A két világháború közötti időszak egyetemes történelme

Oroszország

Fontos, hogy az itt említett események az orosz történelem két városában, Szentpétervárott és Moszkvában zajlottak! Az ország többi részén csak késleltetve éreztették hatásukat!

Az 1825-ös dekabrista felkelés után I. Miklós (1825 december-1855) került a cári trónra. Az ő nevéhez kötődik a Szent Liga megalapítása, a magyar szabadságharc leverése és az orosz-török háború (1853-56) is, mely a tengerszorosokért folyt. Őt II. Sándor (1855-1882) követte, aki a 3 császár szövetségének lett tagja. Ekkor került sor az újabb orosz-török háborúra (1877-1878), melyet a San Stefano-i, majd a berlini béke zárt le, amire válaszul az oroszok kiléptek a szövetségből. 1861-ben került sor a jobbágyok felszabadítására, majd megindult a külföldi tőke beáramlása. Kezdtek terjedni Hertzen és Csernyisevszkij elméletei is a népakaratról, merényletek történtek, megindultak a narodnyik-mozgalmak és a forradalmi demokraták szervezkedései. 1883-ban, Genfben megalakult az első Marxista szervezet. III. Sándor (1882-1894) alatt az egyetlen fontos esemény az orosz-francia szövetség (1892-1893) volt.

II. Miklós (1894-1917) uralkodása alatt alakult meg a Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadításáért (1895) és az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSzDMP, 1898), mely szavazott Lenin programjáról, és azt a bolsevikok (OSzD[b]MP) elfogadták, a mensevikek (jelenleg többségben) pedig nem. Szintén 1898-ban szerezték meg Kínától a Távol-Keleten Port Arthurt, majd 1900-ban behatoltak Mandzsúriába. Bár a kínai uralkodócsalád mandzsu volt, tehetetlenül szemlélte a változásokat. A fejleményektől Japán is veszélyeztetve érezte magát, ezért háborúba kezdett Oroszországgal (1904-1905). 1904-ben megkezdték a japánok Port Arthur ostromát, amit az év végére siker koronázott. A következő évben (1905) két jelentős orosz vereség is történt: Csuzimánál tengeren és Mukdennél szárazföldön. A harcok orosz oldalon érezhető eredménye a sok halott és sebesült, az ellátási problémák és az elégedetlenség volt. A sztrájkok és tüntetések egyre gyakoribbá váltak.

1905. január 9-én a szentpétervári Palota-téren tüntettek Gapon Pópa vezetésével. (Később kiderült róla, hogy felbujtó volt.) A katonaság erre a tömegbe lőtt, ez a nap “véres vasárnap” néven vált ismertté. A forradalom 1905 és 1907 közé tehető. A tüntetések egyre sűrűbbek lettek, a munkásság felfegyverkezett, kitört a forradalom. Lévén, hogy céljuk a feudális maradványok felszámolása volt, az igazán érdekeltek a munkások, parasztok, liberális nemesek és a polgárok voltak. 1905 nyarán a Patyomkin páncélos hajó matrózai fellázadtak, és Romániában partra szállva illegálisan tértek haza. Októberben a cár ígéretet tett a duma összehívására és az alapvető szabadságjogok megadására.

Ekkor szerveződtek az 1917 során jelentős erők. Ilyenek a szentpétervári szovjetek (szovjet = tanács), mely segítségével a közigazgatási rendszer át tudta venni a hatalmat. Ekkoriak az igazi bolsevik-mensevik pártok és a kadet párt (konsztitucije demokracije = alkotmányos demokraták), melyet Miljukov alapított és tagjai liberális nemesek és gazdag parasztok voltak. Szintén ekkor váltak jelentőssé az oktobristák és a fekete századok. Célja lényegében mindnek a feudális maradványok eltörlése és a cári rendszer reformja volt. Az uralkodó azonban megosztotta őket, így 1907-re felszámolták a “februári forradalmat”. Ugyanez évben állapodtak meg Angliával a határról Perzsiában.

1914. július 23-án a Monarchia ultimátumára azt javasolták a szerbeknek, hogy forduljanak szembe, a franciákat pedig értesítették a helyzetről. A Monarchia hadüzenetet küldött Szerbiának, mire Oroszország mozgósításba kezdett, mire nekik meg a németek üzentek hadat. Hadseregük rosszul volt ellátva, a hátországban pedig ismét fokozódott az elégedetlenség az ellátási zavarok miatt. 1916. november 1-re az elégedetlenség annyira felfokozódott, hogy össze kellett hívni a dumát. A cár ellenfele a liberális nemesség és a munkásság volt. Az utóbbiak célja az új uralkodó, és a gyökeres változtatások voltak, az előbbieké csak reformok révén egy palotaforradalom kirobbantása volt. Követelték a nemesek Raszputyin eltávolítását a palotából, mert eddigre már több merénylet is kudarcba fulladt. (Raszputyin titokzatos körülmények között került a cári család mellé, befolyása alatt tartotta azokat.) A cár nem engedett, de egy sikeres merénylet megoldotta a helyzetet.

1917. januárjában Szentpétervárott az emberek kenyér és tüzelő híján ismét tüntetni kezdtek. Julianus-naptár szerint február 25-én (Gergely-naptár szerint március 8-án) a Putyilov gyár munkásai is sztrájkolni kezdtek. Kezdeti követeléseik csupán élelmiszer, tüzelő és munka voltak, ám hamarosan békét követelő tüntetésekké fajultak. Február 26-tól már a fegyveres erők is kezdtek átállni, a forradalomnak egyértelmű vezetője azonban nem volt! Február 27-én Miklós feloszlatta a dumát, majd másnap a liberális ellenzék felállított egy ideiglenes vezetőséget. Ez volt a Munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetje, melynek vezetője a mensevik Csheidze, helyettese pedig Kerenszkij volt. Március 2-án aztán megalakult az ideiglenes kormány Lvov herceg vezetésével. Így Oroszországban kettős hatalom alakult ki. Az ideiglenes kormányt a liberális nemesek támogatták, ám nem volt tömegbázisa; a munkások a szovjetek támogatói voltak. Ez utóbbi támogatta az előbbit! Szoros szál a két hatalom között, hogy Kerenszkij végig hivatalban volt az ideiglenes kormányban. Március 2-án Miklós lemondott öccse, Mihály javára, ám március 3-ra Mihályt is lemondatták.

Másnap, 4-én az ideiglenes kormány kiadta első intézkedéseit: biztosította az alapvető szabadságjogokat és a politikai foglyoknak az amnesztiát, de nem rendelkezett a földosztásról, nem kiáltotta ki a köztársaságot és az elégedetlenség ellenére nem szállt ki a háborúból (antant). Az intézkedések hatására a száműzetéséből hazatérő Sztálin Szentpétervárra ment és a Pravda c. bolsevik lap szerkesztőségében dolgozott. Szentpétervárra jött Lenin is Svájcból 1917. április 3-án, és kiadta az “Áprilisi Tézisek”-et. (Lenin Németországon keresztül tért haza, de egy lepecsételt vagonban, mert a németek így azt remélték, hogy Oroszország Lenin ténykedésére majd belülről megremeg, így majd kevesebb német katonára lesz szükség a keleti fronton.) Ez Lenin haladásának irányvonalát mutatta:

  1. Amíg kettős hatalom van, addig lehetséges a hatalom megszerzése fegyver nélkül is a munkásság számára. (Elég azt az ideiglenes kormánytól megvonni.)
  2. Az iparban be kell vezetni a munkásellenőrzést (munkások kontrollálnak), a nagybirtokokat el kell kobozni, szét kell osztani, és a föld azé lesz, aki megműveli. Így a parasztságot is érdekeltté tette.
  3. A bolsevikok legyenek kommunisták.
  4. A kommunista pártok internacionáléjának szükségessége.

A bolsevikok kezdetben értetlenkedve fogadták, de április végére már elfogadták, sőt célul tűzték ki végrehajtását. Megkezdődött a fegyveres milíciák és a Vörös Gárda felállítása. Az ideiglenes kormány ekkori változtatásai közül a legfontosabb, hogy Kerenszkij, aki kezdetben csak hadügyminiszter volt, 1917. július 1-től az ideiglenes kormány elnöke lett. Ezzel megszűnt a kettős hatalom, Lenin tételmondatának is változnia kellett. Az új értelmében minden hatalmat a (mensevik-többségű!) szovjeteknek kellett adni. Válaszképp Kerenszkij betiltotta a bolsevik pártot, vezetőik ellen letartóztatási parancsot adott ki. (Leninék a finnországi Vyborgba menekültek.)

