Magyarország elsõ királya I./Szent István (1001-1038) volt. Koronázása vagy 1000. XII. 25-én, vagy 1001. I. 1-én volt. A koronát Silvester pápától kapta. Tennivalói közül trónralépése után elsõ az ország egységesítése volt. Elsõnek az erdélyi Gyula hódolt be (1003), majd a kabarok vezetõjével, Aba Sámuellel békült ki (1005: az elvette István egy lánytestvérét). A következõ ellenálló Ajtony volt, kinek marosi szállásait 1008-ban verte le az új uralkodó. 1010-ben a dél-erdélyi bolgár Keant verte le, majd (1020-1030. között) a Kõrösöknél Vata területeit is bevonta államába. Második tennivalója a törzsek szálláshelyeirõl való széttelepítés volt. Kialakította a vármegyerendszereket. E vármegyék a korábbi nemzetségközpontokból jöttek létre. A legnagyobbak Székesfehérvár, Esztergom és Veszprém voltak.

A központok irányítói a comesek, (zsupanà ) ispán (kormányzó, bíró). Ezek alatt voltak a várkatonák (csak a királynak tartoznak hûséggel), a várjobbágyok és a várnépek. A legnagyobb úr a comes palatinus (na dvor zsupanà ), a nádorispán volt. Az egyházszervezet felépítésére 1038-ig 10 egyházkerületet hozott létre. Két érseki (Esztergom, Kalocsa) és nyolc püspöki székhely (Veszprém, Gyõr, Pécs, Eger, Vác, Gyulafehérvár, Csanád=Marosvár és Biharà Várad) alakult ki. István uralkodása alatt (1002) készült el a Pannonhalmi Apátság, amit még apja, Géza alatt kezdtek építeni.

Írott törvényeket adott ki, melyek hasonlóak voltak Chlodvig 507-511 között kiadott Lex Salicájához. Ezekben legfõbbek a magántulajdont védõ (szabad örökbe hagyó jog, az adományozott földterületek védelme, a szabad szolgafelszabadítás), az egyházat erõsítõ (a vasárnapi munka tiltása, a misekötelezettség, 10 falu kellett 1 templomot építsen, a bûnösöknek az egyházi törvények szerint is kellett vezekelni, az egyházi 1/10-ed bevezetése) és a nomád szokásokkal szakító (vérbosszú helyett vérdíj) törvények voltak. A törvények nem mindenkire vonatkoztak egyformán. A külön csoportok a papság, az udvarnokok és végül a szabadok (ispán, vitézek, köznép) voltak.

Külpolitikájában jó kapcsolatokat igyekezett kialakítani a szomszédos uralkodókkal. Ezt követekkel és házasságokkal (István - bajor Gizella, lánytestvérei) tartotta fenn, erõsítette. A NRCs-vel való jóviszonya III. Henrik trónralépéséig tartott. Ekkortól kezdett viszont javulni a lengyelekkel (Vitéz Boleslav) való kapcsolata. Henrik Magyarországot hûbéresének akarta, ezért 1030-ban hódító szándékkal indult meg. A magyarok a felperzselt föld taktikával visszavonulásra késztették õket, így 1031-ben hosszabb idõre békét kötöttek.

Ugyanez évben halt meg István fia, Imre, így a trónöröklés problémássá vált. István szemében a lehetséges két trónörökös a magyar, nemzetségébõl legidõsebb, de pogány (vagy görögkeleti) Vazul és a fiatal, idegen Péter, a velencei dózse, Orseolo Otto fia. Választása végül is Péterre esett, ezért vagy István vagy Gizella parancsára Vazult megvakították és fülébe forró ólmot öntöttek így képtelenné téve az uralkodásra. Vazul halálára fiai közül Endre és Levente Oroszországba, Béla Lengyelországba menekült. István 1038-ban meghalt.

A trónon választotta, Orseolo Péter (1038-1041) követte, aki István elképzelései szerint folytatta az uralkodást. A pogány beállítottságú urakat keresztényekre váltotta, akik viszont olaszok voltak, ezért egyre erõsödött az elégedetlenkedés. Aba Sámuel vezetésével végül felkelés robbant ki, mely során Pétert a NRCs-ba ûzték.

