A BUDAVÁRI MÁTYÁS-TEMPLOM

Fővárosunk budai oldalát négy épület uralja: a királyi palota, a Mátyás-templom, a helyőrségi templom és az országos levéltár. Ezek közül is művészileg a legmegkapóbb a Nagyboldogasszonynak szentelt, hétköznapilag Mátyás-templomnak nevezett koronázó főtemplom. Az első itt koronázott királyunk Róbert Károly volt.

Építése történetében hét különböző korszak különböztethető meg. Az első a tatárjárás előtti kor, a második IV. Béla uralkodásának ideje, a harmadik Nagy Lajos és Zsigmond kora, a negyedik Mátyás építkezéseinek kora, az ötödik a török átépítések ideje, a hatodik a jezsuiták munkálkodása, az utolsó pedig az 1874-ben megkedett restaurálás kora. Az a kérdés, hogy volt-e már IV. Béla előtti is templom azon a helyen, ahol a mai Mátyás-templom áll, inkább történelmi, mintsem művészettörténeti. A templom maradványain mindenesetre hosszú és változatos fejlődéstörténet állapítható meg. A legrégibb maradványok (épületrészek és kőfaragmányok) zöme a XIII. század második feléből származik. Ez meg is felel Béla azon okmányainak, melyek szerint a templomot 1255-ben kezdte építtetni és 1269-ben fejezték be. Mégis érdemes azonban megvizsgálni azt, hogy esetleg a Árpádok korában is állt-e már templom ezen a helyen, mert annak maradványai befolyásolhatták a későbbi művészeket. Sok fontosnak számító múlt századi (művészet)történész próbálta mindenképpen bebizonyítani, hogy a templom már Szent István idejében állott. Ehhez felhasználták a Gellért-legendában említett pesti Boldogságos Szűz egyházát (ekkor még Budát is Pestnek nevezték) és azt, hogy IV. Béla egy levelében az áll, hogy “noviter fabricata”-t, újbóli építést akar. Azt azonban ezek a történészek nem vették figyelembe, hogy a középkori latinban a noviter szó nem feltétlenül jelenti azt, hogy újbóli, mert jelenthet újabb időben-t is. Ezek tehát nem fogadhatók el kielégítő bizonyítékként. A kérdés második fele, hogy vajon a tatárjárás előtt állt-e már templom a mai helyén. Ebben a legfőbb forrás Schier Xystus ágostonrendi atya Buda Sacra című műve. Ő a négy legfontosabb, legrégebbinek számító okiratot tanulmányozta. Ezek közül is a legfontosabb egy bírói ítélet egy peres eljárásban, mely egy volt azon sok békítési kísérletből (1257-1392), melyek a Mária Magdolna (ma Helyőrségi-) templomot és a Nagyboldogasszony-templomot próbálták kibékíteni. Az per évszámai igen fontosak, mert a Mária Magdolna-templom építéséről biztos adataink vannak: 1248-ban IV. Ince már mint kész templomról tesz róla említést. És mivel a templom elvesztette a pert, mert a Mátyás-templom öregebb volt, így az nyilván állt már a tatárjárás előtt is. Az tehát, hogy a templomot első ízben németek építették és pedig IV. Bélát megelőzően, a periratok szerint kétségtelennek vehető. De ennek a német betelepülésnek és így a templom alapításának pntos ideje még így is vitatható.

A második építési korban a templom már bazilikális elrendezésű volt, hármas beosztása azóta is jól érvényesül a nyugati homlokzaton. Nem sokkal később aztán sor került az épület csarnoktemplommá való átalakítására, mert tudjuk, hogy Mátyás alatt már az volt. Mátyás aztán több tornyot is emelt hozzá, a falakat is megvastagította, átalakította a belső teret is.

A XV. századi állapotokat tükrözi a Schedel-krónika egy falmetszete is. Ez azonban nem szabad nagyon komolyan venni, mert az akkori művészek gyakran nem is látták az eredetit és a részletekben meg pláne nem ragaszkodtak a tökéletes hűséghez.

