SZAGLÁSSZUNK

(1998-as kiadás 392. oldal)

 

Jean Fanuchi igazgató észrevette, hogy a nyereség jelentősen lecsökkent, pedig a forgalom ugyanakkora volt, mint ezelőtt. Nem nézhette ezt tovább ölbe tett kézzel, tudta, hogy a dolog végére kell járni minél hamarabb, nehogy nagyobb károk keletkezzenek. Azzal tisztában volt, hogy bevallani nem fogja a bűnös a csalást, tehát erről nincs értelme beszélni a dolgozókkal. Az is előfordulhat, hogy a csaló zsarolja az ártatlan beosztottakat, akik emiatt nem mernek beszélni. De az is egy lehetőség, hogy mindenki benne van a dologban, ezért senkiben nem bízhat meg. Ha én lettem volna ebben a helyzetben, én is biztosan így jártam volna el. Ez is bizonyult a leggyorsabb és legeredményesebb eljárásnak.

Azt azonban le kell szögezni, hogy az igazgató csak akkor nem ítélhető el, ha a titkos lehallgatások során hozzájutott információkat nem szolgáltatja ki más személyeknek, és a felvett anyagokat megsemmisíti az eljárás lezárása után.

Természetesen az ügyet a másik oldalról is meg kell vizsgálni, hiszen a dolgozók személyiségi jogait megsértették. Azok a dolgozók, akik ártatlanok a lopásban joggal lehetnek felháborodva az eljárás miatt. Nemcsak amiatt lehetnek csalódottak, mert főnökük meggyanúsította őket, még ha ez szóval nem is volt kimondva, hanem a felvételek olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amihez másnak nincs köze. Ha én lettem volna az egyik beosztott, nekem is rosszul esett volna, hogy minden nap átvizsgálnak a biztonsági őrök, és nem hiszik el, hogy nem loptam. Az igazgató dilemmája érthető volt, mert etikátlan cselekedet megbízható kollégáival szemben a titkos mikrofonok és kamerák felszerelése. Az igazgatóra nem tartozik az öltözőben elhangzott beszélgetések tartalma. Ez sérti a lehallgatottaknak a személyiségi jogait, hiszen beleegyezésük nélkül szerelték fel a mikrofonokat. Azonban be kell látniuk a dolgozóknak, hogy a lopásokat valamilyen módon le kellett fülelni és ez az ő érdekük is. Azoknak a személyeknek pedig sürgősen fel kell mondani, akik képesek voltak erre a cselekedetre. Felmerülhet a becsületes dolgozókban az is, hogy ha kollégájuk saját munkahelyét meglopja, akkor később velük is ugyanezt megtehette volna.

Én az igazgató helyében megmutatnám a beosztottaimnak azokat a felvételeket, amiken szerepelnek, és ha netán félreértésre okot adó felvétel is köztük lenne, lehetővé tenném számukra, hogy azt megmagyarázhassák és tisztázathassák a félreértést.

Készítette :