A trónra természetesen Aba Sámuel (1041-1044) került, aki szabad kezet adott a pogányoknak, hogy azok szabadon leszámolhassanak a keresztényekkel. Ez is elégedetlenséget váltott ki, ezért a NRCs-ban hadat gyûjtõ Pétert hazahívták. Péter a katonai segítségért cserébe Magyarországot hûbérbirtoknak ajánlotta. Az 1044-es ménfõi ütközetben megverte Aba Sámuelt, akit elfogtak és kivégeztette.

Így Péter (1044-1046) lett az egyetlen olyan magyar uralkodó, aki kétszer keült trónra. Magyarország az ígéretnek megfelelõen a NRCs hûbérese lett, ezért a fõurak ismét elégedetlenkedni kezdtek. A két szervezkedés a Vata-féle keresztények elleni pogány elégedtenek, és a csanádi püspök, Gellért által vezetett, idegenek ellen összeesküvõk voltak. Mindkét csoport Endrét és Leventét kívánta uralkodónak, ezért hazahívták õket. Haza is jöttek, majd Levente vette kezébe az irányítást, és szabad kezet adott a pogányoknak. Gellért a Dunánál várta, de a gyilkoló pogányok elõbb értek oda, és letaszították a Kelen-hegyrõl. Legyõzték Pétert, aki miután megvakították, a fogságban meghalt. Levente még a csaták során életét vesztette, így az uralkodó a fiatalabb Endre lett.

Endre (1046-1060) leverte Vata lázadását (Vata meg is halt), majd keresztény uralkodóként vezette az országot. 1048-ban Béla is visszatért Lengyelországból, és dux (kormányzóherceg) lett az ország 1/3-a felett. Endre nem fogadta el hûbérurának Henriket, ezért az újra megindult az ország ellen (1051). A Dunán élelmiszert is küldött, hogy serege ne éhezzen, és Esztergom felé indult. A magyarok ismét a felperzselt föld taktikát alkalmazták, és a német sereg ismét kifáradt, így amikor megütköztek, a németek “vértjeiket eldobáva” menekültek, innen kapta a hely a Vértes nevet. Henrik nem adta fel, és 1052-ben hajókkal indult meg, és Pozsonyt kezdte ostromolni. Az ostrom 8. sikertelen hete után hajói - a monda szerint Búvár Kund, Zotmund hajó megfúrásai miatt - elsüllyedtek. A tónralépõ IV. Henrikkel (kb. 6 éves) békét kötöttek, mert Endre fia, Salamon elvette Henrik nõvérét, Juditot. Béla attól félve, hogy Salamon támogatása érdekében megölik (A kardot válaszd!), Lengyelországba menekült, ahonnan 1060-ban tért vissza és leverte Endrét.

Bajnok Béla (1060-1063) néven lett uralkodó. Még uralkodása elején összehívott egy gyûlést. Leverte Vata fiának, Jánosnak pogány megmozdulását, és megszilárdította hatalmát. Jó, értékálló pénzt adott ki. 1063-ban (Dömösön) balesetben szerzett ségüléseibe belehalt.

A trónon Salamon (1063-1074) követte. Béla fiai, Géza, László és Lampert Lengyelországba menekültek. Elsõnek Géza tért haza (1064), aki békét kötött Salamonnal, és dux lett. Az 1068-as nomád (kun vagy besenyõ) betörést már négyen közös erõvel gyõzték le a kerlési csatában (László és a lányrabló kun). Szakításuk a 70-es években következett be, majd a mogyoródi összecsapásban (1074) Géza gyõzött Salamon felett, aki Somogy területére szorult vissza.

A király a rangidõs I. Géza (1074-1077) lett. Sem a pápa, sem a NRCs nem ismerte el, ezért Bizánc küldött neki koronát (alsó rész). Ezt nem fogadta el, ezért a felsõ résszel koronázták.

Halála után I. László (1077-1095) következett. Kiszorította Salamont az országból, aki ekkortól eltûnt. Igen szigorú törvénykönyvet adott ki, mely a magántulajdon védelmére (értékhatár 10 dénár, 1 csirke) és az egyház támogatására helyezett nyomatékot. Miután meghalt a horvát király (1087), meghódította Horvátországot és egy újabb püspökséget hozott létre (1091). Ennek ura kisebbik fia, Álmos lett. László nevéhez kapcsolódik a káptalani szervezet kiépítése is. A káptalanok szerzetesekhez hasonló egyházi személyek voltak, akiknek feladata az oktatás volt. A püspöki székhelyeken levõ káptalanok a székeskáptalanok, az egyéb helyeken levõk a társaskáptalanok voltak. A tagok a kanonokok, vezetõjük a prépost volt. László is levert több kun betörést, majd kinevezte utódjául fiát Kálmánt.