A törökök 1541-1686 között uralták Budát. A Mátyás-templomot azonban nem bántották, mert ők is főtemplomnak használták (eski camii=öreg nagy dzsámi). A belteret azonban nagymértékben átalakították. A katolikus szentképeket, szobrokat és oltárokat kidobálták, helyükre mohamedán vallási feliratokkal (Korán-idézetekkel) díszített táblákat aggattak. A török építkezések bizonyítéka Rabbatta tábornok 1687-es alaprajza, melyen tisztán kivehető a nyugati oldalon egy hozzátoldás, mely általában medresze (vallási iskola) volt a törököknél, de ezesetben lehetett a müezzinek lakhelye is. A másik a küblefal nyoma, mely nyilvánvalóan igen fontos jelentésartalommal bírt a törökök számára. A jezsuiták XVIII. századi építkezései aztán végzetessé váltak. Nagy épületeket ragasztottak a templom oldalához: kollégiumot (kolostort) és egy papneveldét. Átépítésekkel eltűntették a középkori csúcves díszitéseket, majd az 1723-as tűzvész után a hagymatető helyére csak lapos szükségtetőt építettek, ami a XIX. század végéig meg is maradt. A rózsaablakot elfalazták, helyére kettős ablakot vágtak, a nyugati kapu bélletét beburkolták, eléje barokk csarnokot építettek, stb. 1773-ban XIV. Kelemen feloszlatta a jezsuita rendet így a templom átszállt a fővárosra, mely csak kisebb építkezéseket hajtott végre rajta.

A restaurálás gondolata és végrehajtása egyre sürgetőbb volt, így 1873-ban Schulek Frigyest bízta meg a Műemlékek Bizottsága a tervek elkészítésével. A cél az volt, hogy a templom a XIII. századi állapotnak megfelelően, a Mátyás-torony pedig építésének megfelelően késő gótikus stílusban készüljön el. Schulek aztán nekilátott és rengeteg ásatási munkát vezetett a templom körül és az épületen belül is, hogy semmi részlet se kerülhesse le a figyelmét. Olyan maradványokra bukkantak, amikről azelőtt nem is tudott senki, annyira a feledés homályába mentek. A munka 1875- ben kezdődött meg és egészen a századfordulóig tartott.

A templom így nagy nehézségek árán ugyan, de elnyerhette mai alakját. Külseje csupa elevenség, csupa élénk ütem. A Béla-torony (északi rész) román kori jelleget mutat, alsó részét és első emeletét nagy faltömegek jellemzik. A második emelet és a tető már Schulek műve, ennek már több életet adott. A toronyhoz csatlakozó homlokzat is ugyanezeket a jegyeket viseli, de párkányzáródása magasabb. Az átmeneti stílusban épült főkapu felett rózsaablak található, melynek szerkezete megfelel az eredetiének. Érdekes, hogy az az ablaknyílás, ami a Béla-torony aljában kívül a fal közepére esik, az belül az eltérő tagozódás miatt nem középen lenne. Schulek bravúros megoldással a két ablakkeretet ferde körgyűrűk menetével kapcsolta össze. A Mátyás-torony (déli rész) két stílusban épült. Földszinti és első emeleti része olyan, mint a Béla-toronynál, nagy falterületét csak néhány keskeny csúcsíves ablak töri át. Második, harmadik és negyedik emelete és sisakja, azonban már az érett csúcsíves stílus hordozói. A két alsó szakasz négy, a felső szakaszok nyolcszögletesek. A déli fal megközelítőbb képet ad, az épület eredeti mivoltáról, mint az északi. A déli oldal és egyáltalán az egész épület egyik legérdekesebb része a Mátyás-torony melletti kiugró rész, a déli nagyobb kapu és annak előcsarnoka. A kapu egy pillér által ketté van osztva, és külső oromfalát a legkésőbbi gótika hullámos és lángvonalú mérművei tagolják. Az előcsarnoktól keletre három nagy csúcsíves ablak következik négy fiálés támasztópillér közt. (A harmadik szakasz ablaka azért kezdődik magasabban, mert alatta helyezkedik el a másik déli kapu.) A főszentély záródása félköríves, egy 14-szög fele egy félköríves záródású alsó és egy csúcsíves felső ablakkal, a sarkokon támasztópillérekkel. Az északi oldal kilenc részre tagozódik. A Béla-toronyhoz csatlakozik kelet felé az északi bejárat, majd következik a szertár, Szent Imre herceg és a Szentháromság kápolnája, az északi sekrestye és a Szent István kápolna. A sekrestye és a szentély között foglal helyet a Szent László kápolna, a Szent István kápolna és a szentély között pedig a a keleti sekrestye. Ezek az északi kiegészítések (kivéve a sekrestyét) alacsonyabbak a hajóknál. Az északi oldal stílusa a Béla tornyot leszámítva tehát gótikus ugyan, de korántsem nevezhető egységesnek. Schulek még arra is rá lett szorítva, hogy elvét előbbrevalónak tartsa, mint a történelmi hűséget, így bár ez utóbbira is maximálisan törekedett, a IV. Béla korából származó történelmi stílusformát nem áldozta fel egy későbbiért. A kriptaépület, mely a szentély alatt helyezkedik el egységes késő román stílust mutat. Ez a templom egyik legsikerültebb része.