1917. augusztus 25-én azonban nem várt fordulat következett be: Kornyilov tábornok katonai puccsal próbálkozott, célja egyértelműen az egyszemélyes diktatúra volt. Az ideiglenes kormánynak nem volt katonai ereje, ezért a bolsevik milíciák melléjük álltak, mert rádöbbentek, hogy egy katonai diktatúrától nehezebb lenne a hatalmat elvenni. Szövetségben végül is legyőzték Kornyilovot, mire a bolsevik vezetőség visszatérhetett az emigrációból. Körülbelül ekkorra tehető a bolsevikok többségbe kerülése a szovjetekben.

Október 10-én a bolsevik vezetők gyűlésén döntés született, miszerint a hatalmat fegyveres úton kell megszerezzék. 16-án létrehoztak egy katonai bizottságot, melynek feladata a hatalomátvétel előkészítése volt. Ennek tagjai: Szverdlov, Sztálin és Dzerzsinszkij. A bizottság biztosokat küldött a katonákhoz, hogy azok nehogy szembeforduljanak velük. A terv szerint a hatalomátvételre október 25-én került volna sor, az ideiglenes kormány azonban tudomást szerzett erről, ezért óvintézkedésekbe kezdett. Eltávolították a katonai biztosokat a hadseregből, kikapcsolták a Szmolnij (bolsevik vezetés épülete) telefonját és felnyitották a Néván a hidakat, hogy a munkásság ne jöhessen át a folyón. A fegyveres felkelések ezért már október 24-én megkezdődtek, a Vörös Gárda visszacsukta a hidakat és megszállta a pályaudvarokat és a telefonközpontokat. (Az ideiglenes kormány telefonját kikapcsolták.) Ellenőrzésük alá vonták a városból kivezető utakat is, így Szentpétervár teljesen a bolsevikok irányítása alá került.

Október 25-26-án meghirdették a 2. Összoroszországi Kongresszust, melyben már a bolsevikok voltak többségben. (Az első még júniusban volt, mensevik többséggel.) 25-re lezárult a forradalom, este sor került a kongresszus megnyitójára, és lezajlott a Téli Palota ostroma is, mely az Aurora-cirkáló jelére indult meg és még aznap sikerrel zárult. Az ottlevőket letartóztatták, de Kerenszkijnek sikerült megszöknie.

A forradalom november 2-án Moszkvában is lezajlott, a bolsevikok ott is átvették a hatalmat. 1918 végére az egész országban megszerezték a hatalmat.

Lenin három javaslatot nyújtott be e kongresszuson. Az első a földdel volt kapcsolatos: a nagybirtokokat ki kell sajátítani, a parasztok közt szét kell osztani. A termelőszövetkezetesítést Lenin csak lassan, 70-80 év alatt akarta bevezetni. A második javaslat a békét biztosította: Szovjet Oroszországban azonnali békére van szükség, hogy az új hatalmi rendszer megszilárduljon. Ezzel szemben Buharin és Trockij a forradalom exportálhatóságának eszméjében hitt. A harmadik javaslat a hatalom módját fogalmazta meg: a hatalom tehát a munkásság kezében van, de a parasztsággal szövetségben gyakorolja. A dekrétumokat másnap (október 26-án) elfogadták, és egyúttal kormányszervvé emelték a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsát.

Azonnal megkezdték a földosztást és a béke biztosítását. Decemberben megindultak a fegyverszüneti tárgyalások, majd megkezdődtek a béketárgyalások. A békeküldöttség vezetője Trockij volt. Mivel a németek célja továbbra is a nyugat-orosz területek megszerzése volt, Trockij elutasította a békekövetelést. A németek erre újabb támadást kezdtek Szentpétervárnál. 1918. február 23-án megalakult a Vörös Hadsereg. Ez megállította a németeket, és március 3-án megkötötték a breszt-litovszki békét, ami jelentős területveszteséget jelentett Oroszországnak. 1919. július 28-án jött létre a versailles-i béke, mely kimondta Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét, Lengyelország újjáalakulását és azt, hogy Gdansk városa nemzetközi kikötő (+lengyel korridor).

1918-1921 között volt az ún. intervenciós időszak.

1917-ben alakult meg a CSEKA, a rendkívüli bizottság, melynek feladata az ellenforradalmi tevékenységek kiszűrése és az ezzel vádoltak felkutatása volt. Élet és halál között dönthettek. (CSEKAà GPUà NKVDà KGB) Megindult a harc a fehérek és a vörösök között. Az előbbiek (tábornokok: Kolcsak, Gyenyikin, Vrangel, Jugyenyics) nyugati támogatással küzdöttek a bolsevikok (legfontosabb: Bugyonnij lovas tábornok a vörösöknél) ellen. A korszak tulajdonképpen utolsó “hadszíntere” a rigai béke (1921), melyben Szovjet Oroszország lemondott Nyugat-Belorussziáról és Nyugat-Ukrajnáról Lengyelország javára. Ezzel lezárult az intervenciós időszak.

Oroszország gazdaságára 1918-1921 között a hadikommunizmus volt jellemző. Ennek lényege a kötelező beszolgáltatási rendszer, a termelő kezén a minimumot hagyták. Még a közszükségleti cikkeket is központilag osztották szét. Ez kiszipolyozta az országot, új gazdaságpolitikára volt szükség. Ez lett a NEP (Novaja Ekonomicseszkaja Polityika = Új Gazdaságpolitika). Utólag ezért sok kritika érte a bolsevik pártot. A kötelező beszolgáltatási rendszert megszüntették, bevezették helyette a terményadót: a termény adott hányadát kellett befizetni. A mennyiséget a föld nagysága, a terméshozam és a családtagok száma alapján határozták meg. Lehetőséget teremtettek a kisiparok újjáindítására és megengedték az államosított vállalatok bérbe vételét. (Ezek a szocializmussal ellentétes rendelkezések!) Létrejött a GOSZPLAN, az Állami Tervhivatal, melynek feladata a tervgazdálkodás meghatározása 3-5 évre előre. A szocializmus igazán nagy vívmánya a GOELRO volt, mely során mindenhová bevezették az áramot.

1921 tavaszán létrehozták a kormány politikai irodáját, aminek feladata az állami élet irányítása volt. A következő évben (1922) felállították a pártfőtitkári hivatalt, melynek vezetésével Josip Visszarionovicsot (Sztálint) bízták meg. Ő felszámolta a CSEKAt, és létrehozta helyette a GPUt. 1922. december 30-án megalakult a Szovjetunió.

1924. január 21-én meghalt Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin), aki, miután 1919-ben túlélt egy merényletet, szanatóriumi kezelésre szorult. Végrendeletét csak 1956-ban hozták nyilvánosságra, mert abban jellemezte a politikai iroda tagjait, és abban különösen negatív képet festett Sztálinról: felszólította a kongresszust, hogy azonnal váltsák le. A hatalom ennek ellenére Sztálin kezébe került, és az 1920-as, 30-as években meg is szilárdította azt, ám hatalma igazán stabil csak 1934-től volt. Legfőbb ellenfeleit, Trockijt, Buharint, Kamenyevet és Zinovjevet az Oszd meg és uralkodj!-módszerrel politikai viták során sorra kizárta a hatalomból.

A politikai viták két legfontosabb ága a mezőgazdaság, illetve az ipar fejlesztése és a szocializmus exportálhatósága volt. Sztálin véleményétől függetlenül mindig ellenfelével ellenkező nézeteket vallott. Ezzel lejáratta őt, az elvesztette politikai bázisát, ki lehetett zárni a hatalomból. Ilyen gazdasági vita pl.: Sztálin a gyors iparosítás híve volt, fejleszteni akarta a nehézipart és a vegyipart (ezáltal a hadiipart), ám mivel Trockij (ő volt a legveszélyesebb ellenfél) is az iparosítás szükségességét hangsúlyozta, Sztálin a mezőgazdaság fejlesztését javasló Buharin mellé állt. Trockij így egyedül maradt, vesztett. Sztálin hasonlóképp bánt el Zinovjevvel és Kamenyevvel is.