A trónralépõ Könyves Kálmán (1095-1116) öccsét, Álmost duxnak nevezte ki (1096). Kapcsolatuk rossz volt, de Kálmán elnézõen viselkedett. Az uralkodóváltás során Horvátország függése meglazult, ezért 1102-ben horvát királlyá koronáztatta magát, így a terület végleg magyar kézre került. Dalmáciában is elkezdett terjeszkedni, így Velence és Bizánc monopóliumát sértette. Bizánccal úgy sikerült kiegyezni, hogy László lányát, Piroskát a bizánci császár fiához adta. Velencével azonban megmaradt a rossz viszony. Feleségét, Vlagyimir Monomah lányát házasságtörés vádjával hazabocsátotta, így a magát Kálmán fiának tartó, de Kálmán által el nem ismert Boris már nem Magyarországon született. 1107-ben felszámolta a dukátus rendszerét, ezért Álmos felkelést szított ellene, melyet lelepleztek, de Kálmán megbocsátott. 1115-ben egy újabb összeesküvés leleplezõdése után, azonban mind Álmost, mind fiát, Bélát megvakíttatta. Kálmán uralkodása alatt indultak meg a keresztes háborúk, melyeknek szárazföldi útvonala átvezetett Magyarországon, ezért jelentõs károkat okoztak. Õ is adott ki törvénykönyvet, melyben az öröklés rendjérõl (István adtaà szabadon rendelkezhet, ha utána kapta, apáról fiúra száll, de ha nincs utód, akkor a királyé), az istenítéletekrõl (boszorkányok nincsenek) és az adóztatásról rendelkezett. Kijelentette, hogy az ispánok jövedelem alapján kell katonákat kiállítsanak, és enyhítette a lopással kapcsolatos törvényeket.

Utódja II. István (1116-1131) volt. Uralkodása ideje alatt elvesztette Dalmáciát, mely ettõl kezdve felváltva volt Velence és Magyarország kezén. Mivel fia nem volt, magához vette a megvakított Bélát, és õt jelölte ki utódjául.

Így került mégis trónra II./Vak Béla (1131-1141). Felesége, a szerb zsupan lánya, Ilona volt a “szeme”. A Kálmán-párti fõurakat (1131-ben) összehívta, és 68-at leöletett. Rama (Bosznia) tartományát Magyarország és más országok felváltva uralták.

Az országot legidõsebb fiára, II. Gézára (1141-1162) hagyta. Az új uralkodó Oroszország felé hódított az ottani belharcokba beleavatkozva. Szemben állt Bizánccal (Manuel császár) Dalmácia és a déli területek miatt. Mivel öcséi (László és István) nem jutottak hatalomhoz, Bizáncba mentek. Géza még az investitura harcaiba is beavatkozott III. Sándor pápa oldalán Barbarossa Frigyes ellen. Halála elõtt István fiát királynak, Béla fiát horvát bánnak nevezte ki.

III. István (1162-1172) fiatalon került hatalomra, így Manuel úgy gondolta, hogy a nála vendégeskedõ két testvér kerülhetne a magyar trónra, és õ befolyásolhatja õket. Meg is indult csapataival, de hírnököket küldött elõre, hogy egyezkedjenek a magyar fõurakkal. A fõurak kénytelen-kelletlen végül is Lászlót választották meg.

Így került trónra II. László (1162-1163) ellenkirály. Mivel a koronázás egyedül az esztergomi érsek hatásköre, és Lászlót a kalocsai érsek koronázta, az esztergomi érsek kiátkozta a kalocsait. Ez idõben István fokozatosan nyugat felé szorult, ezért Barbarossa Frigyes támogatását kérte. 1163-ban László meghalt, ezért a kalocsai érsek újabb ellenkirályt koronázott, IV. Istvánt (1163). III. István német csapatokkal leverte, ezért Bizáncba menekült, ahonnan Manuel újra haddal indult meg. A béketárgyalások eredményeképp a magyarok átengedték Szerémséget Bizáncnak és III. István testvére, Béla Bizáncba költözött.