A templom belső díszei közül elsőként a fal- és üvegfestményeket kell megemlíteni. Sajnos csak annyit mondhatunk ki biztosan, hogy falfestmények mindig is boríthatták a templom belsejét, de hogy azok milyenek is voltak, azt nem tudjuk. A restaurálók tehát mindössze azt tarthatták szem előtt, hogy nem szabad sérelem essen az általános stílustörvényeken. Ez a díszítés rendkívül összehangzó lett, bár több különböző mester dolgozott rajta. A meghatározó festőművész Székely Bertalan volt. A díszítés nemcsak azért sikerülhetett nagyon jól, mert azok megfelelnek a középkor szellemének összeválogatottságukban, alakításukban, hanem mert minden épületrészt más-más díszítménnyel láttak el. A legsikerültebbek a pillérek ismétlődő díszítményei. Ezek virágkelyhekből, felhőékítményekből, pikkelyes, lépcsőzetes, zeg-zugos, hullámos menetekből és mértani idomokból állnak. A művészek még azt is elérték, hogy a díszítés ugyan tipikusan gótikus, mégis van valami magyar jellege. Az északi fal elemei kevésbé szerencsések, mert az ívek között szaladó indák és virágok már inkább a szecesszióra jellemzők. A déli fal már egységesebb történelmi felfogást tükröz. Díszei az átlósan felezett téglalapok és a világos-sötét alapon levő sötét-világos díszítmények végnélküli sora. A főkaputól jobbra és balra két fehér angyal falképe található. Ezek még szilárdabb, ugyanakkor élettelibb hatást kölcsönöznek a falnak. Angyalok vannak a Mátyás-torony keleti falának csúcsíves kerete fölött is. Itt van a Mátyás-címer, mely eredetileg kívül volt, és Magyarország, Dalmácia, Csehország és a Hunyadiak címere is. Ettől jobbra két páncélost őrt láthatunk. A tornyok keleti falán és a Mátyás-toronnyal szomszédos falon öt-öt korong foglal helyet. Ezek a rózsafűzér titkait ábrázolják: (délnyugati ajtó fölött) az angyali üdvözlet, Mária látogatása Erzsébetnél, Jézus születése, bemutatás a templomban és a 12 éves Jézus a templomban; (a Mátyás-torony keleti falán) Krisztus az olajfák hegyén, ostoroztatás, töviskoronázás, keresztvitel, kereszthalál; (a Béla-torony keleti falán) feltámadás, mennybemenetel, Szentlélek eljövetele, Mária mennybemenetele, Mária megkoronáztatása. A Béla-torony ferde kerekablakán Isten báránya látható, mellette kétoldalt pedig egy-egy szarvas iszik az élet vizéből. Ez azért is fontos, mert az állatábrázolások remekek, különös nemességet kölcsönöznek a helynek. Fontos a Loretto-kápolna festői dísze is: Székely Bertalantól való. A Szent Szűz és az angyalok bájos és méltóságteljes alakjainak nagyszerű a térbeli elrendezése a tengerparti tájon. A képek méltó párjai a művész pécsi székesegyházban található műveinek. Székely másik nagy dicsősége a Szent István kápolna. Itt sok magyar szent képe található, de vannak itt népes jelenetek is, ami a templomban egyébként nem gyakori. A déli fal első szakasza a pogányokon való győzelem bemutatása, a második, a középső szakasz drámai képe a Szent Jobb megtalálása. A Szent Imre kápolna Szent Ferenc életének három epizódját úgy mutatja, akár egy szárnyasoltár. Lotz Károly festményei ebben a templomban alárendelt szerepet játszanak. Legsikerültebb alkotása I. Ferenc József és Erzsébet királynő koronázását ábrázolja eszményi beállításban: a Szent Koronát Szűz Máriától kapják, akinek alakja kihívja az összehasonlítást Székely lorettoi Madonnájával. Másik nagy feladata volt Lotznak a Béla-torony északi falán megfesteni a nándorfehérvári győzelmet és III. Callixtus pápát, amint az kiadja a rendeletet a déli harangozásra. Ő festette az északi falon a bejárat és a kápolnák felett elhelyezkedő három képet is. A képek mondatszalagjai: “Szent István a Boldogságos Szűzhöz folyamodván”, “Nagy Lajosnak álmában a Boldogságos Szűz diadalt ígér, képét zászlajára tűzi és Zellbe zarándokol” és “Buda vára visszavételekor, 1686-ban a törökök előtt befalazott Szűz Mária szobor újra láthatóvá lesz”. Leghálásabb feladata mégis a Szent László kápolna volt. Itt a szent király életét festette meg.