1926-ra Trockijt, Zinovjevet és Kamenyevet is kizárták a politikai irodából, majd 1927-ben Trockijt kizárták a pártból is, mire az előbb Kazahsztánba ment (1928), majd Törökországba emigrált (1929). Sztálin-ellenes cikkeket írt, ezért jobbnak látta még messzebb menni, Mexikóba költözött. Ott aztán 1940-ben megölték.

1929-ben megkezdték a GOSZPLAN által előírt első 5 éves terv véghezvitelét, mellyel 1932-re végeztek. A kitűzött cél az iparosítás megteremtése és a gazdaság kollektivizálása volt. Ez utóbbinak két fajtája a KOLHOZ (termelőszövetkezet) és a SZOVHOZ (állami gazdaság) volt. Az önállóan gazdálkodó gazdák tehát önként kellett, hogy társuljanak, ezt azonban nem ritkán erőltették is. A kollektivizálódás előnye volt, hogy az összeolvadt nagy tőkével modernebb körülményeket és jobb életszínvonalat lehetett elérni. Hátránya volt azonban, hogy szétválasztotta a termelést és az értékesítést. A termelő tehát nem volt érdekelt a minőségben. Az ezért folyamatosan süllyedt a gazdaság minden ágazatában. A kollektivizálás 1933-ra kész volt. (Lenin 70-80 év alatt, erőszakmentesen akarta bevezetni!)

Év

Gabona (állami begyűjtés)

Gabonaexport

1928

10.8 millió tonna

290 000 tonna

1933

22.6 millió tonna

1 690 000 tonna

1932-ben igen nagy aszály volt, a tervbe vett 105.8 millió tonna gabona helyett csak 70 millió tonnát termeltek meg. Gond volt még az állatállomány ellátása is. A lovak száma 32 millióról 22 millióra, a szarvasmarha állomány 60 millióról a felére csökkent. Mindezek ellenére sikerült a kollektivizálás és még egy viszonylag modern gépipar is létrejött. (Ez jelentőssé a II. világháborúban vált.)

Létrejött (az OSzD[b]MP helyett) az SzKP, a Szovjet Kommunista Párt (1934). Ekkor került sor a 17. Összoroszországi Kongresszusra, melyen napirendbe vették a tisztújítást. Sztálin ekkorra már nagyon erőszakos volt, ezért az ellenzék összefogott, és Kirovot támogatta.

Kirovot Sztálin nevezte ki Zinovjev helyére, a leningrádi pártbizottság élére. Először nem szerették az ottaniak, de népszerűsége az idővel egyre nőtt, a Sztálinban csalódottak mind őbele vetették bizalmukat.

Önálló politikusként jelöltették, de a szavazás alapján, melynek eredményét sohasem hozták nyilvánosságra (biztos, hogy több mint 300 szavazatot kapott), mégis Sztálin nyert. Az ellenzék elszalasztotta az utolsó lehetőséget Sztálin megbuktatására. 1934. december 1-én Kirov merénylet áldozata lett, ma már tudni, hogy megölésére a parancsot Sztálin adta ki. Akkor azonban Sztálin az eseten “felháborodva” kiadta a parancsot a tisztogatásra. Ez már nem az eddigi rendszer volt, hanem Sztálin egyeduralma. Támogatója Molotov (külügyminiszter lett), eszköze az GPU helyére 1934-ben lépő NKVD (belügyi népbiztosság) volt. Ennek élén egymást követte Jagoda, Jezsov és Berija, az utód mindig elődje kivégzésével kezdte meg munkáját. Ekkor kezdődtek a nagy, látványos “kirakatperek”, melyeknek vége általában halálbüntetés volt.

A munkatáborok (GULAG, Glavnoje Upravnije Lagerej) szervezése még 1928-ban megkezdődött. Az 1934 decemberében letartóztatott Zinovjev és Kamenyev 1. fokon (1935) 10, illetve 5 év börtönt kapott ellenzékiség miatt. Másodfokon (1935) aztán Kamenyev is 10 évet kapott, majd harmadfokon (1936) a vád már az volt ellenük, hogy ők a GESTAPO ügynökei voltak egy szovjetunióbeli trockista központban. Feladatuk szovjet vezetők elleni merényletek előkészítése volt. Az ítélet így már halál lett. 1937-ben egy másik csoportra “bukkantak”, melynek vezetője Pjatakov (nehézipari népbiztos helyettese) volt. Őket is letartóztatták, ezért Ordzsonikidze, a nehézipari népbiztos “öngyilkos” lett. A következő év (1938) vádlottja Buharin lett, letartóztatták, így Sztálin sikeresen megsemmisítette az ellenzéket.

Hatalma megszilárdult, az ellenkezőket, kritizálókat (pl. Kun Béla) egyszerűen kivégezte, a tapasztaltakat (pl. katonai vezetők) és a népszerűeket szintén lefejezte. Az okozat: milliók estek német hadifogságba, az orosz területeket Moszkváig fel kellett adják.

Év

Végrehajtott halálos ítéletek

1826-1906

3419

Év

Letartóztatás

Ítélet nélkül agyonlőttek

1918-1919

87 000

8389

Év

Foglyok száma a GULAGban

1928

30 000

1930

600 000

1931-1932

2 000 000

1933-1935

5 000 000

1936-1937

6 000 000

1938

8 000 000

1939 szeptember 17 és október 5 között (Lengyelország lerohanása) 10 000 lengyel vezetőt mészároltak le Katynban. 1940. augusztus 3-án a balti államok “csatlakoztak” a Szovjetunióhoz, így sok balti került a tisztogatások során a táborokba. 1941. június 22-én a németek lerohanták a Szovjetuniót, sok hadifoglyot szereztek (a vezetőket és a pártfunkcionáriusokat azonnal kivégezték), és aki hazaszökött, azt Oroszországban vitték munkatáborba.

A táborok első megnyitása Hruscsov alatt volt, ekkor kerültek a napvilágra Sztálin törvénytelenségei. Brezsnyev aztán újra bezárta a kapukat, a végső nyitás az 1980-as évekig (Gorbacsov) váratott magára.

Olaszország

Mivel az állam a világháború során eladósodott, gazdasága 1918-1920 között igen rossz volt. (1920-ban 95 milliárd líra volt az államháztartás deficitje!)

Áremelkedés

1919 december

5.7 x 1913-as árak

1920 december

8.0 x 1913-as árak

 

Lakosság

Dolgozók

Munkanélküliek

36 millió

18 millió

400 000

A mezőgazdaságban 10 millióan dolgoztak. Ebből csak 5 millió volt földtulajdonos, és ezek közül is 4.5 milliónak 1 hektárnál kisebb volt a földterülete. A földdel nem rendelkező 5 millió ember volt az ún. agrárproletár.

Hiába voltak tehát a győztes hatalmak között, nem kaptak annyi területet, mint amennyit szerettek volna. Ez különösen nagy csalódottságot okozott, de ott volt még az állami deficit, a tönkrement gazdaság és az ellátási nehézség, ezért az 1916-os oroszországi eseményekhez hasonlóan itt is forradalmi mozgalmak indultak meg.

Az ország két igen különböző területre oszlott, az iparilag elmaradott délre és a fejlett északra. Az előbbiben főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, így az ottani megmozdulások 1918 és 1920 között az ún. földfoglaló mozgalmak voltak. Északon a munkások sztrájkokba kezdtek, a forradalom irányítását az Olasz Szocialista Párt vette kezébe. Programjuk a földek, gyárak, bankok államosítását, a szabadságjogok és az amnesztia biztosítását, valamint az azonnali demobilizációt sürgette. A másik néppárt az Olasz Néppárt volt, melyet a katolikus egyház vezetett és a parasztokat, kispolgárokat akarta megnyerni. Az ő programjuk a centralizált államszervezet létrehozása, a szociáldemokrácia (= materializmus) elleni fellépés és a wilsoni pontok elfogadása, a Népszövetség elismerése volt. Ekkor egy új irányzat tűnt fel: a nemzeti szocializmus. Atyja Benito Mussolini volt. Az elmélet szerint kétféle nemzet van: szegény és gazdag. Az előbbit pedig kizsákmányolja a másik. Az igazi szocializmus csak akkor érhető el, ha az egész nemzet összefog, totális államrend uralkodik. Ennek a vezetője egy személy, a duce (Németországban Führer).

