Dél-Amerikában a mitológia alapján igen nehéz lenne meghúzni a választóvonalat az egyes népek között, bár tudjuk, hogy azok nagyon is különböző fejlettségi szinten álltak. Mitológiájuk lényegében egységes egészet alkot. Sajnos, mivel nem írtak, a kutatás kizárólag a hódítás-kori beszámolók, mai expedíciók és a festett edények leletei alapján tud képet alkotni e népek mondavilágáról.

Teremtésmítoszaik általában nincsenek. A teremtést leginkább egy átalakításnak fogták fel: a dolgok az ellentétükké fordulnak. Ilyen például a toba mítoszokban, amikor az ég helyére a föld, a föld helyére az ég került. A világvégét legtöbbször természeti katasztrófák, vagy azok sorozata okozza, de nem ritka, hogy a megvadult állatok és a megelevenedett kövek vetik magukat az emberekre. Ezek minden esetben azért következnek be, mert a természetfölötti erők megharagudtak az emberekre, mert azok nem tartották be a megszabott törvényeket, erkölcsi normákat. Az új kor általában nem lesz rosszabb, mint ahogy azt néhány európai mitológia gondolta, bár a guyanaiak emlegetik a bőség és boldogság letűnt korát. Az emberek származásának is sokféle magyarázata született. Előkerülésük általában egy kultúrhősnek köszönhető, aki lehetővé tette az emberek elnépesedését. Van, ahol azt vallják, hogy az emberek egy fa kérgéből jöttek elő, miután a hős nyílást vágott rá, van, ahol azért jöttek ki, mert a hős legyőzte a kijáratot őrző szörnyet, van, ahol egymásba lőtt nyílvesszők által alkotott hídon jöttek az emberek, van, ahol fáról ereszkedtek le. (Ez az összeköttetés aztán megszűnt, így van aki itt maradt, van aki odaát.) Előfordul az a motívum, hogy az emberek egy furcsa madár tojásából keltek ki, van ahol a megsebzett Hold véréből lettek emberré, van ahol egy szörny holttestében elszaporodott férgekből nőttek ki. Van, hogy maguk a kultúrhősök készítenek embereket agyagból, fából, nádból. A növények eredetét szintén kultúrhősökhöz kapcsolják. Azok megismertették őket az adott növénnyel, gyakran még a termesztését is megtanították. A tűz és az édesvíz megszerzése általában lopással történt, mint Prométheusz esetében is. A halál kérdése is igen érdekes a dél-amerikaiaknál. Az emberek eredetileg nem voltak halandók, mert megöregedtek ugyan és lelkük elhagyta testüket, de aztán visszatért és elkezdtek fiatalodni. Ez a folyamat egy hiba folytán megszakadt és azóta az emberek halandóak. Létezik egy olyan feltevés is, hogy a halhatatlanság feltétele a bőrcsere, hisz a kígyók, skorpiók és fák évről-évre megújítják külsejüket és halhatatlanok maradnak. Halhatatlanok maradtak azok is, akik nem jöttek át erre a világra. Rendkívül változatos a Nap és a Hold kapcsolatának magyarázása. Általában az előbbi a férfi, de gyakran a Hold is az. A Napról érdekes módon alig szól valamit a mitológia, míg a Hold rengetegszer szerepel. A Holdon levő foltokat nagyon sokféleképpen magyarázzák: 1: a férfi Hold leszáll kedveséhez és az, hogy máskor is megismerje bekeni korommal az arcát; 2: a Holdon élő lény körvonalai; 3: vékony bőrű férfi, akinek átütnek a belső szevei; 4:egyszer liánkötélen egy róka felmászott és megégette magát, szőrének nyomai látszanak; 5: a Nap ütésnyomai látszanak a Holdon. Gyakran van főisten is a déliek mitológiájában. Ez általában férfi (öreg Nap), madárként ábrázolják. Van azonban, hogy a főisten istennő. Ez általában földművelő népeknél van így. A világ elrendezésének munkáját ezen istenek leggyakrabban a segítőtársak megteremtésével kezdik.