A déli fal három nagy üvegablaka, a Szent Erzsébet-, a Szűz Mária- és a Szent Margit-ablak Székely irányításával készült el. Lotzra vallanak viszont a főszentély ablakai (magyar szentek, vértanúk, szentek), mert ott az alakok kevésbé szervesen helyezkednek el. A Szent István kápolna ablakai (magyar szentek) ismét kiegyensúlyozottak, Székely művei. A déli hajó nyugati ablakán Szent Erzsébet életét és címereket láthatunk. A déli fal harmadik szakaszában Mária legendája elevenedik meg az ablakokon. Itt is találhatók emellett címerek és uralkodók nevei. Ezt a két ablakot a felírások szerint Budapest adományozta a templomnak. A negyedik szakasz ablakát a kalocsai bíboros érsek (Haynald Lajos) adományozta és Margit legendája látható rajta.

Ezek a kis képek a térkihasználás remekei. A képeket gazdagon díszített keretek veszik körbe, színösszetételük merész, ragyogó. A három ablak stílusa egyforma, bár a kis ábrázolások rendkívül változatosak.

Szintén remek ablakok díszítik a Szentháromság és a Szent Kereszt kápolnát. Az üvegfestésről tehát általánosan elmondható a Mátyás-templom esetében, hogy tökéletesen érvényesül az átmeneti stílus művészetének kiapadhatatlan gazdasgsága és hogy emellett egy csodálatos kolorista egyéniség bontakozik ki.

A templom szobrai közül tán Mikula Ferenc szobrai sikerültek a legkevésbé, a Szent Kereszt kápolnában. A lorettoi kápolna szárnyasoltára késő gótikus, Mária szobra azonban szintén stílustalan. A kápolna déli ablakának vörösmárvány Mária szobra azonban már érdekes művészi alkotás. II. Ulászló készíttette egy gyilkos golyótól való megszabadulásának emlékére, azóta sok hagyomány fűződik hozzá. Ez volt az a szobor, ami Buda visszafoglalásakor egy robbanás következtében újra láthatóvá vált. Eredetét sokáig megingathatatlannak tartották, Schoen Arnold aztán stílusbarát érveivel leszögezte, hogy a mű csak Lipót korában születhetett, és ezzel lényegében egyetérthetünk. A Szentháromság kápolnában nyugszik III. Béla és első neje, Chatillon Anna. Holttestüket Mikula Ferenc kősíremlékébe helyezték. Ezen kettejük fekvő alakja, egy oroszlán, mint a bátorság (uralkodó) és egy kutya, mint a hűség (feleség) jelképe, az Árpádok és a Chatillon család címere látszik. A kápolna nyugati falán a mennyei várost jelképező környezet bontakozik ki.

A régi kőfaragmányokból sok ment veszendőbe, eredeti ma már alig látható. A leletekből annyi bizonyosan kiderül, hogy bár IV. Béla idején Buda még nem állott a művészet csúcspontján, de színvonalas kőfaragó műhelyekből kerültek ki a díszek. E művészetet legjobban a déli kisebb (délkeleti) kapu képviseli. Ennek oszlopfőiből aránylag kevés pusztult el, 17 része a stílusfejlődés különböző korszakait képviseli. Indás oromfalának másolatát Schulek a Béla-torony melletti északnyugati kapu fölött helyezte el. A délnyugati kapunál a díszek és karcsú kosárszerű alapformák külön-külön is érvényesülnek, holott az újabb gótikában ez elképzelhetetlen. A legnagyobb szobrászati teljesítmény a nagyobbik déli kapu. Oromfalán Mária halálát ábrázolták. E kompozíciónak ma már csak egy része eredeti, mert keleti részét áttörték a jezsuiták építkezései során. A török időt valószínűleg befalazva vészelte át. E dombormű hazai fejlődés eredménye, mutatja a budai szobrásziskola magas szinvonalát. A faragványok stílusa a gótika fénykorát idézi, az alakok jellemzése oly komoly és erőteljes.

Written by Asbót Márton 1998.

Felhasznált irodalom: Némethy Lajos: Nagyboldogasszonyról nevezett budapestfővári főtemplom története, Nemes Antal: A Nagyboldogasszonyról nevezett Budavári Főtemplom története és leírása, M Takács Marianna: A budavári Mátyás-templom