Rómában annyi lictor vitte a nemes után a vesszőnyalábra tűzött bárdot, amekkora annak rangja volt. Ez a bárd volt a fasces. (Fascioà fasizmus)

Létrehozta a Fasci di Combattimentot, a hadviseltek szövetségét. Programja a monarchia helyett a köztársaság kikiáltása, a végrehajtó hatalombeli decentralizálás (nagyobb autonómia), a fejedelmi címek és a hadkötelezettség eltörlése, a politikai szabadságjogok biztosítása, a részvénytársaságok feloszlatása, a tőzsdék bezárása, a 8 órás munkanap bevezetése, a háborús profitok (felszerelés, ellátás, élelmiszer) államosítása és a parasztok számára földosztás volt. Programja tehát a szocialistákéhoz közelálló (munkásoknak kedvező), radikális baloldali volt.

Pártok

Létszám 1919-ben

Szocialista Párt

70 000

Néppárt

56 000

Fasci

10 000

1920-ban, amikor gazdaságuk válsága tetőzött, délen föld-, északon gyárfoglalásokra került sor. Ez azt jelenti, hogy a munkások kisajátították a gyárakat, mire az állam tárgyalni kezdett velük, munkásellenőrzést javasolt, ami viszont a munkásság szempontjából visszalépés lett volna. A mozgalmak 1921-re elhaltak.

Innentől (1921) két párt volt már csak vezető szerepben, az OKP (Olasz Kommunista Párt) Gramsci és Togliatti vezetésével, valamint a Nemzeti Fasisztapárt. (Taglétszáma ekkorra már 320 000 fő volt!) A kommunisták antifasiszta tüntetéseket, sztrájkokat szerveztek (1921-1922) a diktatórikus, fegyveres fellépés ellen. Mindez oda vezetett, hogy 1922. augusztus 1-én sor került egy általános (országos) antifasiszta tüntetésre. Fennállt hát a forradalom veszélye, mert ez is a kommunistákat támogatta. Mivel azok célja az államosítás, a nagybirtokosok veszélyeztetve érezték magukat, közvetíteni kezdtek az uralkodó és Mussolini között. (Mussolini célja a köztársaság kikiáltása!) A király döntése nyomán, ha Mussolini lemond a köztársaságról, megkapja a hatalmat.

Mussolini 1922. október 27-én feketeingeseivel bevonult Rómába. Ez a Marcia su Roma. Koalíciós kormányt alakított (október 29.) a Néppárttal és a liberálisokkal, melyben a fasiszta miniszterek kisebbségben voltak (4/14). A rendőrség munkáját a fasiszta fegyveres alakulatok vették át, a kommunista vezetőket letartóztatták, bevezették a kötelező vallásoktatást. 1923-ban aztán kizárta a néppárti minisztereket a pártból, majd 1924-ben új választásokat írt ki.

Ezen a fasiszták 60%-os eredményt értek el, ami az abszolút hatalomhoz azonban kevés volt. Az ellenzék megpróbált összefogni, az év elején a fasiszták egy fontos emberével, Matteottival merénylet végzett. Mussolini helyzete nagyon bizonytalanná vált, mert az antifasiszták szövetségbe léptek az Aventinusi Blokkban. Tüntetéseken követelték Mussolini lemondását. Az uralkodó, III. Victor Emmanuel (1917-1946) azonban kiállt mellette és a pápa is támogatta, így helyzetét sikerült megszilárdítania, 1925-1926-ra véglegesedett hatalma.

1925-ben törvényt hoztak a kormány hatalmáról, miszerint a miniszterelnök (duce) a minisztertanács fölött áll, így abszolút hatalommal rendelkezik, valamint hogy a parlament a minisztertanácsot nem vonhatta felelősségre, az csak a királynak volt felelős. A következő évben (1926) megszavazták, hogy a kormány a parlament jóváhagyása nélkül hozhasson törvényt. Az önkormányzatok végrehajtói szerepét a prefektus vette át, helyükön korporációk jöttek létre. (Ezekben a munkaadók és a munkavállalók képviselői vettek részt.) Feladatuk kezdetben csak a helyi irányítás volt, de a korporációk tanácsa fokozatosan átvette a parlament törvényhozó szerepét. 1926-ra így létrejött az egypártrendszer egyeduralommal.

Németország

A Német Császárság 1871. január 18-án, II. Vilmos vezetésével jött létre. Komoly gazdasági tartalékok híján villámháborút akart, ám az elhúzódott, így jelentős katonai veszteséggel zárták a háborút. Gazdasági tartalékaikat teljesen kimerítették, így 1918-ra a helyzet hasonlóvá vált az 1916-os orosz és az 1918-as olasz helyzethez: a termelés csökkent, az ellátásban problémák merültek fel, züllesztett a háborús veszteségek nagysága és az élelmezési nehézségek is. Végül felerősödött az elégedetlenség és a háborúellenesség, ezért amikor a vezérkar 1918 őszén elhatározta, hogy a flottával ellentámadást indít az antant ellen, a kieli matrózok fellázadtak (1918. november 3.). Ez először még csak a Hansa-városokban éreztette hatását, ám gyorsan kezdett terjedni dél felé, november 7-re elérte Bajorországot és ott is megkezdődött a munkás- és katonatanácsok megalakulása (szociáldemokrata többséggel). A forradalmi hullám november 9-én Berlint is elérte. Az emberek követelték a trónfosztást és a köztársaság kikiáltását, mire Vilmos még aznap (november 9.) lemondott és Hollandiába távozott. (Onnét konzultált Hindenburggal.) Berlinben kikiáltották a köztársaságot.

A szociáldemokraták radikális baloldalából Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg vezetésével megalakult a Spartacus szövetség. November 9-én egyszerre kiáltotta ki Liebknecht a szocialista köztársaságot és Scheidemann a köztársaságot. (Társa Ebert, ők voltak a szociáldemokraták mérsékelt irányzatának vezetői.) Mint Oroszországban, itt is a mérsékelt szociáldemokraták alakítottak kormányt. Felvették a kapcsolatot a hadsereggel, mert érezték fenyegetettségüket balról, és meg akarták szilárdítani hatalmukat. Biztosították a szabadságjogokat, az általános választójogot (nőknek is) és a 8 órás munkanapot. 1918. november 11-én a compiÀ gnei erdőben aláírta a kormány a franciákkal a fegyverszüneti megállapodást.

December 30-án a Spartacus átalakult Német Kommunista Párttá. Céljuk a proletárdiktatúra és az államosítás volt. Különbség azonban az orosz helyzethez képest, hogy a németeknél nem volt a pártnak megfelelő támogatottsága, és a katonaság is egyértelműen a kormány pártján állt. 1919. januárjában tüntetéseket szerveztek a hatalom megosztásáért, ám a kormány tárgyalt a hadsereggel, és az 11-én bevonult Berlinbe, 12-re leverte a felkelést és 15-én kivégezték (fejbelőtték) Liebknechtet és Luxemburgot. A kommunisták tehát elvesztették a hatalom megszerzésének lehetőségét. 19-én lezajlottak a választások és így egy demokratikus rendszer épült ki.

Nemzetgyűlési választások 1919 januárjában.

Szavazat

Párt

11.5 millió

Szociáldemokrata Párt (*)

16.0 millió

összes többi polgári párt

2.3 millió

független szociáldemokraták

*: Az abszolút többséghez 15 millió szavazat kellett volna!

A kormány tehát koalíciós lett. A törvényhozás Berlin helyett Weimarban ült össze (február 6.), megkezdődött a Weimari Köztársaság időszaka (1919-1933). Február 13-án köztársasági elnöknek nevezték ki Ebertet és miniszterelnöknek Scheidemannt. A 14 év alatt végig koalíciós kormányok (20 váltás!) voltak hatalmon, így a helyzet mindig labilis volt. Kiadták az új alkotmányt (Weimari Alkotmány), mely szerint a végrehajtó hatalom feje a népszavazással 7 évre választott köztársasági elnök, a törvényhozás pedig a Reichstag (Birodalmi Gyűlés) lett, aminek a kormány felelős volt. A tartományok önállóak voltak, saját kormányt és törvényhozó testületet (Landstag = Tartományi Gyűlés) választottak. (Reichstagnak hívták a Birodalmi Gyűlés épületét is.) Az új kormány első feladatai között volt az általános választójog (20 év fölött mindenkinek) és a szabadságjogok biztosítása, valamint a békekötés (Versailles, 1919. június 28.). Eszerint az iparosodott Ruhr-vidék népszövetségi megszállás alá került.

