktõl, majd 1699-ben egy Dán-Lengyel-Orosz szövetséget alkotva kirobbantotta a svédek (XII. Károly) ellen az Északi háborút (1700-1721), mely a balti-tengeri területekért folyt. Narvában az oroszok vereséget szenvedtek, a svédek bevonultak Koppenhágába és a lengyeleket is megverték. Meg kellett tehát építeniük az oroszoknak a Petro Pavel erõdöt a Néva torkolatánál Szentpétervárott, amit ki is nevezett fõvárosnak.