ROMLOTT HÚSBÓL FELVÁGOTT?

Mint az köztudott, az APV RT. privatizációs eljárásának keretében a Szekszárdi Húsipari Rt. a németszármazású Günther Schleggel tulajdonába került, továbbá dokumentumokkal alátámasztható az a tény, hogy az irányítása alatt álló cég Új-Zélandi importból származó romlott fejhúsból állított elõ 1997 márciusában felvágottakat valamint konzerveket. A szállítólevelekbõl világosan kiderül, hogy az adott áru fogyaszthatóságának határideje 1995 júliusa volt.

Az ügynek súlyos jogi következményei és üzleti etikai vonatkozásai is vannak.

Etikai szempontból egyértelmûen elutasítható az adott gazdasági magatartás, semmiféle öncélú vagy társasági célú haszonszerzési lehetõség nem késztethet arra egy felelõs beosztású vezetõt, hogy a fogyasztókat tudatosan megkárosítsa, egészségüket veszélyeztesse.

Erkölcstelen magatartásával jelentõsen rontotta a vállalatról az irányítása elõtti idõszakban kialakult pozitív képet. Az üzleti jó hírnév rontása jogi és erkölcsi vétség is egyben.

Felmerül a kérdés, vajon a vállalat dolgozóinak nem tûnt föl semmi a sajátos állagú alapanyag feldolgozásakor, vagy talán õk nem tartották elitélendõnek a folyamatot?

Tudvalevõ, hogy minden munkavállaló számára biztosított a lelkiismeret szabadságának a joga és ebbõl fakadóan az esetlegesen felmerülõ hibák jelzésének a joga.

Természetesen a helyi szakszervezeti vezetõ tájékoztatta az üzem állatorvosát a kialakult körülményekrõl és kérte a termelés leállítását. Az állatorvos a kérésnek eleget is tett és rögtön leállíttatta a gyártást és vizsgálatot rendelt el az üggyel kapcsolatban.

Véleményem szerint a lehetõ és a mindenkitõl elvárható legetikusabb módon jártak el, ahogyan azt a józan lelkiismeretük diktálta.

Késõbb azonban - konzultálva a Metraco Rt. vezetésével újraindíttatta a termelést, arra hivatkozva, hogy emberi szervezetre nem ártalmas az adott húskészítmény.

Nyilvánvaló, hogy az orvos megvesztegetés áldozatává vált, arra azonban nem derült fény, hogy ehhez anyagi érdeke fûzõdött, vagy esetleg az állásának elvesztési kockázata motiválta cselekedetét. Más esetben, ha a motiváció nem pénzügyi, akkor esetleg elfogadható lenne az állatorvos magatartása, tekintve, hogy az adott régióban nehéz a munkához jutás és ezért nem sodorhatja veszélybe családja megélhetését, azonban az adott eset nagyon súlyos kockázatokkal jár, lévén, hogy a kibocsátott áru egészségkárosító hatású. Úgy gondolom, hogy az orvosnak mindenképpen tájékoztatnia kellet volna az ügyben illetékes hatóságokat az esetrõl, még ha az állásának kockáztatásával jár is, mivel az emberi életek védelme elõbbre valóbb, mint az önös érdekek.

Azonban nem csak az orvost terheli felelõsség az üggyel kapcsolatban, hanem a dolgozókat is, akik szintén tehettek volna lépéseket az esettel kapcsolatban, például a kezükben lévõ bizonyítékok, dokumentumok idõbeli nyilvánosságra hozatalával.