Az 1922-és új kormány aztán úgy határozott, hogy a béke által kötelezővé tett szénszállítási kötelezettséget nem teljesíti Franciaország irányába. Ez a szintén igen eladósodott Franciaországot azonban olyan mélyen érintette, hogy csapataival bevonult a Ruhr-vidékre (1923), hogy biztosítsa a gazdasági problémáit enyhítő szénszállítást. Ez a lépés viszont nemzetközi botrányt kavart és Anglia követelte a francia csapatok kivonulását a német területekről. Kiváltott egy belső ellenállást is, aminek köszönhetően 1923 során egy forradalmi hullám söpört végig az országon. (Ezt Köln polgármestere, Konrad Adenauer is támogatta.)

1919-ben megalakult a Német Munkáspárt, melyhez hamarosan csatlakozott egy osztrák származású kiszolgált katona, Adolf Hitler. 1920-ban létrehozták az NSDAPt (Nazional Socialistische Deutsche Arbeiter Partei = Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt), majd a következő évben ennek fegyveres rohamosztagát, az SAt (Sturm Abteilung, barnaingesek).

Politikai programjuk az antiszemitizmusra épült. Kimondták: “Német néptárs zsidó nem lehet!”. Ekkor még nem akarták megsemmisíteni őket, csak eltávolítani a vezető pozíciókból és lehetőleg az országból. A tételmondat azért furcsa, mert zsidó diaszpórák már az 1. századtól működtek errefelé, a 13. században pedig (I. Edward 1295-ös törvénye miatt) rengeteg zsidó (askenázi) érkezett Angliából. Az antiszemitizmus szó a zsidók sémi törzsének nevéből fakad, ellentéte a cionizmus. A pogrom egy népcsoport hátrányos helyzetbe juttatását jelenti; zaklatás, kirablás, gyilkosság vagy valami más úton távozásra kényszerítik őket. Törökországban hasonlóan viselkedtek az örményekkel szemben.

Fajelméletük szerint magukat az árjáktól, a mitikus indiai néptől származtatták. Itt ellentmondás azonban, hogy az indiaiak európai képviselői a cigányok, akik viszont a második leglenézettebb fajhoz tartoztak. A fajelmélet alapjait az angol Rhodestól vették.

A program szerint minden baj okai a zsidók, ezért el kell őket távolítani. Másik pontja a versailles-i békének újrafogalmazását tűzte ki célul (revízió). Céljuk a németeket sújtó részek eltörlése, a német gyarmatok visszaszerzése és az Anschluss (összeolvadás Ausztriával) véghezvitele volt. Követelték a németeknek az életteret, Ukrajnát.

1923. november 8-án Hitlerék megkísérelték átvenni a hatalmat Bajorországban. Azért nevezik ezt müncheni sörpuccsnak, mert a bajor kormány épp egy sörözőben ülésezett, mikor a nácik lezárták az épületet és a bentlevőket letartóztatták és lemondásra szólították fel. Azok azonban ellenálltak, így a nácik kénytelenek voltak engedni, eleresztették őket, mire azok peresze rögtön letartóztatták a náci vezetőket. Hitler 10 év várbörtönt kapott, amiből csak egyet kellett leüljön, azalatt megírta művét, a Mein Kampfot.

1925-ben megalakították az SS (Schutz Staffel) nevű fegyveres alakulatukat (feketeingesek). Ekkorra kialakult a nácik vezérkara. Ebben Hitler után rögtön Hess következett. Ő volt a Birodalom második embere, később Spandauban kellett letöltse életfogytiglani börtönét.

(Ez azért fontos, mert ez volt az egyetlen hely, ahol a szövetséges nagyhatalmak (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió) a hidegháború alatt is együttműködtek: váltva őrizték a végül egyedül maradt rabot.)

Goebbels a propagandaminiszter lett, Göring sok posztot töltött be (pl. légierő parancsnoka), és ő akart Hitler utóda lenni. Az SA vezetője Röhm volt, Lundendorff, Hindenburg mellett a másik nagy hadseregparancsnok, szintén náciként tevékenykedett. Az SS vezetője Himmler volt.

A német gazdaság 1925-re stabilizálódott köszönhetően a következőknek. A nyugati országok meghívták Németországot és Oroszországot is 1922-es genovai kongresszusukra. Ezen felszólították Szovjet Oroszországot, hogy fizessenek kártérítést a nyugati tőkéseknek az államosítás káraiért. Szovjet Oroszország erre beleegyezett, de cserébe azt kérte, hogy a nyugatiak fizessenek az intervenciós károkért, ami persze messze felülmúlta azt, amennyit fizetnie kellett volna. Ugyanez évben (1922) volt a rapalloi találkozó Csicserin (orosz) és Rathenau (német) külügyminiszterek között. Megállapodtak, hogy nem követelnek kártérítést egymástól és újra felvették egymással a diplomáciai kapcsolatot. Nyugat azonban követelte a jóvátételt, mert az ő gazdaságaik is összeomlottak. Ekkor (1924) Amerika sietett a németek segítségére. Egy gazdasági szakember, Dawes javaslatára tőkéseik befektettek a német gazdaságba, amitől az felfejlődött és rendezni tudta tartozásait mind a nyugati államok, mind Amerika felé. A locarnoi konferencián (1925) már Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és Németország is részt vett, és egyezményükként garanciális szerződés jött létre, melynek aláírói garantálták a német határok sérthetetlenségét és az ezt megszegő ellen garantálta az egyesült fellépést. Ugyanez évben (1925) meghalt Ebert és a népszavazás nem Hitlert, hanem Hindenburgot juttatta a köztársasági elnöki posztra, ahol az 1934-ig maradt.

Az 1929-es gazdasági világválság

Előzménye az volt, hogy az európai gazdaságok stabilizálódtak, megindult a termelés növekedése. Ez együtt jár a kínálat növekedésével és az árak csökkenésével. Eladatlan készletek halmozódnak fel, nem sikerül mindent értékesíteni.

Termék

1925 (tonna)

1929 (tonna)

Cukor

4.1 millió

5.6 millió

Szén

3.1 millió

5 millió

Gyapot

1.6 millió

1.8 millió

Réz

66 000

155 000

A New York-i tőzsde (NYSE) 1929. október 23-án (másutt 24-én) a részvényárfolyamok hirtelen nagy esését mutatta. Ezt a napot nevezték el később fekete csütörtöknek (illetve pénteknek). (A tőzsde értékpapírjainak átlagárfolyama szeptember 3-án még 381$, a krach után két héttel, november 13-án már csak 198$ volt.) Megkezdődött a valamennyi ágazatra kiterjedő általános válság. A világ ipari termelése átlagosan 31%-kal csökkent. (Észak- és Dél-Amerika: -52%, Európa: –35%, Ázsia: -10%)

Dánia

-9%

Németország

-47%

Japán

-8%

Egyesült Államok

-46%

Görögország

+1% (!)

Kanada

-42%

Szovjet Oroszország

+83% (*)

Lengyelország

-46%

*: Nyugattól elzárt gazdaság, iparosítás időszaka!

Csökkent a fogyasztási, a mindennapi és a luxuscikkek termelése is. (Papír: -22%, sóbányászat: -14%, étolaj: -17%, nyersvas: -64%, acél: -62%) A termékek elraktározására képtelen és a tartalékokkal nem rendelkező kisvállalatok csődbe mentek (Japán: 4300, Németország: 13700, USA: 28300), nőtt a munkanélküliség.

A 48 legiparosodottabb ország munkanélkülisége:

1926

1930. február

1931. január

1931. december

14 millió

19.1 millió

34.5 millió

48.1 millió

1931-1932 közötti munkanélküliség-adatok néhány államban: USA: 15 millió, Németország: 5.5 millió, Anglia: 2.7 millió, Olaszország: 1.6 millió, Franciaország: 1.4 millió, Csehszlovákia: 1 millió. A munkanélküliek és a foglalkoztatottak aránya 1929-ben és 1932-ben: USA: ?/25%, Németország: 9%/43%, Anglia: 11%/22%.