Mivel Manuelnek idõközben gyermeke született, örömmel engedte haza III. Bélát (1172-1196), akit 1173-ban magyar királlyá koronáztak. Géza nevû testvére Bizáncba ment, majd eltûnt. Ekkorra tehetõ a feudális rend megszilárdulása Magyarországon. A kapcsolat Bizánccal felhõtlen volt, de mikor (1180-ban) meghalt Manuel, Béla Bizánc felé kezdett terjeszkedni (Dalmácia, Szerémség). Meghódította az oroszországi Halicsot (Galícia), és ennek ura Endre nevû fia lett. Hamar kiverték onnan Endrét. Megindult a királyi területek magánkézbe kerülése (egész vármegyék) és kialakult a kancellária intézménye. Az intézmény feladata az oklevelek, határozatok írásba foglalása volt. Élén a kancellár (cancellarius) állt. A megfogalmazó a jegyzõ (notarius), a leíró a scriptor volt.

Fia, Imre (1196-1204) lett a következõ király. Imre öccse, Endre részesülni akart a hatalomból, ezért rövid viszálykodás után megkapta Horvátországot és Dalmáciát. Többször is gyûjtött hadat Imre ellen, ezért még több királyi földet adományozott el. A két testvér között a pápa (III. Ince) közvetített, és keresztes hadjáratba küldte õket. Ezt addig halogatták, míg Imre végül is meghalt.

Utódjának fiát, III. Lászlót (1204-1205) nevezte ki, aki csak néhány éves volt, ezért gyámja Endre lett. Lászlót anyja Ausztriába menekítette, ahol a gyermek meghalt.

A trón így mégis II. Endre (1205-1235) kezébe került. Felesége a merani (Isztria, Krajna) Gertrud volt kb. 1200-tól. Fõ hódítási iránya Halics volt, de próbálkozásai sorra sikertelenek voltak. (1211-ben) Letelepítette a Német Lovagrendet a Barcaságban, majd (1225-ben) hadjárattal verte ki õket az országból (innét Mazóviába mentek a poroszok ellen). Feleségével, Gertruddal sok idegen fõúr jött, akik földhöz jutottak, ezért mikor (1213-ban) Endre Halicsba ment, az elégedetlen fõurak a Pilisben leszúrták Gertrudot (à Bánk bán). Endre 1217-ben elment az V. Keresztes hadjáratba, de szinte csak ereklyegyûjtés céljából, majd hazatért.

Gazdaságpolitikája szerint az országot a királyi birtokok bejövetele nélkül is lehet kormányozni, ezért azokat eladományozta, bérbe adta. Bevezette a külkervámot (1/80=1.25%). A földek a nagybirtokosok fennhatósága alá kerültek, ezért azok az ottaniaktól feudális szolgáltatásokat követeltek. A fõurak a szabad birtokokat is maguknak akarták, ezért a csak a királynak tartózó szerviensek szervezkedésbe kezdtek. A fõurak idegengyûlölete is szervezkedéshez vezetett. 1222-ben kiadatták hát az elsõ aranybullát. Ez 31 cikkelybõl állt:

Ezt az aranybullát 1231-ben követte a II. Aranybulla, mely 35 cikkelybõl állt. Az egyházat segítõ cikkelyek jelentek meg (adómentesség, a fõúri bíráskodás alól való mentesség) és az ellenállási záradék szerint az esküszegõ királyt csak kiátkozni lehet. 1232-ben kiadta a kehidai oklevelet, mely a Zala-megyeieknek biztosította, hogy maguknak választhattak bírót. Ez lett a szolgabíró (szerviensek választották). A királyi vármegyék, tehát nemesi vármegyékké alakultak, a szerviensek köznemességgé váltak (-19. sz.).

Endre 1224-ben az erdélyi német hospeseket a szebeni ispán irányítása alá vonta. Az 1230-as években, II. Endre fiának, Endrének halálával lezárultak a halicsi hadjáratok. Endre fia, Béla Horvátország, Dalmácia és Szlavónia hercegeként igen megerõsödött, ezért Endre Erdélybe helyezte át, ahonnan Kálmán megkapta Béla területeit. 1228-1231 között Béla elkezdte a fölöslegesen eladományozott királyi birtokok visszavételét. Domonkos rendi szerzetesek, Otto (1232), majd Julianus (1235) hoztak híreket a volgai magyarokról és a közeledõ tatárokról.

