Mit tegyek..?

(Nem egészen kitalált történet az ólmozott paprika idejébõl)

A felmerült probléma megoldására a könyv három megoldást javasol:

1. Az elsõ esetben mondhatni mindenki jól jár. Az átvevõ cégnek nem kell megvizsgáltatnia az árut, tehát nem kerül neki plusz pénzébe. A fogyasztó szervezete ekkora mennyiségtõl nem károsodik. (K. András termékétõl legalábbis nem) És végsõ soron a kisiparos és a kistermelõ sem jár rosszul, hisz a húsárut eladják és a kistermelõnek sem lesz baja a hatóságokkal.

2. A második variáció fõhõsünk számára majdnem a legrosszabb eset. Vagyonát ugyan elveszíti, de erkölcsileg tiszta marad. Abból viszont nem lehet megélni! Ma 1997-ben nagyon valószínû, hogy nem lenne olyan ember, aki ezt a lehetõséget választaná.

3. A harmadik lehetõség sokban hasonlít a másodikhoz. Ez esetben K. András ugyancsak tönkremegy, és elveszíti szakmai jóhírét is. Ez egy esetleges késõbbi újrakezdés esetén jelenthet problémákat, hisz akkor meg kell majd gyõznie a vásárlókat, hogy az õ áruja tiszta, és rá kell vennie õket, hogy nála vásároljanak. (Hibáztathatja például a kistermelõt a tönkremeneteléért.) A fõszereplõ ugyanakkor erkölcsileg tiszta maradna.

Ha én lettem volna K. András helyében, akkor egyáltalán nem vizsgáltattam volna meg a paprikát. Ha késõbb mégis kiderült volna, hogy a paprika hamis, akkor a kistermelõt adtam volna fel, mint paprikahamisítót és kártérítést követeltem volna. Egy másik lehetõség az lett volna, hogy meg sem próbálkozom ”megúszni” a dolgot, nem építettem volna arra, hogy hátha az átvevõ cég nem vizsgáltatja meg az árut, hanem egybõl jelentettem volna az esetet a hatóságoknak. Ez a lehetõség erkölcsileg talán a legtisztább, hisz a fogyasztó nem károsul, a ”bûnös” elnyeri büntetését, én pedig kártérítést követelhettem volna.