A termelés csökkentése a kisvállalkozások csődjét okozta és ez együtt a kis vásárlóerővel növelte a munkanélküliek számát. A vásárlóerő így még tovább csökkent.

bruttó bér = adózatlan bér

nettó bér = nominál bér

reálbér = bér piaci értéke

A (nettó) béreket csökkentették és esett a reálbér is. A felvásárlás tehát még tovább csökkent. (1930-1931 között Angliában 4 millió munkás keresete heti 1 millió fonttal csökkent. Amerikában a feldolgozóipari munkások nominálbére 62%-kal, a kohászatban dolgozóké 77%-kal, a gépgyártásban dolgozóké 76%-kal és a textiliparban dolgozóké 67%-kal csökkent.)

A mezőgazdaságban azonban még ennél is rosszabb volt a helyzet. A túltermelés az árak csökkenéséhez vezetett, ami az iparnál még a termelés leállítását okozta, itt azonban a termelők növelték a termelést, hogy így behozzák a kieső bevételt. Ez tovább csökkenti az árakat, az egyetlen megoldás a termény teljes megsemmisítése.

A mezőgazdasági termények ára 1933-ban az 1928. évinek mindössze 36%-a volt. 1929 és 1931 között a gyapot ára 28%-kal csökkent. Az egy főre jutó búzafogyasztás Amerikában 13%-kal, Németországban 23%-kal, Kanadában 27%-kal csökkent. 1931-1933 között 26 millió zsák kávét semmisítettek meg. Ez megegyezett a világ akkori kávéfogyasztásával.

A földbérlet persze nem változott, így a jövedelem (profit) csökkent. (1933-ban a mezőgazdaságban dolgozók átlagjövedelme Amerikában 43%-a, Kanadában 46%-a, Romániában 49%-a és Magyarországon 56%-a volt az 1929-es jövedelmeknek.) Mivel tehát az anyaország nem volt képes felvenni ekkora terménymennyiséget, megpróbálták exportálni. Európa összes országában hasonló volt a helyzet, ezért a fejletlen országok felé irányult az export. A forgalom így azonnal lecsökkent. A nemzetközi áruforgalom 1932-ben az 1928-asnak 36%-a volt. (Észak-Amerika: 26%, Dél-Amerika: 31%, Ázsia: 35%, Európa: 37%, Afrika: 47%)

Mivel a kereskedelemben valutát használtak, az is és a bankok is válságba kerültek. A válságot infláció követte, ekkor már az államok is beavatkoztak a pénzügybe. A nemzeti valutákat leértékelték (Argentína: -35%, Brazília: -48%, Uruguay: -57%), megszüntették az aranyra válthatóságot és a bankok egy időre nem fizethettek ki pénzt. (1931-ben Angliában, majd 1933-ban az Egyesült Államokban hivatalosan megszüntették a nemzeti valuta aranyra válthatóságát. Addig bárki, bármikor beválthatta pénzét aranyra, mert a bankok ennek fedezetéül tárolták az aranyat.)

A monopol-kapitalizmus okozta világválság során kialakult az állam-monopolizmus, melyben az állam beavatkozott a gazdaságba, és szabályozásaival véget vetett a válságnak. A válság tehát 1929-ben kezdődött és kb. 1933-ig tartott. (Franciaországban például később kezdődött és tovább tartott.) A legfontosabb világválságok: 1847, 1873, 1929, 1973.

Németország

A központ tehát Weimar lett, a köztársasági elnök Hindenburg volt. Ernst Th¬ lmann újjászervezte a kommunistákat, hogy az fel tudjon lépni a koalíciós kormánnyal szemben. Az 1920-as évek közepére, második felére elért gazdasági stabilizáció után ismét megerősödtek a szélsőségek amik a kispolgárság (nácik) és a munkásság (nácik és kommunisták) támogatását akarták elérni. El is érték, mert pont ezeken a rétegeken csattant a válság ostora.

A náci párt taglétszámának alakulása

Év

1920. jan.

1923 (*)

1925 vége

1929 vége

1930

1931 vége

1932. ápr.

1934 vége

Tagl.

64

25 000

27 117

176 000(+)

389e

806 000

1 millió

1.4 millió

*: A müncheni sörpuccs éve. Ez nagy csapás volt a pártnak.

+: Ebből az SA létszáma 100 ezer fő! Ennyi volt Németország hivatalos hadseregének max. létszáma.

Választási eredmények:

Év / Párt

Szociáldemokraták

Nácik

Kommunisták

1919. jan.

45%

-

- (szétesés)

1920.

39%

-

2%

1924.

20%

6.5%

12%

1924. dec.

26%

3%

9%

1928.

30%

2.6%

10%

1930. (válság)

24.5%

18%

13%

1932. júl.

21%

37%

15%

1932. nov.

20%

33%

17%

1933. márc.

18%

44%

12%

A nácik a polgári pártok, a kommunisták a szociáldemokrata pártok rovására növelték támogatottságukat. E kettő közül azonban a nácik voltak a szervezettebbek, a tudatosabban hatalomra törők. Már 1925-1927 között megalakultak szervezeteik. A Birodalmat Gau-okra (1-1 olyan tartomány, ahol náci szervezet van) osztották, melyeknek vezetője a Gauleiter volt. Minden szál Hitler kezében futott össze. Programjukban az 1920-as évek második felében módosítottak, mert egyre szorosabb szálak kötötték őket a bankárokhoz, ipari vezetőkhöz (nagytőke), akiknek jól jött volna a háború, amire úgyis számítani lehetett. Előtérbe helyezték hát a revíziót és az élettér kérdését. 1931-ben újabb lépés volt, hogy a párt kimondta a magántulajdon szentségét, vagyis elítélte az államosítást.

Így sikerült 1930-tól a legerősebb német párttá nőjék magukat. Hatalomra törési kísérletük nyilvánvaló volt, ám ők a bizonytalan puccs helyett inkább a parlamenti úton való hatalomrajutást tűzték ki célul. Létrehozták a Harzburgi frontot (1931). Egy találkozót szerveztek a náci vezetők, 2 jobboldali párt (a Német Nemzeti Párt és az Acélsisak = Stahlhelm) vezetői és a nagytőkések részvételével, melyen leszögezték törekvéseiket. Először is a kormány megbuktatása, majd a jobboldali szervezetek hatalomra jutása volt a cél. Ezt segítette az is, hogy a továbbra is koalíciós kormány igen labilis volt. Elnökük a pártoktól független vezetőket nevezett ki. A következő évben (1932. január) került sor a düsseldorfi találkozóra. Ekkor már személyesen Hitler tárgyalt az ipari és banki tőkésekkel. Sikerült komoly pénzügyi támogatást szerezzen.

1932 tavaszán eljött Hitler első hatalomátvételi kísérletének ideje. Jelöltette magát a köztársasági elnöki címre, de bár 30%-ot ért el a szavazáson, mégis Hindenburg lett újra a köztársasági elnök. A harmadik jelölt Th¬ lmann volt. A júniusi választásokon ettől függetlenül nagy fölényű győzelmet értek el a nácik, ezért Hitler jogosan számított arra, hogy ők alakíthatnak kormányt. A porosz származású Hindenburg azonban nem akarta rájuk bízni, inkább Papent, a Rajna-Vesztfália tartomány tőkéseinek emberét kérte fel, azzal a kikötéssel, hogy Hitler lesz az alkancellár. Papen azonban hiába keresett koalíciópartnert, a pártok sorra elutasították a kérést. Fontos rendelete volt, hogy ha egy tőkés munkalehetőséget biztosított, akkor lehetőséget kapott adókedvezményre és munkabércsökkentésre. Ez felháborodást és sztrájkokat keltett. A kományalakítás tehát kudarcba fulladt. Novemberre új választásokat írtak ki.