Észak-Amerikában gyenge a természetfeletti lények megszemélyesítése. Hiányzik a határozottan kialakított hierarchia közöttük, általánosan elterjedt a négy őselem (föld, tűz, szél, víz) felfogása. Ezek szoros kapcsolatban állnak a világ ciklikusságával. Minden természeti jelenséget felruháztak valamiféle mágikus erővel. Teremtésmítoszuk szerint a felsőbb világból lehullott állatok és Avenhait hozták létre ezt a világot azzal, hogy a tenger fenekéről egy kis földet tettek egy teknősbéka hátára. A teknős ettől kezdve a föld szimbóluma lett. Van külön mítoszuk az örökös vándorlásra is: van aki a legendás őshazából, van aki földre kerülési helyétől, a Yellowstone folyótól vándorol. Vannak, akik egyenesen a csillagokból kerültek a Mississippihez és vannak törzsek akik arra esküsznek, hogy ők a tengeren túlról jöttek. Vándorlásuk során mind-mind megtalálták pártfogó szellemüket és bűvös tárgyakkal lettek gazdagabbak. A földművelő törzsek mítoszaiban fontos helyeket töltenek be a haszonnövényeket megtestesítő istenek.

A közép-amerikai indián mitológia egységes képződmény volt, bár fejlődése igen szakaszos volt. Az itteni népek már az i.sz. 1. századtól osztálytársadalmakban éltek, mind északi, mind déli szomszédaiknál fejlettebbek voltak. Már igen korán rendelkeztek mitológiával a világmindenséggel, a tűzzel, az emberek és állatok eredetével és a szellemekkel kapcsolatban. A kezdeti “hajfonatos istennő” - ég, föld, élet, halál megtestesítője - később több istennőre bomlott szét. Később a jaguár lett a legnagyobb tiszteletnek örvendő állat, minden isten jaguárszerű volt. Ez feltételezhetően onnan származik, hogy e földművelő népek azt hitték, hogy a jaguár tudatosan ijeszti el a növényevőket az ő vetéseikről. Az olmék mitilógia tehát leginkább táplálékuknak, a kukoricának megszerzéséről szól. A következő fejlődési lépcsőben ismét megszaporodtak az istenek és immár kapcsolatot is létesítettek földi helytartójukkal. Az antropomorf és zoomorf (állatember) istenek mellé létrejönnek a kervert lények is: ilyen a Hajnalcsillag meszemélyesítője, a madár-jaguár-kígyó isten is. Időszámításunk kezdetekor észak felől megérkeztek a naua törzsek. Az ő istenképükben az isteni rangra emelkedett ősök mellett nagy szerepük volt a vadászisteneknek és így az égitestkultusznak is. Szerintük a világ 13 égből és 9 alvilágból áll. Az egek a Hold, a csillagok, a Nap, a Vénusz, az üstökösök, az éjszaka (fekete vagy zöld), a nappal (kék), a vihar és Omejokan, a hermafrodita isten között oszlanak el. Minden világciklust egy-egy isten irányít és minegyik egy-egy világkatasztrófával ér véget ezen törzs szerint. A 13 ég és a 9 alvilág egyébként a majáknál is megvolt. A kor végére Közép-Amerikában olyan mitológiai komplexum alakult ki, aminek az alapja az a képzet volt, hogy az istenek csak embervér által tudnak életben maradni.

A hegyi maják világmagyarázatából csak igen kevés bizonyíték maradt fenn. Ezek szerint az istenek először megteremtették a földet, a hegyeket és a völgyeket, majd a növényeket és az állatokat, aztán megpróbálták megalkotni az embert. Először agyagból készítették el, de az szétfolyt, nem tudott mozogni, ezért megsemmisítették. Másodszorra fával próbálkoztak. Az új ember tiszteletlenkedett, engedetlennek bizonyult, ezért azt is megsemmisítették egy özönvízzel. Aki azt túlélte, az kismajommá változott. A harmadik embertípus kukoricából volt. Ez azonban túl értelmes és jó felfogóképességű lett, ezért az istenek ködöt leheltek a szemükre, így minden titokzatos és érthetetlen lett a számukra.

Felhasznált irodalom: J. Nicholson: Mexikó és Közép-Amerika mitológiája;