Itthon közben IV. Béla (1235-1270) lett az uralkodó. Endre harmadik felesége, Beatrix visszament Italiába, ahol megszületett István fia. 1236-ban Julianus már nem talált magyarokat a Volgánál a tatárok elõrenyomulása miatt. Béla eközben folytatta a területvisszaszerzõ politikát, ezért erõsödött a fõúri ellenszenv iránta. Mikor a tatárok által üldözött kunok bebocsátást kértek az országba, õ letelepítette õket. Ez sem tetszett a magyaroknak, ezért miután (1240-ben Kijev is elesett, és) 1241. márciusában megkezdõdtek a tatár betörések, a magyarok leöldökölték a kun vezetõket (uralkodójukat, Kötönyt is). A kunok dühödten pusztítva kivonultak dél felé az országból. A döntõ magyar vereséget Béla 1241. április 11-én, a muhi csatában szenvedte el Batu kántól. Kálmánnal ugyan sikerült elhagyja a tábort, de az sérüléseibe útközben belehalt, ezért Béla egyedül kellett meneküljön Pozsonyon át Dalmáciába, a Trau-szigetre. Itt sorra segítséget keresett, de sem a pápa, sem a NRCs, sem Ausztria nem adott. 1241-1242 telén a tatárok átkeltek a befagyott Duna jegén, és a dunántúli kõvárakon (Pozsony, Nyitra, Pannonhalma) kívül mindent elfoglaltak, feldúltak. 1242-ben hirtelen eltûntek a térségbõl. Két feltételezés van, hogy miért. Az elsõ szerint meghalt a nagykán, Ögödey, ezért Batu a kánválasztóhelyre, Kurultayba ment. A második szerint ez csak egy “elõhódítás” volt. Vártak volna még egy ideig, aztán teljesen uralmuk alá vonták volna a területet. Ez idõben keletkezett Rogerius: Siralmas ének Magyarország pusztulásáról címû mûve.

Béla megkezdte az ország újjáépítését, innen kapta a II. Honalapító nevet. Visszahívta a kunokat, és letelepítette õket a kipusztított Duna-Tisza közére. Birtokadományozásokba kezdett. Az adományozási kikötés csak az volt, hogy kõvárat kellett építeni a területen. (1242-1250:16 db. [1/3 királyi]; 1261-1270: 29 db. [1/5 királyi]) Így azonban igen megerõsödtek a fõurak, és szembeszálltak a királlyal. Ellene fordították István fiát, akit kinevezett ifjabb királynak a keleti részeken. Többször hadakoztak is egymás ellen.

1243-ban kihalt a Badenberg család, így Ausztria trónja üresen maradt. A két fõ esélyes II. Frigyes és II. Ottokar volt Béla mellett. Frigyes meghalt, a NRCs-ban a nagy interregnum kezdõdött meg, de Ottokar kiszorította Bélát. A békülés jeléül Béla unokáját, Kunigundát adta II. Ottokarhoz, míg István fiának lányát a nápolyi II. Károly vette el.

A trónon Bélát V. István (1270-1272) követte. Felesége a kun hercegnõ, Erzsébet volt.

Fiuk, IV./Kun László (1272-1290) uralkodása alatt dúlt az anarchia. A két legnagyobb egymással szembenálló család a dunántúli Kõszegiek és a nyugat-felvidéki Csákok voltak. Ekkor élezõdött ki a harc Ausztriáért. 1278-ban Habsburg Rudolf oldalán harcoló lovas íjjászok segítettek eldönteni a csatát a morvamezei/dürnkruti csatában. Az elégedetlenkedõk ugyanez évben hazahozták Italiából István fiát, Endrét, és szembeállították Lászlóval. Sikertelenül. Mivel a pápa a kunok megkeresztelését követelte, László kénytelen volt ezzel kapcsolatos törvényeket hozni. Mivel ezek nem voltak elég hatásosak, 1280-ban vagy 1282-ben a hód-tavi csatában (Hódmezõvásárhely mellett) vereséget mért a kunokra. Ennek köszönhette, hogy 1290-ben kun merénylet áldozata lett.

A trónra csak az utolsó egyenes ági árpád-házi leszármazott, III. Endre (1290-1301) léphetett. Jelentõs volt az ellentábora, hiszen Magyarországra a Habsburg-ház és a nápolyi Anjou-ház (Martell Károly, majd Károly Róbert) is igényt tartott. Távol tartotta õket ugyan, de tényleges hatalma már nem volt. Halálával kihalt az Árpád-ház is.

Gazdaság

Kezdetben a meghatározó az önellátó gazdálkodás volt korafeudális elemekkel társulva. A robot fokozatosan háttérbe szorult, helyette terményjáradékot kellett fizetni. Az árutermelés is a pénzjáradékhoz vezetett.

Társadalom