A nácik a tavaszinál 2 millió szavazattal kevesebbet kaptak, így a kommunisták és a szociáldemokraták együtt több támogatást élveztek. Ez vészhelyzetet teremtett a nagytőkések számára, így novemberben mintegy 30 nagyiparos kérvényt intézett Hindenburghoz, melyben követelték, hogy Hitler legyen a kancellár. Hindenburg azonban továbbra sem engedett, így személyes tárgyalásokra került sor, amivel elérték, hogy 1933. január 30-án Hitler megkapta a kinevezést. Első intézkedéseként február 1-én feloszlatta a Birodalmi Gyűlést és március 5-re új választásokat írt ki. Feloszlatta a rendőrséget, annak munkáját a náci egységek vették át. Sűrűsödtek az összetűzések a rohamosztagosok és a kommunista egységek között. 1933. február 27-én leégett a Reichstag, mire megindult a nyomozás a tettesek után és letartóztattak sok kommunista vezetőt. (Ma már tudni, hogy Göring utasítására történt a “baleset”.) Ezzel sikerült annyira meggyengíteni a kommunistákat, hogy a nácik nyertek, a szociáldemokraták és a kommunisták együtt is csak 30%-ot értek el. Hitleréknek azonban még ez is sok volt, így további kommunista vezetőket tartóztattak le, majd érvénytelenítették a nekik szóló szavazatokat.

Létrehozták az első koncentrációs tábort Dachauban, (ide vitték a rendszerrel szembenálló személyeket) és felállították a GESTAPOt (Geheime Staatspolizei). Elfogadták a parlamentben a felhatalmazási törvényt. Ezzel, mint az olaszoknál, a kormány dönthetett a parlament jóváhagyása nélkül. A teljes biztonság kedvéért feloszlatták és betiltották a szociáldemokrata pártot, valamint betiltották a nemnáci sajtótermékeket. 1933. májusában a rohamosztagosok feldúlták a szakszervezetek helységeit, majd betiltották azok működését. A folyamat július 14-én a polgári párt feloszlatásával végződött, egypártrendszer jött létre. A nácik ellen már csak a köztársasági elnök (Hindenburg) és a 100 ezer fős hadsereg léphetett fel.

A hadsereg (Reichswehr) könnyen melléjük állt, mert a versailles-i béke revíziója és az új német állam programja hódítást jelentett. Röhm, az SA vezetője be kívánt olvadni a hadseregbe úgy, hogy ők adták volna a tiszteket. Hitler ezt halogatta, sokat vitázott egykori felettesével, Röhmmel, majd elhatározta, hogy megtöri az SAt, mely annak idején hatalomra juttatta. 1934. június 30-án (“hosszú kések éjszakája”) az SS és a hadsereg alakulatai mintegy 1000 SA-vezetőt tartóztattak le, végeztek ki. Így az SA ugyan beolvadt a hadseregbe, a meghatározó mégis Himmler SSe volt.

1934. augusztus 2-án meghalt Hindenburg. Nem választottak azonban új köztársasági elnököt, a nemzeti szocializmusnak megfelelően Hitler lett a Führer (olaszoknál duce), aki megkezdte az ország felkészítését a háborúra.

Oroszország

1917. áprilisában Lenin kiadta az “Áprilisi Tézisek”-et. Ez kimondja a 3. Internacionálé szükségességét. Összeült tehát Moszkvában a KomIntern (1919). Ennek 7. kongresszusán (1935) fel kívánták mérni, hogy miért jut olyan gyorsan hatalomra a fasizmus. A bolgár Georgi Dimitrov definiálta is a fasizmust: a finánctőke legsovinisztább, legdiktatórikusabb, legjobboldalibb elemeinek nyílt terrorisztikus diktatúrája. Szerinte egyetlen módon lehet felvenni a harcot ellene, úgy ha a baloldali és polgári pártok széles összefogással létrehoznak egy antifasiszta szövetséget, a népfrontot.

Franciaország

Franciaország az első világháborúból győztes hatalomként került ki, hadicéljaik közül csak egyet értek el (Elzász és Lotharingia megszerzése), a többit (német gyarmatok megszerzése helyett azokon osztozkodnia kellett Angliával, a Rajna bal partját nem kebelezhették be, az demilitarizált övezet lett, és a Monarchiát meg kívánták tartani Oroszországgal szemben) azonban nem. A versailles-i békék tehát számukra is kudarcot jelentettek. Kiéleződött a helyzete Angliával és az Amerikai Egyesült Államokkal is, mert azok kevésbé voltak veszélyeztetve, Németországtól nagyobb távolság választotta el őket. Franciaország ezért inkább kelet-európai befolyását kívánta növelni. Létrehozta a Kis-Antantot (1921) Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részvételével. Ezek az államok jelentős területeket szereztek Magyarországtól.

Gazdaságában a többi szomszédos államhoz hasonlóan jelentkezett a válság. Az ellátási nehézségek, a munkanélküliség növekedése és az életszínvonal csökkenése miatt sztrájkok, tüntetések kezdődtek (1919-1920). A szocialista párt szétvált mérsékeltekre és radikálisokra. Ez utóbbiak 1920. decemberében megalakították a kommunista pártot.

Az elégedetlenkedés 1920-1921-re elcsendesedett, a belpolitika a németekéhez hasonlóan alakult. A kormány koalíciós volt sűrű váltásokkal (2 évente), és végig a centrum-közeli pártok vezettek. Bár 1923-ban ki kellett vonuljanak a Ruhr-vidékről, a Dawes-tervnek és a locarnoi egyezménynek hatására gazdaságuk stabilizálódott (1925). 1930. januárjában sor került Maginot hadügyminiszter védelmi tervének elfogadására. Ez egy erősített védelmi rendszer kiépítését szorgalmazta a német-francia határon.

Az 1930-as években aztán itt is megkezdődött a világválság. 1932-ben a németek bejelentették, hogy nem fizetnek jóvátételt, ami súlyos csapást jelentett az amúgy is rossz gazdasági-pénzügyi helyzetben. Megkezdődött a szélsőségek megerősödése, 1933-ban megjelentek az első fasiszta (szélső jobboldali) szervezetek (pl. Tűzkereszt). Ezek 1934. február 6-án megkísérelték átvenni a hatalmat, ám ezt sikeresen megakadályozta a kormány. Thorez kormánypárti javaslatára júliusban antifasiszta szövetséget kötött a kormány és a szociáldemokrata párt. 1935. júniusában a radikális párt, a szocialista párt, a kommunista párt és a szakszervezetek létrehozták a Francia Népfrontot.

Ez 1936 tavaszán megnyerte a választásokat, Leon Blum (baloldali) kormányt alakított. A kormányban a vezető szerepet a szocialista párt kapta, de bekerült még a radikális párt is. Bevezették a 40 órás munkahetet, béremeléseket hajtottak végre, létrejött a fizetett szabadság, államosították a Francia Bankot és a hadi üzemeket, majd betiltották a szélsőjobb szervezeteket. A nagytőkésekkel azonban nem egységesen léptek fel, így párt megbomlott, nem államosítottak következetesen, meghátráltak (jobbra tolódás!). Daladier vezetésével az új jobboldali kormány aztán fokozatosan engedett a németek agressziós törekvéseinek is.

Spanyolország

Az első világháborúban nem vett részt, az uralkodók továbbra is a Bourbonok voltak (Alfonz). 1923-ban azonban Primo de Rivera tábornok katonai diktatúrát vezetett be, ami 1930-ig tartott. Ekkor ugyanis lemondott a király javára, ám azt lemondatták (1931) és kikiáltották a köztársaságot.

1933-ban itt is megjelentek a fasiszta szervezetek (pl. Falangisták), majd 1934-ben hatalomra is jutottak, ám ez a sztrájkok és felkelések miatt nem tartott sokáig. 1936. januárjában létrehozták a Spanyol Népfrontot a kommunisták, a szocialisták, a baloldali köztársasági párt és a szakszervezetek összefogásával. Így a februári választásokat megnyerve Caballero alakított kormányt. Baloldali reformjaival (szabadságjogok, földosztás) felszámolta a feudális viszonyokat.

Az év júliusában (1936) azonban a hadsereg és a szélső jobb Francisco Franco vezetésével fegyveres felkelést robbantott ki a németek és az olaszok támogatásával, ezzel megkezdődött a spanyol polgárháború (1936-1939). Novemberben már Madridot ostromolták a jobboldaliak, sikertelenül. 1937 tavaszán, Guadalajaranál megállították az olaszokat. 1939. márciusában Franco bevonult Madridba, megkezdte fasiszta diktatúráját, mely 1975-ig tartott. Ígéretet tett, hogy halála után a királyi család ülhet vissza.

Anglia

Anglia, mint az antant vezető hatalma győztesként került ki a háborúból. A háborús válság itt jelentős pénzügyi adósságként Amerikával szemben és ellátási problémákként jelentkezett. A munkabéreket csökkentették, a munkaidőt meghosszabbították, az így keletkezett fölös munkaerőt elbocsátották. Nőtt ezért a munkanélküliség. A nők is választójogot kaptak (1918, 30 év fölött).

Ezek sztrájkhullámot és különböző mozgalmakat indítottak el, a helyzetet mégis legsúlyosabban az ír függetlenségi mozgalom rontotta el. Írország 1921-ben ezért domíniumi státuszt kapott. Ez azt jelenti, hogy elismerte Angliától függő szerepét, ám saját önkormányzatot választhatott. (Félgyarmati állapot.) A parlament itt is elfogadta a Rendkívüli Meghatalmazási törvényt (1920), mely alapján a kormány akár a hadsereget is bevethette a munkások ellen. A belpolitika másik jelentős változása, hogy (1922-ben) eltűnt a wigh párt. A két szembenálló oldal innentől a tory (konzervatív) és a labour (liberális) lett.

Az 1929-es gazdasági világválság legfontosabb hatása a font aranyraválthatóságának megszűntetése volt (1931). Ugyanez évben (1931. december) adták ki a Westminster Statutumot, mely kimondta, hogy a domíniumok Angliával egyenlő jogokat élveznek. Megalakult ezért a Brit Nemzetközösség. (Tagok: Anglia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-Afrikai Köztársaság.) Belpolitikája az európai fasizálódás miatt megosztott volt. A hivatalos kormányprogram (vezetője Chamberlain, miniszterelnök az 1930-as évek 2. felében.) szerint a fasizmus nem veszélyes. A németeket a szovjetek ellen akarták felhasználni, ezért még a felfegyverkezésre is adtak lehetőséget nekik. Franciaország helyett Németországgal építettek ki jó kapcsolatokat. Ezzel szemben Churchill felismerte a fasizmus veszélyét és felszólította a kormányt a védekezésre való felkészülésre. A fasiszta szervezetek Mosley vezetésével alakultak meg, ám számuk nem volt számottevő.

Az Amerikai Egyesült Államok

Nemzetközi életükre az izolacionizmus, az elzárkózás volt jellemző. Ez alól az egyetlen kivétel az első és a második világháború volt. A háború végén aztán újra elzárkóztak. A versailles-i és washingtoni békéket azonban a Kongresszus nem is ratifikálta, mégis befejezettnek tekintette a háborút. A gazdaságban megindult a belső fellendülés, megkezdődött a munkásmozgalmak megerősödése.

1920-ban rablógyilkosság vádjával letartóztatták Niccolo Saccot és Bartolomeo Vanzettit (olasz munkások), és bár bizonyítékot nem tudtak ellenük felmutatni, halálra ítélték és kivégezték őket (1927). (A 20. század másik nagy ilyen pere a Rosenberg-házaspár pere volt. Őket a szovjeteknek való kémkedéssel (atom) gyanúsították, és halálra ítélték.)

1929. október 23-án (illetve 24-én) a NYSE-en megindult a gazdasági világválság. Ez súlyos csapást jelentett Amerikának mind iparára, mind mezőgazdaságára nézve.

Az új korszak 1932-ben Franklin Delano Roosevelt (holland származású) megválasztásával kezdődött. Ő ugyanis egymás után négyszer lett elnök. Ez példátlan eset volt, hisz Washington óta az volt a hagyomány (kikötés nem volt), hogy elnök csak kétszer lehet valaki. (A hosszú hivatalnak az oka az volt, hogy folyamatos kormányzást akartak biztosítani a háború alatt.) Elnöksége után alkotmánymódosítást hajtottak végre, ami szerint azóta senki nem lehet kettőnél többször az Amerikai Egyesült Államok elnöke. 1933-ban bevezette a New Deal-t (= Új Irányvonal), az állam beavatkozott a gazdaságba a mezőgazdaság támogatásával és az Ipari Újjáépítési Hivatal felállításával. Ez utóbbinak feladata a termelés és a bérek maximalizálása, az árak megszabása, a közmunkák és a piac elosztása, valamint a fogyasztás növelése volt. Megszüntették a dollár aranyra válthatóságát. Ezzel sikerült felszámolni a válságot.

Lengyelország

Az ország 1918-ban alakult újjá. (Még 1795-ben bomlott fel.) Államformája köztársaság, miniszterelnöke Paderewsky lett. Első lépésük a Szovjet Oroszország elleni intervencióban való részvétel volt. A rigai béke (1921) szerint így megszerezték Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát. Az erős szovjetellenesség ellenére szövetséget kötött Franciaországgal.

Az 1925-ös locarnoi egyezmény Németország keleti határait nem rögzítette, így az veszélyt jelentett a lengyeleknek. 1934-ben (már Hitlerrel) aláírtak egy kölcsönös megnemtámadási egyezményt.

Belpolitikailag fontos, hogy 1926-ban megkezdődött Pilsudski marsall (tábornok) katonai diktatúrája.

Csehszlovákia

Csehszlovákia is 1918-ban jött létre alapvetően két területből, Csehországból és Szlovákiából. Legnevesebb két politikusa Masaryk (köztársasági elnök) és Beneë (külügyminiszter, miniszterelnök) volt. Legfőbb céljuk területeik megtartása volt, főleg Magyarországgal szemben. Jó kapcsolatuk volt Franciaországgal.

Az 1930-as évek legkomolyabb problémája a nemzetiségi kérdés volt, hisz a szudéta vidéken németek, a Felvidéken magyarok, Kárpátalján ukránok, Teschenben pedig lengyelek laktak. Szükségük volt tehát egy szövetségesre. 1935-ben szövetséget kötöttek ezért mind a franciákkal, mind a szovjetekkel. A szovjetekkel az volt azonban a kikötés, hogy csak akkor vonulhattak be Csehszlovákiába “segíteni”, ha egyidejűleg francia csapatok is bevonultak az országba. Ezzel megpróbálták magukat védeni a bolsevikoktól.

Ausztria

1918 őszétől Ausztria is önálló, független köztársaság lett. Vesztes hatalom volt, uralkodói családjukat, a Habsburgokat kiutasították az országból. A háborút lezáró békét 1919. szeptember 10-én Saint Germain-ben kötötték meg. Miniszterelnökük (kancellár) Dollfuss lett.

Az 1930-as években itt is feltűntek a náci mozgalmak, keresték a kapcsolatot a németekkel, ám Ausztria kormánya szoros kapcsolatban állt Mussolini Olaszországával, így az Anschlussról szó sem lehetett.

Belpolitikailag fontos, hogy a nácik megpróbálták átvenni a hatalmat, ami 1934-ben Dollfuss halálát okozta. Az új kancellár a szintén náciellenes Schuschnigg lett.

Szerb-Horvát-Szlovén Királyság

Az ország hat tartományának (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia, Makedónia, Crna Gora = Montenegro) királya Sándor cár volt. A sok nemzetiség és a sok vallás fölött szerb vezetés volt. Kapcsolataik nekik is jók voltak a franciákkal. 1929-ben felvették a Jugoszlávia nevet, és ugyanez évben Sándor megkezdte királyi diktatúráját. Az erősen szerveződő szélsőjobboldallal (horvátok: usztasa, szerbek: csetnik) szemben keményen fellépett, ezért amikor a francia külügyminiszter, Bathon Marseille-ben fogadta (1934), azok meggyilkolták. (Ezt az usztasa-kommandót Magyarországon képezték ki.)

Román Királyság

Kezdetben szintén francia érdekszféra volt, hisz az 1921-ben megalakult Kis-Antantnak is tagja volt, később azonban megerősödött a német befolyás, a franciák kiszorultak. Gazdasági kapcsolataik is a németek felé kötötték őket.

1927-ben létrejött a Vasgárda, a román fasiszta szervezet, ám Károly (az uralkodó) az 1930-as évek végéig megakadályozta annak hatalomratörését.

Bolgár Királyság

A német befolyás itt is nőttön nőtt, mint a fentieknél. A szélsőségek hatalomratörését erős diktatúrával akadályozták meg.

Written by Asbót Márton 1998.